Bizottsági helyeket kaptak a Tisza miskolci képviselői

Juhász Roland - Czipa András

A miskolci kötődésű tiszás képviselők, Juhász Roland és Czipa András az új parlamenti ciklus kezdetén fontos bizottsági megbízatásokat szereztek, amelyek révén a régió és a város érdekeit az országgyűlési munka több területén is képviselhetik a következő években.

Tovább olvasom

Nem engedik be a miskolci dokumentumfilmeseket a Parlament alakuló ülésére

Szántó István, az Észak nyugalmazott főszerkesztő-helyettese és a Szántó Gráf hírportál tulajdonos-főszerkesztője miskolci dokumentumfilmes kollégájával együtt szeretett volna jelen lenni a Parlament szombati alakuló ülésén, ám akkreditációs kérelmüket elutasították. A 77 éves újságíró szerint Kövér László házelnök sajtóirodájánál azt közölték velük: a vidékiek nem férhetnek be, mert a helyre a fővárosi sajtónak van szüksége.

Tovább olvasom

Jakab Péter: irány a munkaügyi központ

A Nép Pártján elnökét nemrég a HírTv kollégája állította meg az Országház előtt, hogy jövőbeni terveiről faggassa. A politikus a tőle megszokott higgadtsággal fogadta a kérdéseket, válaszaiban pedig igyekezett egyértelművé tenni, tisztában van az előtte álló nehézségekkel, de nem tart semmitől.

Tovább olvasom

Cigány himnusszal és tömegrendezvénnyel indul Magyar Péter új korszaka – egy hét múlva átírnák a rendszerváltás jelentését

Pontosan egy héttel az új Országgyűlés alakuló ülése előtt újabb erős bejelentést tett Magyar Péter: a Tisza Párt elnöke közölte, hogy május 9-én nem csupán egy új parlamenti ciklus kezdődik, hanem saját értelmezésében egy „rendszerváltó Országgyűlés” alakul meg, amelynek napját a parlamenti ceremóniától a Kossuth téri tömegrendezvényig látványos politikai és kulturális üzenetekkel kívánja keretezni.

Tovább olvasom

Meglepetés: Orbán Viktor visszaadja parlamenti mandátumát, nem lesz tagja az új országgyűlésnek… de nem távozik

A két héttel ezelőtti választásokon hatalmasat bukott a Fidesz, vezére, Orbán Viktor pedig úgy döntött, újjászervezi a pártot és „a nemzeti oldalt”, úgy határozott, nem ül be a parlamentbe, nem lesz képviselő sem májustól. Jövő héten országos választmány, júniusban pedig tisztújító kongresszus következik.

Tovább olvasom

Négy év néma csend: a miskolci fideszes Kovács Zsolt egyszer sem szólalt fel – mégis marad a parlamentben (frissítve)

Négy év alatt egyszer sem szólalt fel az Országgyűlésben a miskolci, pontosabban ongai Kovács Zsolt – mégis újabb ciklusra készülhet. Miközben volt, aki több mint nyolcszáz alkalommal ragadott mikrofont, a borsodi politikus teljes csendben vitte végig a mandátumát. A most záruló parlamenti ciklus statisztikái nemcsak a legaktívabb felszólalókat mutatják meg, hanem azt is, hogy a politikai túléléshez néha a hallgatás is elég.

Tovább olvasom

Elutasították a pedagógiai asszisztensek béremelését, miközben a befogadó oktatás rajtuk múlik

CKA

Egy borsodi faluban Lilla öt gyermeket nevel egyedül. A legkisebb fia, Marci már óvodáskorban feltűnt: másképp viselkedett, nehezen illeszkedett be a közösségbe. Az óvónők nem segítették, sőt gyakran bántották, és azt hajtogatták: „Nem ide való.”

Tovább olvasom

Parázs vita a devizahitelekről, a kormány szerint lezárt ügy, az ellenzék a Lex Marczingóst sürgeti

Bár a kormányoldal szerint a devizahitelek kivezetése tíz éve megtörtént és a felelősség kizárólag a baloldali kormányokat terheli, az ellenzék szerint a probléma ma is égető. A november végi parlamenti vitanapon a jobbikos Z. Kárpát Dániel éles kritikával illette a piaci árfolyamon történt forintosítást és a Marczingós László által kidolgozott jogi megoldást sürgette, miközben a kilakoltatások folytatódására figyelmeztetett.

Tovább olvasom