1,4 milliárd lehet jövőre a parlament rezsije

Az energiaárak növekedése miatt 1,396410 milliárd forintra növekedhet a parlament rezsije a Blikk számítása szerint. „Az energia piaci árának növekedését követve, az elektromos áramra és a gázra fordított kiadásaink alapjául szolgáló díjak megközelítőleg ötszörösükre emelkednek” – válaszolta a lap kérdésére az Országház sajtóirodája. Az Országgyűlés Hivatalának 45 milliárd forint az éves kerete, amiben nincs benne az Országgyűlési Őrség fenntartása, mert arra külön 25 milliárd forint áll rendelkezésre. A rezsicsökkentési intézkedések viszont eddig sem érintették a 18 ezer négyzetméter alapterületű parlament működtetését. „A gázfelhasználásunk átlagos kiadása 2021 nyarán 1 064 000 Ft/hó, (idei…

Tovább olvasom

Felmérés: Az emberek kétharmada szerint hazudott a Fidesz a választás előtt

A Publicus közvélemény-kutatása szerint 68 százalék gondolja úgy, hogy a kormánypárt megszegte a rezsicsökkentés fenntartásával kapcsolatos ígéretét. A felmérés szerint a legtöbben az élelmiszerárak növekedését – 60 százalék – és a rezsiárak emelkedését – 57 százalék – jelölték meg olyan problémaként, amely a válaszadókat „nagyon súlyosan fogja érinteni” az elkövetkező évben. A kutatásból az is kiderült, hogy a nyugdíjak és fizetések vásárlóerejének csökkenéséről 49 százalék, a megtakarítások csökkenéséről 43 százalék, általában a megélhetésről 30 százalék állította ugyanezt. Ugyanakkor a munkanélküliséget csupán 8 százalék említette a súlyos problémák sorában. A Publicus…

Tovább olvasom

Koporsót vittek a parlament elé a tüntetők

Pár százan gyűltek csak össze hétfő kora este a kata módosítása ellen tiltakozó ételfutárok Jobbágyfelkelés nevű rendezvényére. A hét órai kezdéskor még csak pár tucatnyian voltak, így a Margit híd északi járdáján kellett várakozniuk addig, amíg a rendőrség szerint el nem érték a kellő – úgy százötven fős – létszámot, ami után már engedélyezték nekik egy forgalmi sáv lezárását. Hamarosan, fél nyolc tájékán a második forgalmi sávot is lezárhatták. Ezután a tüntetés szervezői váratlanul bejelentették, hogy meglepetéssel készültek. Mint kiderült, ez egy “demokrácia” feliratú koporsó volt, amit a hidat feladva átvittek…

Tovább olvasom

Elárulta a kormány, szerintük hány embernek nőhet a rezsije augusztustól

Az áramot illetően vannak többen azok, akik az átlag fellett fogyasztanak. Az ATV Híradó megkeresésére a kormány elárulta, hogy az összes magyar gáz- és áramfogyasztó közül hányan tartoznak az átlagos fogyasztásúak közé az ő számításaik szerint. „Ma Magyarországon az átlagos havi fogyasztás villamos energiában 2523 kWh/ év (210 kWh/hó), földgázban 1729 m3/év (144 m3/hó). Áramellátásban 5,6 millió fogyasztóból 4,2 millió átlagfogyasztású vagy az alatti Gázellátásban 3,5 millió fogyasztóból, 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti. Aki túl van a sávhatáron, azok nagy része is közel van az átlagfogyasztáshoz, tehát kis odafigyeléssel…

Tovább olvasom

Pénteken Miskolcon tüntetnek a rezsiemelés és a KATA eltörlése ellen

Péntek kora estére Miskolcra is tüntetést szerveznek “Ébredj Borsod! Kiállás a rendszer áldozataiért!” címmel.A rendezvény 18 óra 30 perckor kezdődik a Centrum Áruháznál. Az esemény célja, mint írják: “Álljunk ki együtt a KATA-sok, a tanárok, a diákok, az egészségügyi dolgozók, a rendőrök és mindazok mellett, akiket az Orbán-rendszer nyomorba dönt!” A tüntetésen az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje, Márki Zay Péter is beszédet mond. Az eseményekről mi is beszámolunk majd, így garantálva, hogy nem maradnak le a legfontosabb történésekről.

Tovább olvasom

A rezsiemeléssel pont a saját szavazóit taszítja nyomorba a Fidesz

Az elmúlt egy hét attól volt hangos, hogy a Orbán Viktor saját választási ígéreteivel ellentétesen folyamatos megszorító intézkedéseket jelentett be. Először 300-400 ezer katás vállalkozók adóterheit emelték többszörösére, majd rá egy nappal az átlagos családok rezsiköltségeit sokszorozták meg. A rezsicsökkentés részleges eltörlésének bejelentésekor először az derült ki, hogy a kormány gáz esetén havi 144 köbméterben, áramnál pedig havi 210 kilowattórában határozta meg az átlagot, ezen értékek felett hatszoros-nyolcszoros áron kaphatunk áramot vagy gázt. Németh Szilárdtól azt is megtudtuk, hogy a rezsiemelés nem vonatkozik a távhős lakásokra. A jelenlegi információk és…

Tovább olvasom

Orbán nem vette át a tüntetők petícióját

Az ellenzéki képviselők átadták (vagy legalábbis megpróbálták átadni) a kormánypárti képviselőknek a katatüntetők által aláírt petíciókat az Országgyűlés keddi ülése előtt. Az akcióról Jámbor András osztott meg videót a Facebook-oldalán. Az ülés kezdete előtt többek között Gelencsér Ferenc és Hajnal Miklós (Momentum), Vajda Zoltán (MSZP) és Tordai Bence (Párbeszéd) is az első sorokban ülő miniszterekhez vonult, kezükben néhány petícióval. A Momentum elnöke, Gelencsér például Orbán Viktornak szerette volna átnyújtani az egyik lapot, de a KDNP szóvivője, Nacsa Lőrinc megakadályozta ebben. A miniszterelnök helyett ő vette át a lapot Gelencsértől, ahogy az összes több petíciót…

Tovább olvasom

Nézzük meg pontosan Orbán és a Fidesz választás előtti nyilatkozatait a rezsiről – jó reggelt, kedves választók!

Semmiféle feltételes mód, semmiféle háborús probléma. Kizárólag a baloldali hatalomátvételtől való félelem vezérelte nyilatkozatok. Feketén-fehéren többször is elhangzott a kampány hajrájában, hogy ha jönnek Márki-Zayék, repül a rezsicsökkentés, ha a Fidesz marad, folytatódik minden, van is rá pénz. Tökéletesen tisztában voltak a brutálisan növekvő energiaárakkal. Az összeállítást a Gond-olkodó nevű Facebook-oldalnak köszönhetjük. “Orbán Viktor (2022. február 12.): Van pénz és ha folytathatjuk a kormányzást lesz is. (…) A rezsicsökkentés működik, éppen most veszi át azt Magyarországtól Franciaország és Spanyolország. Fidesz-közlemény (2022. február 15.): Ha a baloldalon múlna, akkor semmi nem…

Tovább olvasom

Időutazás: Putyin és Orbán Viktor vállvetve állítottak dolgokat az olcsó orosz gázról, úgy tűnik, ez is mind hazugság volt

Ezzel volt tele mindegyik kormánypárti propagandaadó február elsejétől a választásokig, hogy Putyin ötödáron adja Magyarországnak az orosz gázt a piaci árhoz képest és ez a rezsicsökkentés megmaradásának záloga. Kiemelték, hogy a szerződés élő, de itt valaki megint nagyon mellébeszélt. Talán mindketten. Akkor hova lett a szerződés szerinti olcsó orosz gáz? Február 1-jén, három héttel a háború kitörése előtt Orbán Viktor Moszkvába utazott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon. A találkozó eleje nyilvános volt, egy óriási asztal két oldalán ülve beszélgetett egymással a két politikus. Az ekkor elhangzott beszélgetés szó szerinti…

Tovább olvasom

Alábecsülhette a kormány az átlagfogyasztást, sokaknak emelkedhet a rezsije

Alábecsülhette a kormány a rezsivédelemhez szükséges átlagfogyasztásokat, írja az mfor.hu. A lap szerint felemásan kalkulált a kabinet. Az MVM Next adatai szerint jelenleg átlagosan 1216 köbméter gázt használ el egy fogyasztó évente, ami bőven az 1729 köbméteres rezsivédelmi mennyiségen belül van. Az átlagos áramfogyasztás viszont 2503 kilowattóra volt 2021-ben, ami majdnem eléri a rezsivédelmi 2523 kilowattórás határt. A lap gyűjtése szerint 2020-ban két megyében, Pest és Komárom-Esztergom, is magasabb volt ennél az átlagos áramfogyasztás. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Pest megyében 2020-ban havi 240,1 kilowattóra áramot használtak átlagosan, ami jelentősen több a…

Tovább olvasom