Élőképes demonstrációt tartott szombat délelőtt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az egykori Emberi Erőforrások Minisztériumának épülete előtt. Száz tanár, oktatási dolgozó, szülő és diák különböző színű táblákat felemelve mutatta meg, mennyire elöregedett a pedagógustársadalom. A megmozdulás a „Hanyas vagy?” címet kapta. A Mérce beszámolója szerint a 30 év alattiakat jelképező kék cédulát heten emelték a magasba, a 30 és 40 éves korosztályból 14-en sárga cédulát mutattak fel – az ő arányuk 10 százalékkal csökkent az elmúlt években. A 40 és 50 év közötti korosztályból harminckét ember emelte magasba a zöld lapot, és…
Tovább olvasomCímke: oktatás
Öt szakszervezeti szövetség is azt követeli, hogy ne korlátozzák a pedagógusok sztrájkjogát
Öt magyar szakszervezeti konföderáció azt követeli, hogy ne korlátozzák a pedagógusok sztrájkjogát. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a LIGA Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Magyar Szakszervezeti Szövetség közös, az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: „megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslathoz olyan módosító javaslat került benyújtásra, amely az eddigiekhez képest jelentősen korlátozná a pedagógusok sztrájkjogát”. Az aláíró szervezetek a magyar pedagógus szakszervezetekkel egyetértve elutasítják azt a törekvést, hogy a közoktatás területén a sztrájk alatti elégséges szolgáltatásról történő szabad megállapodás,…
Tovább olvasomTörvénybe iktatják a pedagógussztrájk ellehetetlenítését
Az országgyűlés törvényalkotási bizottsága (TAB) „a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről” szóló törvényjavaslathoz kapcsolva véglegessé kívánja tenni a februárban kormányrendeletbe foglalt korlátozásokat, amelyek alapján gyakorlatilag nem lehet törvényesen sztrájkolni az iskolákban, hiába alapjog a sztrájkjog. A módosítás szerint a gyerekek felügyeletét a sztrájkkal érintett munkanapon például az általános iskolákban reggel 7 órától 17 óráig meg kell oldani, mégpedig a saját iskolájukban. Járványhelyzetben a gyerekek csak a saját osztálytársaikkal, a saját termükben tartózkodhatnak együtt, vagyis nem szabad csoportokat összevonni. A felügyeletet legalább egy óvónővel, tanárral, pedagógiai asszisztenssel kell ellátni. Továbbá az érettségiző középiskolai osztály…
Tovább olvasomÉlettelen tanár-diák „életpályamodell” – Hegedűs Andrea írása
Hegedűs Andrea különvéleménye a Borsod24 olvasóinak Az új kormányban nem lesz oktatási, egészségügyi, környezetvédelmi, szociális minisztérium. A legégetőbb szakterületekkel kizárólag gazdasági és politikai alapon akarnak foglalkozni, vagyis egyre súlyosabbá válnak ezen társadalmi csoportok problémái. A közoktatási intézmények és a pedagógusok önállóságát csorbítják, a béreket nem növelték a minimálbérrel arányosan. A szakma iránti motiváltság eltűnt, hatalmas a túlterheltség pedagóguson és diákon egyaránt. A tanárhiány a pálya legsürgetőbb problémája, mellyel nem „tegnap”, hanem már „tegnapelőtt” is késő lett volna foglalkozni. Ki fog a katedrára lépni pár év múlva? Egy-egy kisváros tantestületében 4-5,…
Tovább olvasomA szakszervezet megdöbbent, hogy a belügyminisztérium alá kerül az oktatás
Már az is eleve óriási hátrány, hogy nincs külön oktatási minisztérium (ahogy már jó pár éve nem is volt), de jelzésértékű a PDSZ számára, hogy az oktatásügy mennyire lesz fontos, ha egyszerűen Pintér Sándor alá vonták teljes egészében. A hatékonyságnak nem fog segíteni és attól is tartanak, hogy olyan (további) negatív változások indulnak majd el, mint az egészségügyben. A napokban derült ki, hogy ismét nem lesz oktatási minisztérium az új kormányban, illetve az is, hogy az oktatás a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium alá kerülhet. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi…
Tovább olvasomAlig akad harminc évnél fiatalabb pedagógus a pályán
Magyarországon a pedagógusok 50-64 év közötti korosztályába 58,3 ezren tartoznak összesen, ez a tanárok több mint 40 százaléka. A 40-49 évesek 46,2 ezren vannak, a 30-39 év közöttiek 23,5 ezren. A 20-29 éves tanárok száma rendkívül alacsony, mindössze 11,3 ezer, ami a pedagógustársadalom körülbelül 7 százaléka – derül ki a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ adataiból, amelyeket a Népszava szemlézett. A lap az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaság-Tudományi Intézetének idén publikált, „A közoktatás indikátorrendszere 2021” című kiadványát is idézi, amely alátámasztja a kutatás eredményét. A kiadvány szerint 2010-2019 között a 30 évesnél…
Tovább olvasomCsütörtökön angolból írásbeliznek az érettségizők
Az angol nyelvű írásbelivel folytatódnak az érettségik csütörtökön reggel kilenc órakor: a diákok angolból közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról. Az MTI beszámolója szerint az érettségire középszinten több mint 49 ezren, emeltre pedig csaknem 20 ezren jelentkeztek. Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Az első feladatlap (olvasott szöveg értése) kitöltésére 60, a másodikéra (nyelvhelyesség) 30 perc áll rendelkezésre. Ezután a diákok 15 perc szünetet kapnak, majd a hallott szöveg értésének mérésére feladatlapot kapnak, melynek megoldására 30 percük van, ezután további 60 perc áll rendelkezésre az íráskészséget vizsgáló feladatsorra.…
Tovább olvasomFogyatkozik Miskolc: közel 600 fővel kevesebb gyerek várható az óvodákban
A miskolci közgyűlés tavaly döntött az önkormányzati óvodák egy intézménybe vonásáról, vagyis a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) létrejöttéről. Az új óvodai struktúra kialakításakor az első nevelési évben a csoportok és intézmények számában változás nem történt. Azonban a következő nevelési évek előkészítésekor már racionalizálást látták szükségesnek. Miskolc MJV Önkormányzatának közleménye szerint ezt több ok is szükségessé teszi: A várhatóan csökkenő gyermeklétszám, a nyugdíjba vonuló óvodapedagógusok nagy száma, illetve – az egyéb városokban is tapasztalható – szakember-utánpótlás hiánya is megkerülhetetlen tényezőkké váltak. A racionalizálás mellett szól az is, hogy az óvodák csoportjai között egyenlőtlenségek…
Tovább olvasomPDSZ: Önálló oktatási minisztérium és jelentős béremelés szükséges
Szerintük nem volt igazi és kompetens gazdája az oktatásnak a kormányban. Nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – számolt be róla a 444.hu. A levélben a szervezet többek között önálló oktatási minisztérium létrehozását, jelentős béremelést és a munkaterhek csökkentését sürgeti. „Tudomásunk szerint a választásokon győztes pártszövetség több tagja is nyilvánosan hangot adott annak a véleménynek, hogy valóban szükséges és nem tűr halasztást a pedagógusok helyzetének, életkörülményeinek javítása, beleértve az anyagi megbecsülést, a munkaterhek csökkentését, a független értelmiségi lét feltételeinek megteremtését” – áll a levélben, amiből az…
Tovább olvasomHárom miskolci középiskola is az ország top 100-as listájába került
A lista szerint holtversenyben az Eötvös József Gimnázium és a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezeti a HVG gimnáziumi rangsorát idén. A dobogó harmadik helyét az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium szerezte meg – írja az Eduline. Bár a legjobb tíz középiskola között csak egy Budapesten kívüli szerepel, a százas rangsorban összességében több a vidéki iskola, mint a fővárosi. Igaz, idén nem minden megyéből került gimnázium a listára: Békés és Tolna megyei középiskola nincs a rangsorban, a legjobb békési a Békéscsabán található Andrássy Gyula Gimnázium, amely a…
Tovább olvasom