Már ma reggel azonnal bedöglött a digitális oktatásra kitalált KRÉTA-rendszer, továbbra is akadozik

Megosztás

Aki reggel nyolc órakor a DKT-felületen kívánta elkezdeni a digitális oktatást, illetve tanulást, rögtön azzal kellett szembesülnie, hogy a rendszer a leterheltségtől akadozott, illetve többnyire nem is működött. Online órát továbbra is lehetetlen tartani, de a feladatküldés is nagyon akadozik. Ez is kiválóan meg lett tervezve.

A digitális oktatás első napjának reggelén sokan azzal szembesültek, hogy használhatatlan az Oktatási Hivatal által kiemelten ajánlott Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA). Tíz óra körül már többen jelezték, hogy helyreállt a rendszer, lehetséges, hogy nem bírta a terhelést.

„Reggel 8-kor már teljesen be volt lassulva: több perc volt a válaszidő. Fél kilencre a gyerekem elkészült az első beadandóval, ekkorra már a fájlfeltöltés nem ment, vagyis a beadandót beküldeni már nem lehetett. Azóta pedig a Kréta eljutott oda, hogy be sem lehet jelentkezni, a rendszer teljesen összeomlott. Ez azt jelenti, hogy szegény gyerek hiába vár, hogy elkezdjük a második feladatot, mert nem tudjuk megnézzük, hogy mit is kéne megcsinálni” – írta olvasónk, István. 

Egy másik édesapa is azt tapasztalta, hogy lehetetlen belépni, órához csatlakozni vagy feladatokat megnézni. Az osztályfőnök azt mondta nekik, nem használhatnak más rendszert, úgyhogy egyelőre várnak. A természetismeret tanár ennek ellenére próbálkozik a Redmenta nevű alkalmazással, és más iskolából is hallották, hogy átálltak Teamsre. 

Veronikának két gyereke is érintett, egyiküknél sem működik a rendszer. Az egyikük tanára átállt Google Classroomra, de a nagyobbik, hatodikos fiú még mindig arra vár, hogy beléphessen a KRÉTÁ-ba. „Itt ül. Nincs se órája, se házija” – mondta fél 10-kor, majd fél órával később azt írta, helyreállt a rendszer.  Frissítés: 10:25-kor továbbra sem működik rendesen a felület, a műveletek között akár egy-másfél percnyi várakozási idő is eltelik és még mindig vannak, akiket be sem enged a rendszer, ezt pedagógusok is megerősítették. Talán majd holnap…

Írtunk az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Központnak, hogy mi okozta a hibát. Ha választ kapunk, beszámolunk róla. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek