A Miskolci Nemzeti Színház egykori munkatársa, Bolya Éva mondott örökre búcsút egykori kollégáinak, a közösség szeretettel és tisztelettel őrzi emlékezetében.
Tovább olvasomCímke: közösség
Sikeres és színvonalas volt a MiskolCON fesztivál
A résztvevők és a kilátogatók sem kellett, hogy csalódjanak, a térség újonnan megválasztott képviselője pedig szintén úgy véli, kreatív, színvonalas közösségépítést látott városunkban.
Tovább olvasomTiszaújvárosban tudnak valamit az összefogásról – tízmilliós nagyságrendben gyűjtöttek a rendelőintézetnek
Összefogásból és jócselekedetekből jelesre vizsgázott Tiszaújváros május 16-án. A Városház téren megrendezett Richter Egészségváros programján több mint 15 millió forint támogatás gyűlt össze a Tiszaújváros Városi Rendelőintézet számára.
Tovább olvasomMire észbe kapunk, a Miskolci Belvárosi Kör maga mellé állítja a teljes lakosságot – több mint 100 önkéntes vett részt a hétvégi akción
Ismét a közösségi összefogás erejét bizonyította hétvégén a Miskolci Belvárosi Kör legújabb akciója. A civil csoport harmadik kapualjfestési programja látványos eredményeket hozott a belváros több pontján. A segítőkész önkéntesek ezúttal 15 helyszínen ragadtak ecsetet.
Tovább olvasom„Kapjuk el Zsolt bácsit” – Juhi gyűjtést szervezett, és már az első eltelt nap után óriási meglepetés érte
Juhász Péter közéleti aktivista, véleményformáló, egykori politikus közösségi adománygyűjtő kampányt indított. A cél, hogy anyagi biztonságot nyújtson azoknak az áldozatoknak, akik hajlandók megdönthetetlen bizonyítékkal szolgálni a „Zsolt bácsi” becenéven emlegetett, magas rangú politikai szereplő ellen, akivel szemben gyermekek kárára elkövetett szexuális visszaélés erős gyanúja merült fel. Juhi 200 euróval szállt be az adakozásba április 20-án, a gyűjtés kezdő napján. A kezdeményezés iránti társadalmi igényt mi sem bizonyítja jobban, minthogy már másnap több mint 100 000 euró érkezett a számlára.
Tovább olvasomFelkészül: Miskolci Belvárosi Kör – újra ecsetet ragad a közösség
Emlékszünk még arra, hogy tavaly milyen órási és látványos eredményeket ért el a Miskolci Belvárosi Kör a kapualjak megszépítésében? Az első közös festegetés után rohamosan bővülni kezdett a csapat, és egyre többeket ragadott magával a kísértés, hogy részesei legyenek valami különlegesnek, valami igazán építő jellegűnek. A miskolciak és környékén élők számára hamarosan ismét eljön a lehetőség, hogy egy politikamentes, tettre kész, összetartó csapat oldalán váltsák valósággá egy szebb városkép vízióját.
Tovább olvasomIfjúsági pályázattal ösztönzi a miskolci fiatalokat a Dialóg Egyesület
Saját klubestet, kiállítást, slam poetry estet vagy akár alkotóműhelyt szervezhetnek a vállalkozó szelleműek. A Dialóg Egyesület március elején hirdette meg Lendület elnevezésű ifjúsági pályázatát, amelyre 16 és 30 év közötti, miskolci kötődésű fiatalok jelentkezhetnek saját programtervükkel.
Tovább olvasomLecsúszott a polgármester, és lejtmenetet vettek az ózdiak is
A hideg és az eddig megszokotthoz képest jóval nagyobb mennyiségű hó sok helyen okozott kellemetlenségeket Borsod megyében. A szélsőséges időjárási viszonyok azonban nem csak nehézségeket eredményeznek, de gyakran önfeledt szórakozást is kínálnak. Erre az ózdiak is hamar rájöttek, és a városvezetés közbenjárásával a legtöbbet hozták ki az idei tél nyújtotta lehetőségekből.
Tovább olvasomA legbátrabbaknak: újévi jeges csobbanás Borsodban
Különleges élményre invitálja a legbátrabbakat az Ice Bath Hungary csoport. Az újév első hetében ugyanis egy közös merülést szerveznek a jéghideg Hejő-tóban, melyre szeretettel várják azokat a borsodiakat, akik nem félnek egy dermesztő dopaminbombával indítani a 2026-os évet.
Tovább olvasomSátoraljaújhelyről jött Miskolcra, hogy segítsen – az önkéntesség iskolapéldája
Vasárnap délelőtt a Frei kávézó mellett összegyűlt a Miskolci Belvárosi Kör tagjaiból, valamint tettre kész helyiekből álló csapat, hogy szebbé varázsoljon egy kapuljat. Az előre meghirdetett közösségi festést meleg tea, jó zene, kellemes hangulat, egyedi csapatszellem és egy példamutató önkéntes jelenléte fordította munkából emlékezetes élménnyé.
Tovább olvasom