Az orosz támadások kezdete óta 105 ezer menekült érkezett hazánk területére

Megosztás

Folyamatosan érkeznek Ukrajnából a háború elől menekülők, a rendőrség most közzétette az eddigi adatokat.

Az elmúlt 24 órában közel 10 belépőt és több mint háromezer kilépőt regisztráltak a magyar-ukrán határátkelőhelyeken – közölte honlapján a rendőrség.

Mint írták, a határátkelőhelyekre továbbra is folyamatosan érkeznek az Ukrajnából menekülők. Azokat, akik igényt tartanak rá, szervezetten ideiglenes menedékhelyekre és segítségpontokra viszik, ahol a szükséges ideig fűtött épületekben tartózkodhatnak, és gondoskodnak az ellátásukról is.

Az államhatár magyar oldalán nincs torlódás, a beléptetés gördülékeny.

rendőrség nyilvántartása szerint elérhető adatok szerint február 24-én (az orosz offenzíva megindításának napja) nulla óra és március 1-jén 16 óra között

összesen csaknem 105 ezren lépték át a magyar-ukrán határszakaszt.

Korábban az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság azt jelezte, hogy a fegyveres konfliktus kitörése óta folyamatosan részt vesz az Ukrajna felől érkezők megsegítésében, a kollégáik éjjel-nappal jelen vannak a határ mentén kialakított gyűjtőpontokon, és a rendőrséggel, társszervekkel szorosan együttműködve nyújtanak segítséget a hozzájuk forduló embereknek.

A munkatársaik folyamatosan ellenőrzik az érkezőket, felveszik az adataikat és kérelmüket, ujjnyomatot vesznek tőlük és fényképet készítünk róluk, hogy aztán a szükséges okmányokkal lássák el a kérelmezőket.

Azt is közölték, hogy a hétfő este Budapestre vonattal érkezett emberek közül nagyjából 200 harmadik országbeli állampolgár jelent meg kedden a budapesti ügyfélszolgálatokon, és kérte a főigazgatóság segítségét. Az orosz-ukrán konfliktus kezdete óta 313 „menedékeskénti” elismerés iránti kérelmet regisztráltak. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek