Hat általános iskolás gyereket vittek kórházba kábítószeres mérgezéssel Mezőcsátról

Mezőcsát

Több felsős korú gyerek lett csütörtökön rosszul Mezőcsáton, mentők és mentőhelikopterek jelentek meg a településen, így sikerült megakadályozni a tragédiát, mert időben be tudtak avatkozni. Esélyes, hogy kábítószerként terjesztett méreg került a gyerekek szervezetébe.

Tovább olvasom

Halálos munkahelyi balesetek Sajóbábonyban – nem tartották be a szabályokat a mérgező anyagokkal dolgozó üzemben

A HVG.hu kikérte a a Miskolc melletti sajóbábonyi ipari parkban történt balesetek dokumentumait. Az esetekben közös szál, hogy a sok esetben tragikus kimenetelő balesetekben sem a munkáltató, sem a munkavállalók nem tartották be a szabályokat. Januárban mi is beszámoltunk arról a tragikus esetről, amikor mérgező gázt lélegzett be, amelynek következtében életét veszítette. Az eset kapcsán készült jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a férfinek egy műszerrel a konténerből kiáramló gáz nedvességtartalmát kellett volna megmérnie, valamiért úgy döntött, hogy az egyik tartályt felbontja, és bemegy a belsejébe. Az őt segítő munkatárs vallomása szerint még…

Tovább olvasom

Aki azt gondolja, hogy a tervezett akkugyár csak Alsózsolcát és annak ivóvizét érinti, el van tévedve

Erdei Sándor felhívta a figyelmet, hogy éppen a szakértők mutattak rá a keddi fórum során, hogy az itteni vízből Miskolc vízkészletét is szokták pótolni, illetve eljut Belegrád-Hernádkak vonalán a Borsodi Sörgyár vízfelhasználási céljaira, és a Hell energiaitalgyárba is, sőt már Edelény felé is készülnek tervek a vízpótlási vonal meghosszabbítására.

Tovább olvasom

A gödi akkumulátorgyár selejtes termékeinek feldolgozása közben súlyos veszélyeztetésnek tettek ki több dolgozót

Ez nem egy ellenzéki felvetés, hanem egy hivatalos határozat. Pedig valószínűleg a használat akkumulátorokat feldolgozó üzemet is annak idején tökéletesen biztonságosnak nyilvánították. De vannak az ígéretek és van a valóság. A határozatban, ami a dél-koreai tulajdonú SungEel Hitech Hungary Kft. által az elmúlt években elkövetett munkavédelmi vétségeket sorolja fel, olyasmik szerepelnek, mint határértéket meghaladó légszennyezettség, rákkeltő anyagoknak kitett dolgozók, a munkavédelmi előírások sorozatos megszegése – írja az Átlátszó. A lítium-ion akkumulátorok újrahasznosításával foglalkozó bátonyterenyei SungEel Hitech Hungary Kft.-t a munkavédelmi hatóság 8,5 millió forintra bírságolta meg, mivel 13 embert súlyos veszélyeztetettségnek tettek…

Tovább olvasom

A Sajónak továbbra is komoly arzénszennyezettsége van, nem dőlhetünk hátra

A magyar határ közelében is aggasztó értékeket mértek, rosszabbakat, mint a Greenpeace nem sokkal korábban. Az esős időjárás újra felszínre hozta a problémát, ami nincs megoldva. Magas arzénkoncentrátumot mértek a Sajó szlovák határszakaszán a Greenpeace aktivistái, hiába jelezték májusban a problémát a szlovák és magyar hatóságoknak, írja a felvidek.ma. „A vizsgálati eredmények kimutatták, hogy a Sajón a szennyezés kifolyásától pár száz méterre, a Szlovákiában lévő Alsósajó mellett 76 mg/kg volt a folyó arzénkoncentrációja, ami a magyar földtani közegre megadott határérték (15 mg/kg) több mint ötszöröse és a szlovák talajokra megadott határérték…

Tovább olvasom

Megmérgezték Szabó Győző kutyáját, és azt is tudja, hogy ki

„Nem tudom, mit fogok neki mondani, mikor szembejön velem még egyszer.” Pár hete számolt be Szabó Győző Facebook oldalán arról, hogy megmérgezték a kutyájukat, ráadásul saját otthonukban. „Kiskutyánk – aki idén 1 éves – 3 hétig küzdött az életéért, mire elkezdhettünk valóban reménykedni benne, hogy túléli” – írta akkor bejegyzésében a színész. A történet végül happy enddel zárult, hosszadalmas kórházi kezelés után Tokió felépült, és immáron újra otthon van gazdáival. Szabó az RTL Klub Reggeli című műsorának vendégeként elmesélte, a térfigyelőkamerájuk rögzítette az esetet, úgyhogy megvan a fagyállóval támadó tettes.…

Tovább olvasom