Ingyenes WC-papírt osztogat a Kutyapárt a rászorulóknak Borsodban

Megosztás

Várják azon intézmények jelentkezését, amelyek hasznosítani tudnák őket.

Leesett a kamionról rengeteg tekercs, több tízmillió forint értékű ilyen budipapír – írja posztjában a miskolci MKKP. Mint írják, a WC-papírt “a hatpárti ellenzék támogatói gyártották a kampányban. Megpróbálták, de valószínűleg keresleti okokból mégsem sikerült a választásig szétosztaniuk”.

“Az első szállítmány megérkezett Borsodba. Sajókaza, Kazincbarcika rászorulóinak és Miskolc két alapítványi fenntartású oktatási intézményéhez is jutott az adományból.”

A Kutyapártnál várják “olyan intézmények jelentkezését, amelyek tudnák hasznosítani a maradék, szintén rengeteg ingyenes tekercset, és amelyeket nem zavar a professzionális ellenzékre jellemző kreatív felirat a papíron, illetve olyan magánszemélyek, vagy cégek segítségére is számítunk akik Budapest – Miskolc között ingáznak, és a szállításban tudnak segíteni”. Az alább is látható bejegyzésben az elérhetőségüket is megadták.

A WC-papírok különlegessége, hogy különböző üzeneteket is nyomtattak rájuk, amelyekben a kormány politikáját kritizálják. Mint az a lenti képen is olvasható, többek között a borzalmas hazai koronavírus-halálozási adatokról és a gyenge forintról is szó van rajtuk:

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek