A Miskolci Járásbíróság három év szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki egy egyetemi iskolaszövetkezet munkatársaként saját magának utalta ki a diákmunkások bérét – közölte a Miskolci Törvényszék. A bíróság döntése szerint a vádlott jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettét követte el.
A tájékoztatás szerint a férfi munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó iskolaszövetkezetnél dolgozott, ahol feladatai közé tartozott az új munkavállalók adatainak rögzítése, a jelenléti ívek összegzése, a ledolgozott munkaórák és a díjazások kiszámítása, valamint a bérszámfejtés előkészítése. Továbbá az átutalások adminisztrációja is az ő felelősségi körébe tartozott.
A vádlott 2022 és 2023 között visszaélt ezzel a pozícióval, ugyanis olyan diákok adatait is rögzítette a rendszerben, akik az adott időszakban már nem dolgoztak a szövetkezetnél. Ezt követően a munkavállalók bankszámlaszámait az édesanyja nevén lévő, általa használt számlára módosította, és összesen mintegy hétmillió forintot utalt át magának.
A bíróság az ítélet mellett kötelezte a vádlottat, hogy térítse meg az iskolaszövetkezetnek okozott kárt. Az ítélethozatal során súlyosító körülményként értékelték, hogy a férfi korábban már elkövetett hasonló jellegű bűncselekményt, valamint hogy jelen ügyben folytatólagosan cselekedett. Enyhítő körülményként vették figyelembe a beismerését és személyi körülményeit.
A hároméves börtönbüntetés nem jogerős, a vádlott és védője ugyanis enyhítésért fellebbezést jelentett be.
Fotó: NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
