Tóth Bertalan nyert – kiderül mennyiért vette meg az MVM a veszteséges Mátrai Erőművet Mészárostól

Az elsőfokú bíróság megismételt eljárásában is kimondta: az MVM tulajdonosi jogait gyakorló miniszternek – jelen esetben az energiaügyi tárcát vezető Lantos Csabának – 15 napon belül kitakarás nélkül ki kell adnia az állami energiacsoporttal kapcsolatos, 2019-es és 2020-as tulajdonosi határozatokat, írja a Népszava. A dokumentumokat Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője kérte ki. Ez azért is lehet érdekes, mivel 2019-2020 között az MVM megvásárolta az igencsak veszteséges Mátrai Erőművet a Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő tulajdonos cégtől, ennek a részletei is kiderülhetnek most. Az illetékesek eddig különböző indokokkal próbáltak kibújni a szocialista politikus…

Tovább olvasom

Sétány lombkorona nélkül – Dési János írása

Sétálgatok éppen egy lombkorona sétányon, három méterre a földfelszín felett, jó erős fából készült, nem félek. Alig 65 milliójába került az európai adófizetőknek, a hülyének is megéri. Hármat kérünk belőle, mert a sógor is akar egyet, ő is fideszes. Hatvanötmillió a rohadt büsszelieknek mit sem számít. Azonnal adjátok ide és menjetek a fenébe! Mi az, hogy beleszóltok a mi életünkbe és át akartok operálni. Mocskos békazabálók vagytok, a pokol tüzén hamvadtok majd el a Sorosotokkal együtt. Ja, még egy lombkorona sétány lesz, mert a szomszédnak is megtetszett, ő is fideszes…

Tovább olvasom

Valentin-napi testbeszéd, avagy a Fidesz után szabadon

Néhány napja a fideszes Hoppál Péter emlegette a testbeszédet Orbán Viktor és az ukrán elnök kapcsán, akkor a kormánypárti politikus által elindított vonatra mi is üljünk fel és nézzünk meg néhány igen látványos testbeszédet az elmúlt időszakból. A főszereplők: maga a miniszterelnök, Orbán Viktor, valamint Mészáros Lőrinc, Várkonyi Andrea. A Valentin-nap a szerelmesek napja, nálunk nagyjából három évtizeddel ezelőtt kezdett meghonosodni. Ezen alkalomból kapták lencsevégre a rendkívül őszintén szerelmes Várkonyi Andreát és Mészáros Lőrincet. Arcmimika és testbeszéd, mindent elmond. Ezen kép láttán teljesen véletlenül idézzük Hoppál Péter néhány nappal ezelőtti…

Tovább olvasom

Nincs változás a diósgyőri járóbeteg-szakrendelés ügyében

Sem az országgyűlési képviselőt, sem az államot nem érdekli a diósgyőri járóbeteg-szakrendelés megszűnése. A Velünk a Város frakció két MSZP-s képviselője, Bartha György és Bazin Levente tavaly azonnali aláírásgyűjtésbe kezdtek, miután elterjedt a hír, hogy megszüntetik a diósgyőri járóbeteg-szakrendeléseket – ám azóta sem reagáltak az emberek akaratára az illetékesek – állítja egy mai sajtóközlemény. A Belügyminisztérium fenntartásában lévő Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórháznak még nyáron megírt levélben az önkormányzat arra kérte a főigazgató urat, hogy őszintén kommunikáljon. Akkor azt a választ kaptuk, hogy szabadságolások miatt vannak zárva ideiglenesen egyes szakrendelések. Úgy…

Tovább olvasom

Jócskán lefogyhatott Mészáros Lőrinc, aki a Puskás Akadémia spanyolországi edzőmeccsén járt

Üzletemberek gyűrűjében tekintette meg a mérkőzést a milliárdos, aki szemlátomást komoly kilóktól szabadult meg. Mészáros Lőrinc barátai és üzletfelei kíséretében vett részt vasárnap a Puskás Akadémia idei második felkészülési meccsén Spanyolországban – írta meg a 444.hu a Puskás Akadémia oldalára feltöltött fotók alapján. A felcsúti csapat Marbellában edzőtáborozik, vasárnap a német másodosztályban a 13. helyen álló Karlsruhe ellen játszottak edzőmérkőzést, és 1-0-ra nyertek. A meccsen ott volt többek között a képek tanúsága szerint: A Blikk azt is kiszúrta, hogy Mészáros Lőrincet a meccsről készült némelyik fotón nem könnyű egyből felismerni, szemlátomást ugyanis mintha további…

Tovább olvasom

Újabb zseniális videó Bödőcstől: Mészáros Lőrincként kíván boldog új évet

Új videót töltött fel szilveszter napján YouTube-csatornájára Bödőcs Tibor, melyben ismét Mészáros Lőrinc bőrébe bújik, és a nemzeti nagytőkés téli gondolatait osztja meg az új év alkalmából. A merengő év végi visszatekintésben mások mellett előkerülnek a tüntető pedagógusok, a gazdasági válság, a háború és a békepártiság is, valamint olyan mondatok, mint „Andi, hívott a bank, megtelt a számlánk! Mind a tizenhét.” Íme, a parádés videó: (hvg.hu)

Tovább olvasom

Újra Csányi Sándor a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc visszacsúszott a harmadik helyre

Az idén a választásokon is induló Gattyán György a negyedik pozíciót foglalja el. Az 50 leggazdagabb magyar listáját idén – 2017 óta először – az OTP elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor vezeti. A növekedés motorja – írja a Forbes – idén nem is a piacvezető magyar bankcsoport volt, amely az ukrán háború, a különadók, a kamatemelési ciklus és a felvásárlások miatt igen izgalmas éven van túl, hanem Csányi Sándor élelmiszeripari cégcsoportja, a Bonafarm, de az üzletember érdekeltségébe tartozó Budai Egészségközpont is megduplázta értékét az elmúlt évben. Csányi vagyonát a Forbes 541,6 milliárd…

Tovább olvasom

1000 milliárdos vagyon felett rendelkezik a Mészároshoz tartozó Opus csoport

Az OPUS csoport működése során először átlépte az 1000 milliárd forintos mérlegfőösszeget – tájékoztatta az OPUS GLOBAL Nyrt. csütörtökön az MTI-t a cég idei harmadik negyedéves, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentése alapján. A közlemény szerint a vállalatcsoport 2022-es háromnegyedéves konszolidált eredménye 14,7 milliárd forint lett. A 2021. év végi 889 milliárd forintos mérlegfőösszeghez képest a növekedés üzleti fejlődés eredménye, mivel a 2021-ben megszerzett energetikai cégek (OPUS TIGÁZ, OPUS TITÁSZ) jelentős összegű mérlegtételeit már konszolidálták az előző év összehasonlító időszakában – jelezte a vállalat. Az OPUS GLOBAL Nyrt. – amely Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik –…

Tovább olvasom

Megint bevásárolt a Mészáros Csoport: ezúttal egy gáz- és áramkeresdelmi cég került hozzájuk

Megvásárolta a Mészáros Csoport a Central Energy Trade (CET) nevű, gáz- és áramkereskedelemmel foglalkozó céget – írja a Magyar Nemzet. Mészáros Lőrinc cégbirodalmába eddig az Opusz Tigáz és az Opus Titász, mint gáz- és áramelosztó társaságok tartoztak, egy energiakereskedő bekerülésével az ellátási lánc egy másik részére is kiterjesztik befolyásukat. A Central Energy Trade nem számít jelentős szereplőnek a piacon, árbevétele 2019-ben és 2020-ban kétmilliárd forint körül alakult, 2021-ben azonban már csak 248 millió forint volt az Opten szerint. Mind 2020-ban, mind 2021-ben néhány millió forint veszteséggel zárták az évet. Mint arra…

Tovább olvasom