Komoly változás a Facebook-őrülteknek a közeljövőben, mindenkit érinthet – akár meg is szűnhet az önálló Messenger

Megosztás

Aki Facebook-fiók nélkül használja évek óta a Messenger alkalmazást, könnyen lehet, hogy alternatív megoldást kell majd találnia.

A Facebook nagyon szeretné legyőzni a TikTokot, és egy kiszivárgott dokumentum szerint ezt radikális változásokkal érné el a cég.

Mark Zuckerberg és a Meta vezetősége korábban már többször is egyértelművé tette, a cég elsődleges célja, hogy a riválist jelentő TikTokot maga mögött tartsa. A jelek szerint hamarosan ennek kézzelfogható bizonyítékát is láthatjuk majd.

The Verge – ami a Facebook egyik vezetőjének memóját dolgozta fel – arról ír, hogy hamarosan jelentős mértékben átalakítják a Facebook hírfolyamát. Ezek alapján a jövőben nagy hangsúlyt fektet majd azoktól az oldalaktól és személyektől származó bejegyzések megjelenítésére, amelyeket nem követ a felhasználó, de valamiért az algoritmusok úgy gondolják, érdekes lehet számára.

Az ajánlások főként olyan forrásból származnának, mint az Instagram videós része, a Reels, és azzal járna, hogy a barátoktól, családtagoktól kevesebb tartalom jelenne meg. A tervek szerint a Messengert is visszatennék a fő Facebook-appba, ezzel ösztönözve arra a felhasználókat, hogy több tartalmat osszanak meg a discovery engine-ből. Azt nem tudni, így mi lesz majd a különálló Messenger sorsa, de megszűnni valószínűleg nem fog. (via Hvg)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek