Aki reggel nyolc órakor a DKT-felületen kívánta elkezdeni a digitális oktatást, illetve tanulást, rögtön azzal kellett szembesülnie, hogy a rendszer a leterheltségtől akadozott, illetve többnyire nem is működött. Online órát továbbra is lehetetlen tartani, de a feladatküldés is nagyon akadozik. Ez is kiválóan meg lett tervezve. A digitális oktatás első napjának reggelén sokan azzal szembesültek, hogy használhatatlan az Oktatási Hivatal által kiemelten ajánlott Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA). Tíz óra körül már többen jelezték, hogy helyreállt a rendszer, lehetséges, hogy nem bírta a terhelést. „Reggel 8-kor már teljesen be volt lassulva: több…
Tovább olvasomCímke: rendszer
Recseg-ropog az egész magyar egészségügy, van kórház, ahol már a sürgős eseteket sem tudják ellátni
Eleve óriási létszámhiánnyal küzdött hazánk egészségügyi rendszere, ezt tetézte a múlt heti tömeges felmondás, valamint a durván felpörgő járvány problémája. Brüsszel vagy Soros lesz ezért is a hibás, esetleg Gyurcsány? Csütörtök óta nem tudják ellátni a sürgős eseteket a mosonmagyaróvári kórház szülészeti, nőgyógyászati és gyermekosztályán, mert a dolgozókat át kellett irányítani a Covid részlegre – számolt be róla az RTL Híradó. Szakrendelés ugyan van, de a sürgős eseteket csak a 40 km-re lévő Győrben tudják ellátni. Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezet elnöke szerint a probléma országos,…
Tovább olvasomEgy győri orvos kétségbeesett segélykiáltása: már most megtelt a kórház koronavírus-betegekkel, a rendszer kegyetlenül túlterhelt
Bár Orbán Viktor szerint Magyarországon „istenes” a helyzet, a nevét is vállaló aneszteziológus szakorvos szerint ez egyáltalán nem igaz, a rendszer elképesztően túlterhelt, máris kapacitásuk határán vannak és még csak most ível igazán felfelé a járványgörbe. Valamit nagyon gyorsan tenni kellene. A győri Petz Aladár-kórház gyakorlatilag megtelt, és a környező egészségügyi intézetek sem képesek már ellátni a koronavírus-fertőzötteket – ez derül ki egy győri háziorvos elkeseredett posztjából, amit szombat délután tett közzé a Facebookon. Csipszer Bernadett – aki a kórház aneszteziológiai osztályán dolgozik – azt írja, hogy „a győri kórház…
Tovább olvasomBayer Zsolt: Menjenek már fel a Várba és kérdezzék meg, mindenki így csinálja
Amikor Orbán Viktor és kormányának kíméletlen szócsövét arról faggatták, nem érzi-e visszásnak, ahogy lakást szerzett a Várban, igen érdekes válasszal állt elő. Ja hogy ez Magyarországon így megy? Azt is elismerte, hogy ő a rendszert szolgálja. A publicista szerint az Index ügye a kormánynak jött rosszul, a hírhedt budai lakásbérlését máshogy nem lehetett volna megoldani, és ha leülne Tóta W. Árpáddal beszélgetni, nem egy anyázással nyitná a diskurzust. Bayer Zsolt fideszes publicista adott nagyinterjút az Azonnali.hu-nak, amelyben szóba került a Budai Várban bérelt lakása is. Tavaly áprilisban derült ki, hogy 2018 óta mindössze havi…
Tovább olvasomEz gyors volt: máris leszerelték a gyanús hivatali kamerát és mikrofonokat
Továbbra sem tudják, ki és miért helyezte el az ülésteremben, mivel a zárt láncú kamerarendszernek egyáltalán nem voltak tagjai az említett, immáron leszerelésre került eszközök. Ráadásul amikor a többi automatikusan lekapcsolt például zárt üléseken, ez a néhány, egyébként valahova az adatokat elküldő eszköz ezt nem tette meg. Szakemberekkel szereltette le a miskolci polgármesteri hivatal csütörtökön az aggályosnak tartott kamerákat, térmikrofonokat a közgyűlési teremben. A pénteki ülést így biztonsággal és zavartalanul meg tudják tartani – hangsúlyozta a város jegyzője. Ignácz Dávid érdeklődésünkre elmondta, egy komoly technológiát építettek ki az elmúlt években a…
Tovább olvasom