Pintér Sándor kizárólag a pártok képviselőivel állt szóba. A pedagógus szakszervezetek egyáltalán nem is kaptak szót, ezek után nem nagyon maradtak illúzióik az „egyeztetés” eredményességével kapcsolatban.
Tovább olvasomCímke: pedagógusok
Engedmény: mégsem kötné röghöz a tanárokat a kormány
Már nem kényszerítenék a jogviszonyukról év közben lemondó tanárokat arra, hogy akár tanév végéig is kötelezően tanítaniuk kelljen.
Tovább olvasomNovák Katalin Borsodban: A pedagógusszakmát megbecsültté és vonzóvá kell tenni
Úgy véli a köztársasági elnök, hogy az oktatás szíve-lelke a pedagógus, a fiatalokat meg kell szólítani, a tanári pályát pedig vonzóvá és megbecsültté kell tenni. Azt teszi vajon a Fidesz?
Tovább olvasomTudjuk, hogy pontosan mibe kényszerítené a kormány a pedagógusokat az új törvénnyel? – videó
Ha valaki esetleg még csak félfüllel hallott a státusztörvényről, ami ellen már nemcsak a pedagógusok, de a szakmai szervezeteken kívül egyre több jobboldali gondolkodású ember is felemeli szavát, mindenképpen hallgassa meg ezt a rövid, de lényegre törő összefoglalót.
Tovább olvasomA PSZ szerint a pályán maradó tanárokat kényszerítenék többletmunkára
Amúgy is nagy a munkaerőhiány, de most még háromezer pedagógus jelezte, hogy elhagyhatja a pályát, ha elveszik a közalkalmazotti státuszt tőlük.
Tovább olvasomZajlik az újabb országos tanársztrájk
Csütörtökre és péntekre hirdetett munkabeszüntetést a pedagógusok két érdekvédelmi szervezete. Csütörtökön és pénteken tartják az újabb országos pedagógussztrájkot, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) hirdetett meg a közoktatásban és a szakképzésben dolgozók számára a korábban elindított gördülő sztrájk keretében. Mivel a két szervezet megítélése szerint a kormány érdemben semmilyen követelésükre nem reagált, arra kérik a munkavállalókat, hogy erre a két napra szüntessék be a munkát. Az őket támogató szülőktől pedig azt, hogy lehetőség szerint tartsák otthon gyerekeiket. A szakképzésben a sztrájk ideje alatt nincs tanítási…
Tovább olvasomA kormány megszüntetné a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát
A köznevelési törvény módosításával megszüntetné a kormány a tanárok közalkalmazotti jogviszonyát, és elvennék a tantestületek jogainak egy részét is. A pedagógus-szakszervezetek szerint a lépés rendkívül hátrányos következményekkel járna a tanárokra nézve. Az RTL Híradó beszámolója szerint a közalkalmazotti jogviszony helyett úgynevezett köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt hoznának létre. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke szerint a rendelkezés a gyakorlatban: „teljesen új jogállást hoz létre, sem a közalkalmazotti törvény, sem a munka törvénykönyve alá nem tartoznak majd, rengeteg kérdéskörben hátrány éri a pedagógus kollégákat, például a felmentési idő kérdésében, a fegyelmi kérdéskörben. „Tehát látszik…
Tovább olvasomVisszatáncoltak: mégsem büntetik fizetéscsökkentéssel a rosszul teljesítő tanárokat
Rendkívül negatív fogadtatást kapott a tervezet, ezért azt végül elvetették. Nem büntetik fizetéscsökkentéssel a teljesítményértékelésen rosszul teljesítő tanárokat, mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az Inforádiónak. A Belügyminisztérium eredeti terve úgy szólt, hogy az új értékelési rendszerben 100 pontot gyűjthetnének egy év alatt a tanárok és intézményvezetők. A felső 20 százalék extra anyagi elismerést is kaphat, az alsó 20 százaléktól viszont el is vonhatnának pénzt. „Ez az elképzelés azonban annyira negatív fogadtatást kapott, hogy elvetették. Kötelezően nem vesznek el majd pénzt azoktól sem, akik a legrosszabbul szerepelnek a teljesítményértékelésen” –…
Tovább olvasomGulyás egymilliós átlagbért vizionál a tanároknak 2027-re
A miniszter beszélt az EU-ról és Paks 2-ről is. Gulyás Gergely csütörtökön Szekszárdon járt, a Mathias Corvinus Collegium rendezvényén, ahol az MTI beszámolója szerint többek között kijelentette, hogy „pillanatnyilag az Európai Uniónak nincs alternatívája”. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: ez nem az EU-nak a magyar GDP-hez való, 1,4 százalékos hozzájárulása miatt van így, hanem azért, mert Magyarország az egységes uniós, schengeni térség része és a közös piac a magyar gazdaság számára nélkülözhetetlen. Az ország hosszú ideig nagyon jól meglenne európai uniós pénzek nélkül is, tévedés, hogy ezen múlik az ország…
Tovább olvasomA tiltakozó pedagógusok a Szinván úsztatták le a megalázó kormányrendeletet
A legtöbben papírcsónakot hajtogattak belőle és leúsztatták a Szinván, de volt, aki látványosan elégette. Úgy vélik, ez már régen nem csak a pedagógusokról szól, hanem egyrészt a gyermekek jövőjéről, másrészt mindenki máséról is, ugyanis a kormány viharos sebességgel szivattyúzza ki a jogbiztonság minden apró szeletét, ami még megmaradt. Folytatja a kiállásokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Akciószövetség, a keddi Szolidaritás napja után ezúttal rendhagyó társadalomismeret órára hívták a diákokat és a szülőket, nagyszülőket péntek délután a Szinva teraszra – számolt be róla a Minap. Itt átadták a Pedagógusok Méltóságáért oklevelet is, amit ezúttal Csabalik Zsuzsanna vehetett…
Tovább olvasom