A Béres Gyógyszertár Zrt. csaknem 82 ezer üveg Béres-cseppet adományozott a Klebelsberg Központhoz tartozó általános és középiskolákban tanító pedagógusoknak. A felajánlásról szóló szerződést a cég szolnoki gyárában írták alá csütörtökön. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára közölte: az őszi szünetben minden rendelkezésre álló módon igyekeznek felkészülni a járvány további terjedésének megelőzésére, illetve a pandémia féken tartására. Kiemelte, hogy ebben nagy segítséget jelent a vállalat felajánlása. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke megköszönve az adományt, példaértékűnek nevezve a felajánlást. Hangsúlyozta: a Béres-csepp ez esetben nem csupán értékes immunerősítő,…
Tovább olvasomCímke: oktatás
Az SZFE sztrájkbizottága fellebbez a végzés ellen, ami szerint jogellenesen cselekednek
Fellebbezett október 28-án az SZFE sztrájkbizottsága a Fővárosi Törvényszék elsőfokú végzése ellen, amely szerint az egyetemi sztrájk jogellenes, írta ki a Független Szabad Egyetem Facebook-oldala. Mint írják: „Az SZFE sztrájkbizottsága nyolcpontos sztrájkkövetelést fogalmazott meg a munkáltatóval szemben, valamint egy kilencedik pontban Magyarország Kormányához fordult a modellváltás teljes visszafordítása, az Egyetem alapítványi fenntartásának megszüntetése érdekében. A Sztrájkbizottság követelései mindegyikét továbbra is fenntartja, s a másodfokú eljárás keretében is bízik a Fővárosi Törvényszék mindenfajta befolyástól független bíráskodásában.”
Tovább olvasomAz egyházi egyetemek közel félmilliárd forint többlettámogatást kapnak
465 millió forint többlettámogatást kapnak az egyházi egyetemek, amire a kormány szerint az állami felsőoktatási intézmények szervezeti egységeinek átvétele miatt van szükség – vette észre a Telex a legfrissebb Magyar Közlönyben. A döntés értelmében a pénzügyminiszternek az innovációért és technológiáért felelős miniszter bevonásával gondoskodnia kell a pénz biztosításáról, és a 2022-es költségvetés tervezésénél is figyelembe kell venni az összeget. Ezen túl a miniszterelnökhelyettesnek a Gál Ferenc Egyetem fenntartójával és a Magyarországi Református Egyház képviselőivel is egyeztetnie kell majd a támogatás miatt, és javaslatot kell tennie a Kormány részére a felsőoktatási és közgyűjteményi…
Tovább olvasomFolytatják a sztrájkot az SZFE dolgozói
Az egyetem sztrájkoló dolgozói elmondták, hogy másodfokon fellebbeznek a törvényszék október 23-i határozata ellen, ami jogszerűtlennek minősíti a sztrájkot. Az ítélet indoklása az volt, hogy a szenátus jogköreinek visszaszerzése nincs összefüggésben a dolgozók gazdasági és szociális érdekeivel, mert csak a szenátus tagjainak biztosít jogokat. A sztrájkoló dolgozók szerint viszont az egyetemi polgárok elsősorban a szenátuson keresztül tudnak részt venni az egyetemi döntéshozatalban, így a szenátus hatáskörének terjedelme kulcskérdés. Felhívták a figyelmet arra, hogy október 15-én megfogalmaztak egy további sztrájkkövetelést, ami a modellváltás teljes visszafordítását, az alapítványi forma megszüntetését követeli. Mivel…
Tovább olvasomRendkívüli szünet egy újabb miskolci óvodában
Rendkívüli szünetet rendelt el egy újabb miskolci óvodában az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt A Miskolci Avastető Óvoda Leszih Andor úti Tagóvodája két csoportjának vonatkozásában 2020. október 25-től október 31-ig. Az Oktatási Hivatal a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelzésére reagálva, az intézményekben észlelt koronavírusos megbetegedések miatt rendelte el a rendkívüli szünetet.
Tovább olvasomA koronavírus miatt szünetet rendletek el a Miskolci Egyetemen
A Miskolci Egyetem nem rég kinevezett rektora, Horváth Zita a „koronavírus járvány fertőzésének csökkentése érdekében” rendkívüli őszi szünetet rendelt el 2020. október 26.- 31. között. 2020. október hó 26. napjától a Miskolci Egyetemen rendkívüli őszi szünetet rendelek el. Ezen időszak alatt az egyetem oktatási tevékenysége szünetel. Az őszi szünet utáni első oktatási nap előreláthatólag: 2020. november hó 2. Ezen időszak alatt a hallgatók nem léphetnek be a Miskolci Egyetem létesítményeibe. Kivételt képeznek ez alól a kollégiumok, ahol csak az arra jogosultak tartózkodhatnak a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett. A 2020. november 2-ai…
Tovább olvasomA komplett filmes képzés áll az SZFE-n, mert nem engedik be a hallgatókat
Már nem csak az SZFE egyik osztálya, hanem a komplett filmes képzés nem tud bejutni a Szentkirályi utcai épületbe, ugyanis az ingatlanban található tévéstúdióhoz tartozó kulcsokat- munkáltatói utasításra hivatkozva – nem adták át a dolgozók a hallgatóknak – írja az atv.hu. A hallgatók annak ellenére nem jutnak be a filmes szak hallgatói az épületbe, hogy a tegnapi napon elindították a birtokvédelmet, valamint egy halasztó hatályú keresettel az őszi szünet is az eredeti időpontra, nem a Szarka Gábor által múlt péntektől meghirdetettre került vissza. Tegnap az SZFE látványtervező osztályát nem engedték be…
Tovább olvasomA Herman Ottó Gimnázium szünetet rendelt el, valószínűleg felütötte a fejét a járvány
Nem hivatalos információk szerint a mai napon (október 19) a diákokat és az egész tantestületet hazaküldték, mivel több diák is koronavírusos lett. A gimnázium honlapján szereplő hivatalos levél szerint a tanítás nélküli munkanapok átcsoportosításával holnaptól (azaz október 20-tól) szünetel a tanítás, így az november 2-án folytatódhat majd az őszi szünet végével: Tisztelt Szülők! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020/2021-es tanév munkatervében tervezett tanítás nélküli munkanapok átcsoportosítása miatt, 2020. október 20-22. időszakban iskolánkban szünetelni fog a tanítás. A tanulók felügyeletéről és étkezéséről természetesen igény szerint gondoskodunk. Kérem, hogy gyermekük osztályfőnökének a mai…
Tovább olvasomKoronavírus miatt rendkívüli szünetet rendeltek el három miskolci óvodában
Az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt rendkívüli szünetet rendelt el három miskolci óvodában. a Miskolci Batsányi János Óvoda Szeder úti Tagóvodája Micimackó csoportjában 2020. október 18. napjától 2020. október 22. napjáig, a Miskolci József úti Óvoda Dózsa György úti Tagóvodájában 2020. október 18. napjától 2020. október 22. napjáig a Miskolci Napraforgó Óvoda Petneházy úti Tagóvodájában 2020. október 19. napjától 2020. október 20. napjáig tart a rendkívüli szünet. Az Oktatási Hivatal a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelzésére reagálva, az intézményekben észlelt koronavírusos megbetegedések miatt rendelte el a rendkívüli szünetet.…
Tovább olvasomTanárverés Kompolton: forrnak az indulatok a faluban, hétfőn nem nyit ki az iskola
A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint súlyosan megsérült az a tanár, akit a kompolti buszmegállóban kaptak el az állítólag megütött diák ismerősei. Az eset nagy visszhangot váltott ki Kompolton, a helyiek között azóta is téma a tanár és a diák ügye, illetve a bántalmazások. Azért bántalmazások, mert információink szerint az ügy abból pattant ki, hogy a tanár pénteken az iskolában egy jókora pofont lekeverhetett a kisiskolás fiúnak, aki fél arcán az ütés nyomaival tért haza. Ezután a fiú családtagjai orvosi látleletet vetettek, majd feljelentést tettek. Ezt követően történt az újabb, súlyosabb…
Tovább olvasom