Kutyaszépségverseny az Avason

Avas Szépe néven szervez kutyaszépségversenyt a Dialóg Egyesület Miskolcon. A szervezet szeptember 17-én szombaton, 9 és 12 óra között várja vendégeit az Áfonyás utca és Középszer utca közötti füves területen. A szépségversenyre ezidáig több mint 40 kiskedvencet neveztek be gazdáik, és bár szívünk szerint a világ összes kutyájának lehetőséget biztosítanánk, hogy bevonuljon a történelembe, a szakavatott zsűri túl nem terhelése miatt 60 nevezésnél szabtuk meg a limitet. A program várhatóan a következők szerint alakul: 9:00 – 9:30: Tiszántúli Mentőkutyás Egyesület bemutatója 10:00 – 12:00: Kutyaszépségverseny keverék és fajtatiszta kutyák számára 9:00 – 12:00: A program egész ideje alatt…

Tovább olvasom

Megmérgezték Szabó Győző kutyáját, és azt is tudja, hogy ki

„Nem tudom, mit fogok neki mondani, mikor szembejön velem még egyszer.” Pár hete számolt be Szabó Győző Facebook oldalán arról, hogy megmérgezték a kutyájukat, ráadásul saját otthonukban. „Kiskutyánk – aki idén 1 éves – 3 hétig küzdött az életéért, mire elkezdhettünk valóban reménykedni benne, hogy túléli” – írta akkor bejegyzésében a színész. A történet végül happy enddel zárult, hosszadalmas kórházi kezelés után Tokió felépült, és immáron újra otthon van gazdáival. Szabó az RTL Klub Reggeli című műsorának vendégeként elmesélte, a térfigyelőkamerájuk rögzítette az esetet, úgyhogy megvan a fagyállóval támadó tettes.…

Tovább olvasom

Kiszáradt kútba esett egy kutya Tiszatarjánon

A mezőcsáti tűzoltóknak köszönhetően szerencséses végződött a történet. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán osztották meg nemrég az alábbi esetet: „A napokban Tiszatarjánon keveredett bajba egy négylábú, amikor egy kiszáradt kút alján találta magát. Ő maga sem értette, hogyan történhetett ez, hiszen mindig nagyon körültekintő, de valahogy mégis megtörtént az eset.” „A mezőcsáti katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói 4 méter mélyről hozták fel a kutyust, akinek szerencsére az ijedtségen kívül más baja nem esett. Egy kis ismerkedés a tűzoltókkal, majd jókedvűen szaladt is tovább” – zárult a poszt. Fotó: Mezőcsáti Katasztrófavédelmi Őrs

Tovább olvasom

Fához láncolva éheztette kutyáját a borsodi férfi

A Tiszaújvárosi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki nem biztosított megfelelő tartási körülményeket kutyájának – írják a Miskolci Törvényszék honlapja. A megállapított tényállás szerint a vádlott egy kiscsécsi ingatlan udvarán tartotta körülbelül egy éven keresztül németjuhász jellegű, keverék kutyáját. Az állatot egy fa körül, a szabad ég alatt lánccal kikötötte, nem biztosított számára fedett, védett helyet. Hetente egy-két alkalommal látogatta, így étel és víz sem állt megfelelő mennyiségben rendelkezésre. A kutya lesoványodott, teste kihűlt, védőoltás hiányában pedig megbetegedett, továbbá a nyakán és a fején heg, sipoly…

Tovább olvasom

Az internet új kedvence a sajtótájékoztatón édesen elszundító aknakereső kutyus

Már korábban is ismert és népszerű volt a sikeres aknakereső kutya és terápiás ebként is használják, de ezzel az aranyos elalvással még több rajongót szerzett magának. A Patron nevű Jack Russell terrier már több száz aknát szagolt ki, ezzel számos életet megmentett. Szolgálatait az ukrán elnök állami kitüntetéssel ismerte el. Az orosz-ukrán háború kezdete óta már többször is bekerült a hírekbe Patron, az ukrajnai Csernyihiv térségében szolgálatot teljesítő aknakereső kutya.A saját egyenruhában dolgozó Jack Russell terrier május elsejéig már több mint 260 bombát szagolt ki, melyeket aztán a pirotechnikusok hatástalanítottak.…

Tovább olvasom

Összekötött lábbal hagyták sorsára a borsodi kutyust

Szívszorító esetről adtak hírt a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) munkatársai a Miskolc Televíziónak. Horváth Rita telephelyvezető riportot adott a helyi csatornának, amely szerint szervezetük bejelentést kapott, hogy Megyaszó közelében, egy bokros területen fekszik a magára hagyott kutya összekötözött lábakkal. A MÁSA munkatársai útra keltek, azonban az aggódó helyi lakos nem tudta megvárni őket az állattal, ezért jelezte a problémát a megyaszói önkormányzatnak is, akik kivonultak a helyszínre, míg megérkezett a szaksegítség. Kiderült, hogy nem csupán sorsára hagyták az állatot, hanem még a két első és a két hátsó lábát is összekötözték. „A…

Tovább olvasom

Kutyával érkezők is intézhetik ügyeiket a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatain

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata elnyerte a „Kutyabarát hely” tanúsító védjegyet, ennek köszönhetően lehetőség van arra, hogy a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálataira kutyával érkezők is zavartalanul intézhessék ügyeiket – számoltak be a változásról. A házikedvencek a Polgármesteri Hivatal valamennyi ügyfélszolgálatára behozhatóak, azaz a Városház tér 8. és Petőfi utca 39. szám alatt is nyugodtan érkezhetnek ebbel a látogatók. A kutyával érkező ügyfelektől az alábbi házirend betartását kéri az önkormányzat:         Az ügyféltérbe kizárólag jól szocializált, szófogadó, szobatiszta kutya hozható be!         Vegye figyelembe, hogy nem mindenki kutyabarát, van, aki tart tőlük!         Mindig tartsa…

Tovább olvasom

Őshonos magyar terelőkutyát vettek nyilvántartásba az USA-ban

A pumi után egy másik őshonos magyar terelőkutya-fajtát, a mudit is nyilvántartásba vette az amerikai ebtenyésztők klubja (American Kennel Club, AKC) – írta az MTI. A bekerülés a fajtiszta kutyák legrégebbi amerikai nyilvántartásába azt jelenti, hogy a mudi is versenyezhet sok amerikai kutyakiállításon, köztük az AKC nagy éves bajnokságán és a Westminster Kennel Club rangos versenyén. Ahhoz, hogy az AKC nyilvántartásba vegyen egy fajtát, többek között olyan feltételeknek kell teljesülnie, minthogy legalább 300 egyed éljen belőle az ország legalább 20 államában, és létezzen egy szabvány, amely meghatározza, hogy milyen jellemzőknek…

Tovább olvasom

Öt napja éhező-szomjazó kutyacsaládot mentettek meg a rendőrök Borsodban

Kovácsvágás településen intézkedtek a körzeti megbízottak, amikor egy lesoványodott anyakutyára és négy kölykére figyeltek fel – számolt be róla a police.hu. Pálháza körzeti megbízottjai, Gál Róbert r. zászlós és Nagy Péter r. főtörzszászlós 2021. december 10-én egy kovácsvágási ingatlanhoz mentek. A házban a rendőrök egy körözött személyt akartak elfogni, de senki nem tartózkodott otthon. Az udvaron a rendőrök nyüszítésre lettek figyelmesek, majd egy tyúkketrecszerű tárolóban egy nagyon lesoványodott kutyára és négy kölykére lettek figyelmesek, amiknek még a szeme sem volt kinyílva. Gál Róbert r. zászlóst az intézkedést követően azonnal a…

Tovább olvasom

Kóbor kutya mart halálra egy hatéves kisgyermeket

A család háza előtt az utcán játszott a kisgyermek Romániában, amikor a kóbor eb minden előzmény nélkül a halálát okozta. A tragédia Dobrudzsa déli részén, a bolgár határtól néhány kilométernyire található Cotu Vaii faluban történt. A segélyhívás nyomán helyszínre érkező mentősöknek nem sikerült újraéleszteniük az áldozatot. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával ismeretlen tettes ellen indult bűnvádi eljárás, írta meg az MTI.  A Digi 24 hírtelevízió felidézte, hogy októberben ugyancsak Konstanca megyében, a tengerparti Mangalia városában szintén kutyaharapás okozta egy 3 éves gyerek halálát: őt a család kutyája sebesítette halálra.…

Tovább olvasom