Egy sor férfit vádolt meg nemi erőszakkal a 22 éves nő, akiket meg is hurcoltak – most kiderült, minden történet kitaláció

Durva történetre derült fény, ezért sem szabad mindent elhinni elsőre, ami a közösségi médiában szembejön velünk. A fiatal hölgy több férfit is hihetően azzal vádolt meg, hogy megerőszakolták őt, egyikük emiatt két és fél hónapot ült vizsgálati fogságban. Csak nagyon lassan kerekedett ki a hatóságok számára, hogy a hölgy az első másodperctől kezdve hazudott. Nyolc és fél év börtönre ítélte a prestoni koronabíróság a 22 éves Eleanor Williamst, amiért hamisan nemi erőszakkal és embercsempészettel vádolt meg több férfit – írja a Guardian. Az angliai Barrow-in-Furnessből származó fiatal lány 2020 májusában töltött…

Tovább olvasom

Egy miskolci férfi elrabolta, majd 12 napig tartotta fogva és többször megerőszakolta a terhes exbarátnőjét

Szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 23 éves helyi férfival szemben – számolt be a police.hu. A férfi január 2-án Miskolcon a nyílt utcán találkozott a volt barátnőjével, akivel szeretett volna újból kapcsolatot kialakítani. Mivel a terhes nő ebbe nem egyezett bele, ezért a férfi erőszakot alkalmazva a lakására vitte őt. A férfi az ingatlanában több alkalommal bántalmazta és megerőszakolta a nőt, ezek után pedig bezárta, és fogva tartotta egészen január 14-ig, amikor sikerült az áldozatnak megszöknie. A rendőrök január 18-án a délutáni…

Tovább olvasom

Óriási balhé: egy 12 éves lány megerőszakolása került ki a neves pornóoldalra

A kislány azóta felnőtt és figyelmeztették, hogy bizony a Pornhubon fent van róla több videó is, amikor 12 éves korában megerőszakolják. A nő hiába tett lépéseket a cégnél, lepattintották, ezért most már magasabb fórumra ment az üggyel. Ismét érik a botrány a Pornhubnál, ezúttal egy olyan nő perelte be a pornócéget, akinek a 12 éves korában történt megerőszakolásáról kerültek ki videói a cég netes felületére – közli a news.com.au. Korábban olvashattuk, hogy egy nő beperelte a videómegosztó portált és anyacégét, a MindGeeket, mert véleménye szerint a felület nemi erőszakot, gyermekek szexuális kizsákmányolását…

Tovább olvasom

Még el sem kezdődött, máris óriási botrány Tokióban – nemi erőszak az olimpiai stadionban a megnyitó főpróbáján

A hölgy szerint nemi erőszak történt, a férfi azt állítja, minden a nő beleegyezésével történt. Nem elég a Covid–19, a nézők kirekesztése, az egyéves halasztás, olybá tűnik, makacsul sújtja a balszerencse a tokiói olimpiát. Friss hír, hogy letartóztattak egy 30 éves üzbég fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy még pénteken megerőszakolt egy 20 év körüli nőt a tokiói Olimpiai Stadionban, miközben zajlott a megnyitóünnepség főpróbája. A japán rendőrség közleménye szerint a feltételezett elkövető egy 30 éves üzbég diák, bizonyos Davronbek Rahmatullajev, aki az egyik alvállalkozó cégnek dolgozott, és az volt a…

Tovább olvasom

Fordulat a miskolci szépségkirálynő megerőszakolásának ügyében, elkaphatják az elkövetőt

Hosszú időn át úgy nézett ki, következmények nélkül marad Vascsák Kitti buliban történt bedrogozása és megerőszakolása, ám most váratlanul új fejlemények történtek az ügyben. A rendőrség hajtóvadászatot indított a feltételezett tettes ellen, aki végül 1,5 évvel az eset után mégis a hatóságok kezére kerülhet. Vascsák Kitti szépségkirálynő először beszélt nemrég a nagy nyilvánosság előtt arról, hogy másfél éve erőszak áldozata lett egy miskolci szórakozóhelyen. A támadó ellen most hajtóvadászatot indított a rendőrség, fantomkép is készült. A Blikk cikkét szemlézve a Bors azt írja, bár többször is lezárták az ügyet, az ügyészség októberben…

Tovább olvasom

Értelmi fogyatékos fiatalkorút erőszakoltak meg egy észak-magyarországi lakásotthonban

Az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség abban a büntetőperben, amelyik egy középsúlyosan értelmi fogyatékos fiatalkorú megerőszakolása miatt zajlik. A négy vádlott is nagyon fiatal, 14-18 éves volt a 2017 augusztusában, egy észak-magyarországi lakásotthonban történt bűncselekmény idején. A fiúkat első fokon 3 évtől 8 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtották. A vádhatóság az ítéletet tudomásul vette, de mivel a vádlottak mindannyian fellebbeztek felmentésért, enyhítésért, a büntetőeljárás a Debreceni Ítélőtáblára került másodfokra.  A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szeptember 23-i közleményében azt írja, a vádlottak egymás tevékenységéről tudva közösültek, fajtalankodtak a sértettel, tudva…

Tovább olvasom