Az MKKP említésére máris sejthetjük, hogy nem hagyományos zenélő útról van szó, hanem a hatalmas kátyúkra való figyelemfelhívásról. Olyan kutyapártosan.
Tovább olvasomCímke: kutyapárt
Mindenkit megvizsgált az ÁSZ és arra jutott, hogy a Kutyapártot törvénytelenül támogatta egy alapítvány
Méghozzá a sajátjuk. Mekkora szerencse, hogy a kormányzó pártoknál szinte semmi kivetnivalót nem talált a tüzetes vizsgálat, legfeljebb kis, említésre is alig méltó, formai apróságokat. Az MKKP azonban kihúzta a gyufát, az ÁSZ ökle pedig lecsapott.
Tovább olvasomIngyenes WC-papírt osztogat a Kutyapárt a rászorulóknak Borsodban
Várják azon intézmények jelentkezését, amelyek hasznosítani tudnák őket. Leesett a kamionról rengeteg tekercs, több tízmillió forint értékű ilyen budipapír – írja posztjában a miskolci MKKP. Mint írják, a WC-papírt “a hatpárti ellenzék támogatói gyártották a kampányban. Megpróbálták, de valószínűleg keresleti okokból mégsem sikerült a választásig szétosztaniuk”. “Az első szállítmány megérkezett Borsodba. Sajókaza, Kazincbarcika rászorulóinak és Miskolc két alapítványi fenntartású oktatási intézményéhez is jutott az adományból.” A Kutyapártnál várják “olyan intézmények jelentkezését, amelyek tudnák hasznosítani a maradék, szintén rengeteg ingyenes tekercset, és amelyeket nem zavar a professzionális ellenzékre jellemző kreatív felirat…
Tovább olvasomÍgy vitték el a rendőrök a Kutyapárt tüntető elnökét és Ferencváros alpolgármesterét – videó
“Kábítószer-gyanús anyagot is találtak Kovácsnál.” Pintér rendőrségénél nem sokáig lesz kecmec. Demonstráció és tüntetés? Ne is gondoljunk ilyenre, az Orbán-rendszer szent és sérthetetlen és tévedhetetlen is. A Kutyapárt elnökét is elcibálták az Erzsébet-hídról, felejtsük el, hogy tüntetgetünk, hát látunk ilyet Oroszországban, Kínában, Észak-Koreában, vagy más, hasonlóan demokratikus jogállamban? A 444.hu birtokába jutott egy felvétel, ami csütörtök hajnali fél 1 magasságában készült az Erzsébet híd budai hídfőjénél, és amin az látszik, hogy a rendőrök intézkednek Kovács Gergővel, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnökével és Döme Zsuzsannával, a Kutyapárt másik ismert politikusával, Ferencváros…
Tovább olvasomMárki-Zay elnézést kért a Kutyapárttól, az MKKP „formálisan elfogadta” azt
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje elismerte: a kétfarkúak támogatói vélhetően amúgy sem szavaztak volna az összefogásra, nem rajtuk ment el a választás. Formálisan elnézést kért Márki-Zay Péter, az ellenzék eddigi miniszterelnök-jelöltje a legutóbbi Facebook-bejelentkezésében a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól (MKKP) – szúrta ki az Index. Márki-Zay elmondta, nagyon szerette volna, hogy a Kutyapárt vegyen részt az előválasztáson, ne vigyen el szavazatokat az ellenzéki összefogástól, ezért azt ígérte, hogy lobbizni fog a többi pártnál a listás helyekért, de ebbe az MKKP nem ment bele. Később a kormányfőjelölt azért kampányolt, hogy ne szavazzon senki…
Tovább olvasomTelefonba beszélve stand-upolt a Kutyapárt szimpatizánsa a köztévében
Ők is megkapták a maguk öt percét az M1-en: a négy évvel ezelőtti csirkejelmezes kotkodácsolást most egy stand-up performansz váltotta fel. Minden pártnak jár a néhány perces megszólalás a közmédiában a választás előtt, a lehetőséggel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is élt szerdán – számolt be róla a hvg.hu. A szimpatizánsukként bemutatkozó, Brutiként is ismert humorista, Tóth Imre volt az M1 vendége, aki a Csirkeember által előadott négy évvel ezelőtti emlékezetes kotkodácsolás helyett azzal kezdte, örül, hogy megjelenhetnek az M1-en, hogy „mi is szívhatjuk itt a szabadság levegőjét”. Ezután azt…
Tovább olvasomEddig 94 körzetben van egyéni jelöltje a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak
Kovács Gergely pártelnök szerint ennyi kell is ahhoz, hogy meglegyen a listaállításhoz szükséges 71 induló. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke a Spirit FM műsorában beszélt arról, hogy jelenleg a 106-ból 94 egyéni választókörzetben van jelöltjük, ennyi szerinte kell is ahhoz, hogy a listaállításhoz szükséges 71 körzetben össze tudják gyűjteni a megfelelő számú aláírást is a tényleges jelöltté váláshoz. Kovács Gergely arról is beszélt, hogy Márki-Zay Péter az utóbbi hónapokban nem tett sokat az ellenzéki szavazók mobilizálása érdekében, de az MKKP-nál számítanak arra, hogy ha tavasszal a Fidesz győz, akkor őket…
Tovább olvasom„Elengedheti” a választást eldöntő billegő körzeteket a Kutyapárt
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke semmiképp sem szeretné, ha az ő lelkükön száradna egy esetleges kormányváltás elmaradása, de bizonyos tényezők miatt együttműködni sem hajlandó az ellenzékkel. “Higgye el mindenki, én érezném magamat a legrosszabbul, ha minimálisan is tehetnék róla, hogy minden így marad” – mondta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke a Jelen videóinterjújában, amelyet a HVG.hu szemlézett. Kovács arról beszélt – bár ez csak a saját véleménye, amit még nem egyeztetett a párt vezetésével –, hogy el lehet engedni azt a huszonvalahány körzetet, ahol kérdéses a jövő…
Tovább olvasomBalesetet szenvedett a Kutyapárt elnöke, totálkáros lett az autó
Autóbalesetet szenvedett Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke – írja a Blikk. A lap szerint a politikus Terpesről haladt Pétervására felé, amikor eddig tisztázatlan okok miatt letért az útról, és egy villanyoszlopnak ütközött. Az autóban utazott egy nő, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. Az autó totálkárosra tört. A lap közzétett két fotót is, azon az látszik, hogy az autó eleje megroncsolódott és a szélvédő is megsérült. A kocsiban jelentős mennyiségű festék, kutyapártos szórólap és játékpénz is volt. A Blikk kereste Kovács Gergelyt, de egyelőre nem érte el. (Fotó: Blikk) Frissítés:…
Tovább olvasom