Több mint 320 kisgyermek rekedt a magyar kórházakban, kb. minden tizedik Miskolcon

csecsemő

Országszerte több mint 320 olyan gyermek él jelenleg kórházakban, akiknek egészségi állapota már nem indokolná az intézményi ellátást. Átlagosan több mint 105 napot töltenek bent, miközben sorsukról – örökbefogadásról, nevelőszülői elhelyezésről vagy gyermekvédelmi intézménybe kerülésükről – még nem született végleges döntés. A kormány szerint a helyzet tarthatatlan, ezért célvizsgálatot rendeltek el, amelynek egyik kiemelt helyszíne a miskolci megyei kórház.

Tovább olvasom

Két miniszter is Miskolcra látogatott

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházba látogatott Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter, valamint Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter, hogy személyesen tájékozódjanak a kórházban hosszabb ideje ellátásra szoruló gyermekek helyzetéről. A látogatáson Gyurkó Szilvia, Buga László és Szabó-Tóth Kinga államtitkárok is részt vettek.

Tovább olvasom

Zeneterápiás módszereket mutattak be a Mosoly Alapítvány terapeutái a miskolci kórházban

zeneterápia

Két, a miskolci kórház ifjúságpszichiátriáján dolgozó Mosoly Alapítványos terapeuta mutatta be azokat a zeneterápiás módszereket, amelyekkel ADHD-s gyerekekkel és serdülőkkel dolgoznak hatékonyan.

Tovább olvasom

Feloldotta a tiltást a miniszter, átláthatóvá válik az egészségügy – korábban a megyei kórházzal mi is sikerrel pereskedtünk

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter közölte az MTI-vel, hogy megszünteti az egészségügyi dolgozók éveken át fennálló nyilatkozási tilalmát és megnyitja a kórházakat a sajtó előtt. Lapunk megkereste a megyei kórházat, hogy kiderítse, ez a gyakorlatban mit jelent. A válaszból azonban egyelőre inkább óvatosság, mintsem nyitás olvasható ki. A hír azért is fontos a Borsod24 számára, mert lapunkat az elmúlt években két alkalommal is bíróság elé állította az intézmény a vele kapcsolatos tudósítások miatt, ugyanakkor az eljárások minden esetben lapunk igazát támasztották alá.

Tovább olvasom

Feljelentés tett az egészségügyi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház ügyében – hűtlen kezelés a gyanú

Egyre csak dagad a botrány, a miniszter pedig már bőven eleget tud ahhoz, hogy megtegye a feljelentést. „Az egészségügyben a közpénzek védelme, a betegek érdeke és az intézmények felelős működése nem lehet alku tárgya.”

Tovább olvasom

Miskolc is a kedvezményezettek között, a Tisza-kormány vezetésével felújítják a kórház légkondicionálását

Örömhír, hogy a támogatás kiterjed a Miskolci Központi Kórház elavult folyadékhűtőire, illetőleg korszerű épületautomatika rendszer építésére. Végre egy igazán pozitív változás egyik legfontosabb intézményünkben.

Tovább olvasom

A miniszternél kopogtat az újhelyi polgármester a megcsappant kórházi ellátás miatt

Szamosvölgyi Péter

Sátoraljaújhely fideszes polgármestere, Szamosvölgyi Péter levélben fordult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez, hogy a kormányzat segítsen újraindítani a városi Erzsébet Kórház korábban bezárt osztályait. A városvezető a Facebookra feltöltött videójában számolt be a kezdeményezésről, és három ügyet emelt ki: a térség területi ellátásának megerősítését, a szülészet-nőgyógyászat fennmaradását és fejlesztését, valamint a gyermekosztály visszaállítását.

Tovább olvasom

Valóban határozottan aggasztó volt Czipa András állapota, a képviselő nagy köszönetet mond a tüdősebész professzornak

A kórházi tartózkodása során nagyon jól megismerte a mellkassebész professzort a Tisza Párt képviselője, akinek bizony mellbevágó élményben volt része néhány hete. Az első hírekhez képest lassan azért kiderül, hogy nem is volt olyan egyszerű dr. Czipa András hirtelen jött rosszulléte.

Tovább olvasom