Az igazság malmai lassan őrölnek, Juhász Péter 13 kormánylap 104 cikkével szemben nyert pert

A bíróság hivatalosan kimondta, valótlanságokat állítottak az egykori ellenzéki politikusról. Juhász leginkább azt sérelmezi, hogy gyermekei is érintetté váltak a rágalomhadjáratban és ebben nem létezik megfelelő kárpótlás. „Érdemes azért posztot írnom, hogy újabb 13 <lappal> 104 <cikkében> terjesztett hazugságokkal szemben adott nekem 100%-ban igazat a bíróság egy tegnapi ítéletében? Szerintem ez már nem hír” – írja Facebook oldalán Juhász Péter, aki idén sokadszorra nyert pert a több száz médiumot birtokló Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) különféle – a hazug cikkek idején még a Mediaworks tulajdonában lévő – lapjaival szemben. Összesen 13 lap 104…

Tovább olvasom

Nótár Mary közel öt év után tudta bebizonyítani igazát, valóban fogva tartották és vegzálták őt – videó

Amikor ezt először elmondta a nyilvánosság előtt, azonnal két pert akasztottak a nyakába, de aztán fordult a kocka és most már hivatalos, menedzsere és kiadója módszerei túlmentek minden határon. A per során pedig minden volt, amit el lehet képzelni, hamis tanúk, vádaskodás, két teljesen eltérő történet, amibe aztán a másik fél zavarodott bele. Mary a saját közösségi oldalán írta le a részleteket az ügyről. “4 év 9 hónap.Ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy bebizonyítsam a saját igazamat azt, hogy mit tettek velem 2016.09.09-én.Az évek alatt kaptam hideget-meleget én voltam a…

Tovább olvasom

Cicciolina megnyert egy tízmillió dolláros pert

Olyat nem lehet, hogy valaki csak úgy az engedélye nélkül felhasználja régi fotóit. A korábbi pornósztár egy aukciósházzal került összetűzésbe és végül a hölgy jött ki győztesen. Peren kívül megegyezett a New York-i Sotheby’s aukciósházzal a korábbi pornódíva, Staller Ilona. Cicciolina markát így 10 millió dollárnál, azaz átszámítva 3 milliárd forintnál is nagyobb összeg ütötte – írja a Blikk. Cicciolina azért perelte az aukciósházat, mivel az ő engedélye nélkül árulták a volt férje róla készült fotóit. Azonban nem teljesen elégedett, ügyvédje elmondása szerint ugyanis  EREDETILEG 21 MILLIÓ DOLLÁRT SZERETTEK VOLNA KAPNI. …

Tovább olvasom