Egy győri orvos kétségbeesett segélykiáltása: már most megtelt a kórház koronavírus-betegekkel, a rendszer kegyetlenül túlterhelt

Bár Orbán Viktor szerint Magyarországon “istenes” a helyzet, a nevét is vállaló aneszteziológus szakorvos szerint ez egyáltalán nem igaz, a rendszer elképesztően túlterhelt, máris kapacitásuk határán vannak és még csak most ível igazán felfelé a járványgörbe. Valamit nagyon gyorsan tenni kellene. A győri Petz Aladár-kórház gyakorlatilag megtelt, és a környező egészségügyi intézetek sem képesek már ellátni a koronavírus-fertőzötteket – ez derül ki egy győri háziorvos elkeseredett posztjából, amit szombat délután tett közzé a Facebookon.  Csipszer Bernadett – aki a kórház aneszteziológiai osztályán dolgozik – azt írja, hogy „a győri kórház…

Tovább olvasom

Miskolctapolca a hosszú hétvégére teljesen megtelt

Gyakorlatilag lehetetlen volt már szállást találni az augusztus 20 és 23 közötti időszakra, ez jót tett a tavasszal igencsak megfeneklő helyi turizmusnak. Lehetetlen, vagy majdnem lehetetlen volt már szállást találni Miskolc egyik fő idegenforgalmi központjában az augusztus 20-23. közötti napokra. A hosszú hétvégére jószerével minden ágyat lefoglaltak a Miskolctapolcára érkező turisták. A legnagyobb szálláshelyektől a legkisebb kiadó szobákig, mindenhova kitehető volt már napokkal korábban a megtelt tábla. Miskolctapolcán járva saját szemével is láthatja az ember, ahogy sajnálkozva elküldik innen is, onnan is azokat, akik előzetes foglalás nélkül fogtak bele a…

Tovább olvasom