Letartóztatták azt a férfit, aki társával együtt egy miskolci játszótéren rabolta ki áldozatát – a zsákmány százezer forint volt.
Tovább olvasomCímke: rablás
Erőszakos rablás a BAZ megyei településen
A fiatal férfi azt használta ki, hogy a családi ház ajtaját nyitva találta, besétált és megtámadta a követelőzésére pénzt adni nem akaró tulajdonost. Utána vitt mindent, amit ért, de a rendőrök nagyon gyorsan azonosították és elkapták.
Tovább olvasomTíz év börtönre ítélték az ároktői macsétás rablót
Bozótvágó késsel fenyegetőzött egy idős emberrel, majd kirabolta – A Tiszaújvárosi Járásbíróság jogerős ítéletet hozott.
Tovább olvasomEgy okosóráért képes volt börtönbe menni a miskolci férfi
Egy miskolci férfi ellen vádat emelt az ügyészség, miután egy italozás közben kialakult konfliktusa bűncselekménybe torkollott. Az elkövető nem először került szembe a törvénnyel, legutóbbi kihágása végül szabadságvesztéssel végződött.
Tovább olvasomBuszmegállónál verte össze és rabolta ki áldozatát két borsodi férfi
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen rablás bűntette miatt, akik egy dohányboltban fenyegették meg áldozatukat, majd az autóbuszmegállónál bántalmazták és kirabolták.
Tovább olvasomBarátságos beszélgetésből lett brutális rablás Miskolcon
Ami barátságos hajnali beszélgetésnek indult a miskolci belvárosban, az brutális rablással és súlyos testi sértéssel ért véget. A Miskolci Járásbíróság egy hónapra letartóztatta azt a két férfit, akik augusztus 9-én hajnalban támadtak rá áldozatukra.
Tovább olvasomAlkoholt követelt, bilincsot kapott a kazincbarcikai szomjas rabló
Különös rablás Kazincbarcikán: a rendőrök gyorsabbak voltak, mint a szomjas torkos. A rekordidő alatt lebukott elkövető még kortyolni sem ért rá a zsákmányból.
Tovább olvasomJavítóintézetbe kerül a fiatal miskolci rabló
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú férfi ellen rablás bűntette miatt. Az elkövető, miután kiszemelte kiskorú áldozatát elektromos cigarettát kért tőle. A gyermek közölte vele, hogy nem dohányzik, a rabló azonban nem akart üres kézzel távozni.
Tovább olvasomTelefonrablás miatt vádat emeltek egy fiatalkorú ellen Miskolcon
A támadás során a sértett két fogát veszítette el, ami maradandó fogyatékosságnak minősül.
Tovább olvasomKellett neki a telefon, ezért kitörte az ismerőse fogait
Lezárta a nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 18 éves felsőnyárádi férfi ügyében, aki tavaly szeptemberben rabolta ki egy ismerősét a villamoson.
Tovább olvasom