Kemény időszak volt: végre hazatérhetett a kórházból a miskolci tiszás képviselő

Dr. Czipa Andrásról csak annyit tudhattunk eleinte, hogy sürgős kórházi beavatkozásra volt szüksége hetekkel ezelőtt, de ez sokkal súlyosabbnak bizonyult, mint amit akkor hittünk. Most már túl van a nehézségeken a képviselő.

Tovább olvasom

Váratlanul kórházba került Dr. Czipa András képviselő – sürgős beavatkozáson is átesett

Eredetileg a fővárosba indult frakcióülésre, de végül a kórház felé kellett venni az irányt. Már át is esett egy sürgős beavatkozáson, de ígérete szerint nemsokára visszatér. Addig pedig gyógyulgat.

Tovább olvasom

Beadta lemondását az OKFŐ főigazgatója – a miskolci kórház árnyéka végül utolérte Révész Jánost

A hírek szerint beadta lemondását dr. Révész János, az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője. A döntés nem a semmiből érkezett: a háttérben ott tornyosul a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház egykori főigazgatójának miskolci öröksége, amely immár országos szintű teherként nehezedik az egészségügyi ellátórendszerre.

Tovább olvasom

Csiba Gábor ledöbbent a miskolci kórház siralmas állapotán

Erről számos képet is megosztott, ám több olvasó nekiment a volt főigazgatónak, miszerint ő maga is vastagon részese, kiszolgálója volt annak a rendszernek, amelyik ide juttatta az intézményt. Íme a részletek.

Tovább olvasom

Javulhat a betegellátás Ózdon

Az Ózdi Kórház hivatalosan is megkezdte az orvosi eszközök beszerzési folyamatát a „Health Bridge for Close Communities” projekt keretében, amely az Interreg VI-A NEXT Hungary-Slovakia-Romania Ukraine Program támogatásával valósul meg. A fejlesztés újabb fontos lépést jelent a térség egészségügyi ellátásának korszerűsítésében, valamint a határon átnyúló együttműködések erősítésében.

Tovább olvasom

Ezt titkosították? A megszerzett dokumentum szerint a Fidesz a választások után azonnal kórházakat és rendelőket zárna be

A frissen kiszivárgott, ám korábban titkosított, Pintér Sándor által megrendelt tervezet szerint a Fidesz 38 kórházat és számtalan rendelőintézetet zárt volna be a következő időszakban. A dokumentum hitelességét az EMMI több forrása is egyértelműen megerősítette. Vajon az Orbán-kormány miért hallgatta el ezt a tervezetet a választók elől?

Tovább olvasom

Mától feloldották a járványügyi korlátozásokat a miskolci kórházban

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház csütörtöktől megszünteti a korábban bevezetett összes járványügyi intézkedést: véget ér a kötelező maszkviselés, a látogatási korlátozás és a látogatási tilalom is.

Tovább olvasom

Vérzéssel hazaküldték, majd miután elvetélt, egy zacskóban a földre tették magzatát – a TASZ pert indít az ügyben

Súlyos vérzéssel kétszer is hazaküldték a veszélyeztetett terhes Máriát a miskolci kórházból. Otthonában elvetélt, majd a mentők ismét az intézménybe szállították. Hosszas várakozása közben észrevette, hogy magzatát egy zacskóban a földre tették. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint nem történt jogsértés, azonban a TASZ pert indított az ügyben.

Tovább olvasom