A szakszervezet megdöbbent, hogy a belügyminisztérium alá kerül az oktatás

Megosztás

Már az is eleve óriási hátrány, hogy nincs külön oktatási minisztérium (ahogy már jó pár éve nem is volt), de jelzésértékű a PDSZ számára, hogy az oktatásügy mennyire lesz fontos, ha egyszerűen Pintér Sándor alá vonták teljes egészében. A hatékonyságnak nem fog segíteni és attól is tartanak, hogy olyan (további) negatív változások indulnak majd el, mint az egészségügyben.

A napokban derült ki, hogy ismét nem lesz oktatási minisztérium az új kormányban, illetve az is, hogy az oktatás a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium alá kerülhet. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvezetője, Nagy Erzsébet az mfor.hu-nak beszélt arról, hogy megdöbbenve fogadták a hírt:

„Óriási visszalépés oktatási és társadalmi szempontból, hogy a belügyminisztérium lesz a felelős az oktatásért. Ennek üzenetértéke van, mégpedig hogy esetleg parancsuralmi eszközökkel fogják irányítani ezt a területet is. Azt pedig furcsának tartjuk, hogy a területekért felelős államtitkárokat nem az új kormány névsorával egyidejűleg jelentették be. Ahogy az is érdekes, hogy ami a gazdasági szegmenseket illeti, azokat több tárca között is szétosztották” – mondta el a lapnak a PDSZ ügyvivője.

Nagy elmondása szerint arra nem számítottak, hogy lesz külön oktatási minisztérium, azt azonban nem akarták elhinni, hogy tényleg a belügy alá kerülhetnek.

„És az égvilágon semmilyen magyarázatát nem látjuk a lépésnek. A jogszabálytervezetben sincs indoklás, csak hogy a háború ellen meg kell védeni az országot. Egy viszont tény: itt egy olyan területről van szó, amelynek képviselői sokat kakaskodtak, végül hozzárendelték ahhoz a miniszterhez, amely parancsokkal és egyéb rendvédelmi eszközökkel szokott maga körül rendet tenni” – mondta az mfor.hu-nak Nagy.

A PDSZ attól tart, hogy az egészségügyhöz hasonló változások jöhetnek, és új jogállási törvény születhet meg. Más területekről pedig látni, hogy ez mivel jár együtt:

„Kezdődött a köztisztviselői szférával, ahol már két törvény van, de szerintünk egyik rosszabb, mint a másik. Azonnal kevesebb lett a felmentési idejük és a végkielégítésük, megcsorbították a jogaikat. Aztán jött a szakképzés, majd a kulturális szféra átszervezése. A szakképzési törvény szerint például a dolgozóknak csomó pluszmunkát nem fizetnek ki, a munkaidőkeret pedig még a munka törvénykönyvének szabályainál is hátrányosabb a munkavállalók számára. Az egészségügyi szolgálati jogviszony pedig egészen militáns lett. Attól tartunk, hogy minket is felmondási tilalommal, átvezényléssel és hasonlókkal sújtanak majd”. (via 444.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek