Ötvenhárom éve, 1973. szeptember 18-án halt meg Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, miután három nappal korábban súlyos balesetet szenvedett a miskolci Lenin Kohászati Művekben – vagyis 16-án jelenhettek meg a történtekről az első újsághírek; ez mai cikkünk apropója. A miniszter halálát kezdettől összeesküvés-elméletek övezték: sokan azt beszélték, hogy a reformpárti politikust szovjet utasításra lökték az olvadt acélba… A fennmaradt vizsgálati anyagok más történetet rajzolnak ki.
A modernkori magyar történelem „Kennedy-ügye”? A nagy történelmi legendák egyike, az összeesküvés-elméletek, találgatások kifogyhatatlan tárgya. Ami idestova 53 esztendővel ezelőtt történt Miskolcon, Diósgyőr-Vasgyárban, az LKM gyártelepén, arra utána még évekig-évtizedekig úgy kérdeztek rá egymás közt suttogva folytatott beszélgetésekben a kohászati dolgozók és más helyibeliek: vajpon „esett vagy lökték…?”
Ma van a kerek évfordulója, hogy a hazai napilapos sajtó (de elsőként legalábbis az országos fő-lap, a Népszabadság) rövid hírben beszámolhatott az előző napon történt meghökkentő tragédiáról:
Vályi Péter balesete
Majd három napra rá arról, hogy
Vályi Péter meghalt
(Népszabadság, 1973. szeptember 16.)
A miskolci tragédia több mint fél évszázada része a Kádár-korszak legendáriumának. A történet közismert változata szerint Vályi Pétert 1973. szeptember 15-én valaki szándékosan a kohóba lökte, mert gazdasági reformjai, nyugati kapcsolatai és a szovjet érdekekkel szemben megfogalmazott elképzelései miatt veszélyessé vált a rendszer keményvonalasai számára. Egy másik változat azt állította, hogy a politikus részegen esett a mélybe.
A bizonyítható tények ennél kevésbé regényesek, ugyanakkor nem kevésbé tragikusak.
Vályi Péter vegyészmérnökként végzett, több nyelven beszélt, és a korszak azon vezető politikusai közé tartozott, akik szakmai felkészültségükkel is tekintélyt szereztek. Az Országos Tervhivatalban dolgozott, 1967-ben pénzügyminiszterré, 1971-ben pedig a Minisztertanács elnökhelyettesévé nevezték ki. Jelentős szerepet vállalt az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmus kidolgozásában, és a szocialista tervgazdaság keretein belül a rugalmasabb, teljesítményorientáltabb működést képviselte.
Közvetlen, a merev protokollt nehezen viselő ember hírében állt. A róla fennmaradt visszaemlékezések szerint nem kedvelte, ha állandóan kormányőrök vették körül, és olykor szolgálati autója helyett saját Moszkvicsát vezette. Gazdaságpolitikai elképzelései között valóban akadtak a keleti blokk akkori viszonyai között merésznek számító javaslatok. Felvetette például, hogy a KGST központját Moszkvából Varsóba helyezzék át, valamint támogatta a szocialista országok közötti utazás egyszerűsítését.
(Népszabadság, 1973. szeptember 19.)
1973 elején az Egyesült Államokban és Kanadában is tárgyalt, ahol a nyugati nyitásra kész magyar gazdaság egyik meghatározó képviselőjeként fogadták. Ötvenhárom éves volt, pályafutása csúcsán járt.
Veszélyes útvonalon vitték végig a delegációt
Vályi szeptember 14-én érkezett Borsodba. Programjában vadászat, valamint több helyi gazdasági és ipari létesítmény felkeresése szerepelt. Másnap a miskolci Lenin Kohászati Művekbe látogatott, ahol elsősorban az épülő nemesacél-hengerművet mutatták meg neki. A gyár vezetése ugyanakkor abban bízott, hogy a politikus személyesen is szembesül a korszerűsítésre szoruló martinacélmű állapotával.
A delegációt Énekes Sándor vezérigazgató vezette. A látogatók végül az öntőcsarnokba is bementek, miközben az üzemben nem állították le a termelést. Ez a gyár egyik legveszélyesebb területe volt, amelyet vendégek rendszerint csak egy biztonságos pódiumról tekinthettek meg. Ezúttal azonban a csoportot közvetlenül az öntőgödrök mellett vezették végig. A dolgozókat ráadásul nem mindenütt értesítették a magas rangú vendégek érkezéséről, így a termelés a megszokott módon folyt tovább.
A baleset közvetlen előzményeit már nem lehet teljes bizonyossággal rekonstruálni. A korabeli rendőrségi vizsgálat és a pártvezetés számára készített jelentés ugyanis eltérően írta le a történteket.
Az egyik változat szerint Énekes Sándor megbotlott, Vályinak esett, majd mindketten az öntőgödörbe zuhantak. A másik szerint egy rutinművelet közben váratlan szikraeső és erős hanghatás keletkezett, Vályi elvesztette az egyensúlyát, Énekes pedig ösztönösen utánakapott. Miután egyikük sem állt biztonságos távolságban a gödör szélétől, mindketten lezuhantak.
Annyi bizonyos, hogy Vályi Péter nem olvadt acélba és végképp nem „forró lávába” esett. A tüzes kokillák – vagyis az olvadt fém megszilárdítására szolgáló öntőformák – közé zuhant. A rendkívüli hőségben ruhája rövid idő alatt ráégett a testére, és életveszélyes égési sérüléseket szenvedett.
(Ez még egy 18-i hír a korabeli „Népszabiból”)
Énekes kedvezőbb helyre esett, ezért őt hamarabb ki tudták menteni. Vályi kiszabadítása hosszabb időt vett igénybe. A politikust azonnal kórházba szállították, életét azonban nem sikerült megmenteni: három nappal később, szeptember 18-án belehalt sérüléseibe.
A vezérigazgatót tették felelőssé
A vizsgálat súlyos munkavédelmi és szervezési mulasztásokat tárt fel. Az öntőcsarnoki látogatás nem volt megfelelően előkészítve, az ott dolgozókat nem tájékoztatták, a delegáció pedig a biztonságosabb útvonal helyett veszélyes területen haladt keresztül.
Énekes Sándort végül gondatlan veszélyeztetés miatt másfél év szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztették. A döntés szerint vezérigazgatóként fel kellett volna ismernie, hogy a kijelölt útvonal életveszélyes. Énekes túlélte a balesetet, de a történtek egész további életére hatással voltak.
(Népszabadság, 1973. szeptember 19.)
A fennmaradt iratok és a szemtanúk beszámolói nem támasztják alá, hogy Vályit szándékosan lökték volna a gödörbe. A kutatók többsége az idegenkezűséget szinte teljes bizonyossággal kizárja. Ha a pártvezetés valóban félre akarta volna állítani, a diktatúra viszonyai között ehhez nem lett volna szükség egy látványos és rendkívül kockázatos merényletre: egyszerűen leválthatták volna tisztségéből.
A hallgatás táplálta a szóbeszédet
A politikai gyilkosságról szóló legenda mégis gyorsan elterjedt. Ebben szerepet játszott Vályi reformpárti híre, amerikai látogatása és több, Moszkvának kényelmetlen gazdasági elképzelése. Még fontosabb volt azonban a korszak nyilvánosságának működése.
A Népszabadság a baleset másnapján mindössze néhány sorban, a nyolcadik oldalon közölte, hogy Vályi Pétert látogatása közben súlyos baleset érte. Arról, hogy pontosan hol, hogyan és milyen körülmények között történt a tragédia, az olvasók nem kaptak érdemi tájékoztatást. Az információhiányt pedig gyorsan kitöltötte a szóbeszéd.
Az emberek nem feltétlenül azért hittek a gyilkosságban, mert bizonyítékuk volt rá, hanem mert a rendszerről el tudták képzelni, hogy eltünteti az útjában állókat, majd elhallgatja az igazságot. Vályi Péter halálának története ezért nemcsak egy tragikus miskolci munkabalesetről szól, hanem arról is, hogyan születnek és maradnak életben évtizedeken keresztül a legendák ott, ahol a hatalom nem ad hiteles válaszokat.
(Népszabadság, 1973. szeptember 25.)
Források:
- Napi Történelmi Forrás – a korabeli vizsgálatok ismertetése
- Magyar Életrajzi Lexikon
- Szabad Föld – Vályi Péter halála: zuhant vagy lökték?
(Népszabadság, 1973. szeptember 25.)
(az újságcikk-részletek forrása az Arcanum digitális könyvtár)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
