A probléma jóval összetettebb és időigényesebb a vasúti felüljáró közelében kezdődött vízszivárgás ügyében, mint egy átlagos szivárgásnál. A gondok már ott kezdődnek, hogy az is időbe telik, mire a támfalból előtörő víz forrását pontosan bemérik a szakemberek.
Tovább olvasomCímke: munkálatok
Az Avastetőn új gyalogos utakat alakítanak ki, amivel kikerülhetjük a lépcsőket
Hamarosan összekötik az Avas II. sort a Kálvária dombbal, ha pedig az új út elkészül, akkor az avasi pincesoroktól egészen a kilátóig lehet majd eljutni, kikerülvén a lépcsőket.
Tovább olvasomHamarosan jelentősen megszépül Putnok
Egészen pontosan az egyik legfontosabb putnoki tér és park. Átalakítás és építkezés kezdődik a következő hetekben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.
Tovább olvasomA Dayka-átkötésnél rengetegen tiltott területen mászkálnak, lezárt részen
A szabályok betartására figyelmezteti a gyalogosokat a Dayka-átkötés kivitelezője, az utóbbi időszakban ugyanis szinte folyamatosan a tiltott területekre járnak be, a munkaterületet határoló elemeket kikerülve.
Tovább olvasomIgen fontos fejlesztések kezdődnek Ózdon
Óriási a lemaradás a hazai közegészségügyben, de Ózdon egy lépést igyekeznek ez ellen tenni, az Alkotmány úti orvosi rendelő energetikai korszerűsítése kezdődik meg hamarosan.
Tovább olvasomVasárnap végre ismét megindulhat a forgalom Tokaj és Bodrogkeresztúr között
Egy korábbi vis major helyzet ideiglenes javítása és a rézsűcsúszás miatt úgynevezett szádolási, vagyis védfal építési munkát végeztek a szakemberek a Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő úton az elmúlt napokban.
Tovább olvasomSzámos helyen számítsunk nehézségekre a miskolci közlekedésben
Felújítási munkálatok, útlezárások, építkezések miatt több helyen is nehéz a közlekedés, sok a torlódás. Íme a részletek, hol mire számíthatunk szerdán.
Tovább olvasomFolytatódik az Avasi kilátó felújítása
Statikai munkákkal és festéssel folytatódik az Avasi kilátó felújítása az Antenna Hungária adókarbantartása idején.
Tovább olvasomElképesztő, mi történt tíz év alatt a Diósgyőri várral
Az előző városvezetés nagyon sajátjaként próbálta kezelni a felújítást, de aztán valahogy kilenc év alatt sem sikerült szinte elkezdeni sem a munkálatok érdemi részét. Azóta bár miniszteri biztost is kapott Miskolc a projektre, azt a kormány láthatóan úgy gáncsolja, ahogy csak tudja – huzamos ideig teljesen semmibe vették a miskolciakat és még most is csak ígéretek vannak.
Tovább olvasomSzombattól hétfőig helyenként torlódásra számítsunk Miskolcon, nagy szükség van a munkálatokra
Több városrész is érintett a megyeszékhelyen, a lekopott útburkolati jelek újrafestésére már óriási szükség van számos helyen.
Tovább olvasom