Elindult a lavina, egy bank máris áthárítja a különadót, de az EasyJet is meglépi ugyanezt

Megosztás

Ahogyan arra teljesen egyértelműen számítani lehetett, a néhány évvel ezelőttihez hasonlóan a bankok és vállalatok természetesen rögtön átterhelik az újabb Orbán-megszorítócsomag miatt bevezetett különadókat a fogyasztóra. Természetes volt, hogy bármit is mondanak róla, úgyis mi, fogyasztók fizetjük meg a Fidesz baklövéseit. Várjuk a további bejelentéseket, mert itt biztosan nem lesz megállás.

Az easyJet csalódott az új adó magyarországi bevezetése miatt, amely egy olyan időszakban történik, amikor a légiközlekedési ágazat még csak elkezdett kilábalni a járványból

– írta a hvg.hu-nak küldött válaszában a fapados légitársaság.

A cég szerint az új, utasonként számolt adó miatt költségnövekedés magasabb viteldíjakat fog eredményezni, ezen felül Magyarország nemzetközi összeköttetése is romolhat.

Azt is megemlítik, hogy

a jövőbeli járatokról szóló döntéseiknél a mostani adó hatásait is figyelembe fogják venni.

Az easyJet válaszában arra is kitért, hogy a magyar kormány által bevezetett adó egy elveszített lehetőség arra, hogy környezetvédelmi célokat is el tudjon érni vele, mivel nem tükrözi az utasok károsanyag-kibocsátását. Ehhez ugyanis mostani két és félszeres különbség helyett 10-15-szörös kellene a rövid és hosszútávú utak adóterhei között.

Eddig a Ryanair nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben áthárítják az utasokra az Európán belül 3900, azon kívüli célokra közel 10 ezer forintos extraprofit különadót. És hogy ez a vége lenne? Dehogy is…

Legfeljebb 6 ezerről legfeljebb 10 ezer forintra emelkedik az ügyfelek által fizetendő egyszeri tranzakciós illeték a K&H-nál, számolt be az RTL Híradó. A bank szerint az Általános Szerződési Feltételek alapján ezt megteheti, augusztustól érvényesítik az adóemelést. A csatorna által megkeresett szakértők szerint a K&H „első fecske”, a bankok eddig is áthárították a tranzakciós illetéket, ennek növekedését pedig várhatóan továbbra is az ügyfelek fogják megfizetni.

Az RTL szerint a lízingdíjak is emelkedni fognak a cégautóadó megkétszerezésével. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára szerint az ügyfelekkel kötött szerződések többségében benne van, hogy az előre nem látható jogszabályi változások okozta extra terheket érvényesítheti a flottakezelő, ez pedig százezer gépjárművet érinthet.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek