Húszmilliót kell visszafizetnie Pálffy Kingának, a Holding előző vezérigazgatójának

Több mint nettó 30 millió forinttal távozott, most 20 millió visszafizetésére kötelezte Pálffy Kingát, a Miskolc Holding Zrt. korábbi vezérigazgatóját a Miskolci Törvényszék. Az ítélet nem jogerős, a Holding jelenlegi vezetése és Pálffy is fellebbezett. Az ítélet részleteiről Simon Gábor felügyelőbizottsági elnök beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján: Nagy felháborodást váltott ki a miskolciak körében, amikor a korábbi Holding-vezér már a 2019 októberi önkormányzati választást követő napokban azonnali hatállyal felmondott, és – kihasználva az átadás-átvétel közötti interregnumot – nettó 33 millió forinttal távozott. A cégcsoport új felügyelőbizottsága többször is tárgyalta ezt a lépést,…

Tovább olvasom

Csökkenhet a közszolgáltatások színvonala Miskolcon

Nincs könnyű helyzetben a Miskolc Holding Zrt, amely a közösségi közlekedésért, a vízszolgáltatásért és a távhőszolgáltatásért is felel a városban. A cég Felügyelőbizottságának elnöke, Dr. Simon Gábor, a vezérigazgatója, Dukai Zoltán, valamint az igazgatóság elnökhelyettese, Iván Tamás volt a Miskolci Napló vendége – meséltek a működésről, a döntéshozatalról, de arról is, hogy mi várható a közeljövőben. Szóba került az is, hogy négy milliárd forint hiányról beszélhetünk a céggel kapcsolatban – Dr. Simon Gábor szerint a Fidesz-kormányok működése óta a tömegközlekedés támogatása folyamatosan csökken az állam részéről, ez az egyik oka…

Tovább olvasom

A veszélyhelyzet miatt még nem emelik a bérleti díjakat az önkormányzati lakásokban, sőt, támogatás is igényelhető

A Miskolc Holding Zrt. tulajdonában lévő albérletek január első napján hatályba lépő bérleti díjemelése a veszélyhelyzet leteltét követő 90 napig felfüggesztésre kerülnek, tehát a januári bérleti díj számla a decemberivel lesz azonos – írták a Miskolc Holding Ingatlangazdálkodási Igazgatóságának közleményében. A 2020. november 1. napján megemelt bérleti díjak továbbra is, változatlanul érvényben maradnak, azokat a jelenlegi intézkedések nem érintik. Azok a bérlők, akiknek bérleti díja novemberben emelkedett, az emeléssel kerültek abba a díjkategóriába, mint a januári bérleti díjemelés felfüggesztésével érintett bérlők, tehát őket az adott területen élő, hasonló adottságú lakás…

Tovább olvasom

Fokozott óvintézkedések a Miskolc Holding ügyfélszolgálataiban

A koronavírus-járvány további terjedése miatt, fokozott óvintézkedések mellett működik tovább a MIHŐ Kft., a MIVÍZ Kft. és a Miskolc Holding Zrt. személyes ügyfélszolgálata Miskolcon, a Szemere Bertalan u. 5. sz. alatt. Az ügyfélszolgálaton a távhőszolgáltatási-, az ivóvíz- és szennyvízcsatorna szolgáltatási- és az ingatlangazdálkodási ügyek-, valamint a befizetések továbbra is intézhetőek személyesen, az ügyfelek és a munkatársak egészségének megóva érdekében tett biztonsági intézkedések betartásával. A korábban bevezetett szabályozások – mint pl. 1,5 méteres távolságtartás, maszk vagy azt helyettesítő kendő használata, ügyféltérbe lépés előtt kézfertőtlenítő használata -, szeptember 7-től kiegészülnek az ügyfelek…

Tovább olvasom