Hetven százalékra nőtt az átoltottság országosan, Borsod a második legoltatlanabb megye

Az egész országban tovább nőtt, a jelenleg beoltható 12 év feletti lakosság körében 69,7 százalékos az átoltottság, amihez az oltási akció jelentősen hozzájárult – közölték a koronavirus.gov.hu-n. Az átoltottság továbbra is Pest megyében a legmagasabb, 75,4 százalékos. Fejér megyében a lakosok 72,4, Budapesten pedig 71,1 százaléka oltatta be magát. A legalacsonyabb átoltottságú megye Jász-Nagykun Szolnok (61,5%), Borsod-Abaúj-Zemplén (63,4) és Hajdú-Bihar (63,9).

Tovább olvasom

Felkerültek a koronák a templom tornyaira – videó

Nagy volt a meleg napközben Miskolcon, de így is rengetegen voltak élőben kíváncsiak a komplex műveletsorra. A munka, amely során a műemléktemplom teljesen megújul az év elején kezdődött: a Konventuális Ferences Minorita Rend 2017-ben állami támogatást nyert el a miskolci Nagyboldogasszony Minorita templom, mint kiemelt műemléki épület védelme érdekében, felújítására. (Videó forrása: Németh Csaba) Ennek első lépéseként elindult a toronysisakok cseréje, a főhajó tető megerősítés, a héjazat csere, a mellékhajó tetők cseréje, illetve megerősítése, a torony és főhomlokzat javítása, a főhajó homlokzatok kivitelezése. A torony ácsszerkezete elkészült, az új toronysisakot…

Tovább olvasom

A Paks több játékosa koronavírusos, de a Fradi nem járult hozzá a meccs elhalasztásához

A Paks az NB1.hu-nak adott ki közleményt, melyben beszámoltak a halasztási kérelem miértjéről. Az OTP Bank Liga negyedik fordulójának meccse a Ferencváros stadionjában lesz megtarta a mai nap (szeptember 11-én). Azonban a Paks korábban, már 4-én jelezte hogy felütötte a fejét a járvány a klubban, ezért szerették volna elhalasztani a meccset, hogy teljes létszámmal tudjanak kiállni Ferencváros ellen. Azonban a zöld-fehérek nem egyeztek bele a MLSZ által biztosított egymeccses halasztásba, így a Paksnak csonka csapattal kell a gyepre lépnie. Ezzel ellentétben amikor az FTC a DVTK elleni meccsen kérte ugyanezt,…

Tovább olvasom

Fokozott óvintézkedések a Miskolc Holding ügyfélszolgálataiban

A koronavírus-járvány további terjedése miatt, fokozott óvintézkedések mellett működik tovább a MIHŐ Kft., a MIVÍZ Kft. és a Miskolc Holding Zrt. személyes ügyfélszolgálata Miskolcon, a Szemere Bertalan u. 5. sz. alatt. Az ügyfélszolgálaton a távhőszolgáltatási-, az ivóvíz- és szennyvízcsatorna szolgáltatási- és az ingatlangazdálkodási ügyek-, valamint a befizetések továbbra is intézhetőek személyesen, az ügyfelek és a munkatársak egészségének megóva érdekében tett biztonsági intézkedések betartásával. A korábban bevezetett szabályozások – mint pl. 1,5 méteres távolságtartás, maszk vagy azt helyettesítő kendő használata, ügyféltérbe lépés előtt kézfertőtlenítő használata -, szeptember 7-től kiegészülnek az ügyfelek…

Tovább olvasom