Nótár Mary közel öt év után tudta bebizonyítani igazát, valóban fogva tartották és vegzálták őt – videó

Amikor ezt először elmondta a nyilvánosság előtt, azonnal két pert akasztottak a nyakába, de aztán fordult a kocka és most már hivatalos, menedzsere és kiadója módszerei túlmentek minden határon. A per során pedig minden volt, amit el lehet képzelni, hamis tanúk, vádaskodás, két teljesen eltérő történet, amibe aztán a másik fél zavarodott bele. Mary a saját közösségi oldalán írta le a részleteket az ügyről. “4 év 9 hónap.Ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy bebizonyítsam a saját igazamat azt, hogy mit tettek velem 2016.09.09-én.Az évek alatt kaptam hideget-meleget én voltam a…

Tovább olvasom

Navalnij napokon belül meghalhat, ha nem kap gyorsan szakszerű segítséget

Úgy tűnik, alábecsülte Putyinék eszközeit, az életével fizethet azért, mert megpróbált szembeszállni egy diktatórikus hatalommal. „Alekszej haldoklik” – állítja Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus orvosa Jaroszláv Asikmin, és szóvivője, Kira Jarmis (Kira Yarmysh) Facebook-posztjában. „Az ő állapotában ez napok kérdése”, írta. Hozzátette: amikor Navalnijt megmérgezték, Putyin elengedte őt külföldi kezelésre, mert rájött, hogy nem jönne jól neki Navalnij halálának közvetítése a sajtóban. „Most ugyanez történik, mindenki előtt, csak lassabban, és sokkal nehezebb hozzáférni Alekszejhez. És úgy tűnik, emiatt mindenki úgy érzi, hogy semmi nem történik. Az emberek nem érzik úgy, hogy…

Tovább olvasom

Akarata ellenére fogva tartotta a 26 éves férfi volt barátnőjét, egy 14 éves lányt

Érdekes történet, korábban még szexuális kapcsolatban is álltak egymással, most pedig a férfi rázárta a lányra az ajtót, nem engedte ki. A kis hölgy azonban értesíteni tudta egy ismerősét a történtekről, ráadásul egy alkalmas pillanatban meg is szökött. A rendőrségre 2021. január 1-jén délelőtt tett bejelentést egy férfi, mert az egyik ismerőse SMS-ben jelzett neki, hogy a volt barátja fogva tartja őt. A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, majd a pécsi ház közelében meg is találták a lányt, akinek időközben sikerült kiszöknie, írja a police.hu. A nyomozók megállapították, hogy a lány…

Tovább olvasom