Nagy port kavart a nemrég bejelentett hír, miszerint a miskolci Komlóstető városrészben található óvoda egy ideig nem fogadhatja a gyermekeket. Emiatt ideiglenesen egy másik helyszínt jelöltek ki az ovisok számára, azonban a reggeli csúcsidőben plusz öt kilométert kellene utaztatni a gyermekeket, ami a környék infrastruktúráját figyelembe véve akár egy-másfél órával is megnyújthatja a tervezett útidőt a szülők számára. Most az ügy kapcsán a helyiek összefogást szerveznek, és aláírásokat gyűjtenek egy petícióhoz, amely jóval kényelmesebb, észszerűbb megoldást kínálhat.
Tovább olvasomCímke: komlóstető
Nagyon nehéz hónapok várnak a komlóstetői óvoda gyermekeire és szüleikre
Mivel a korábban felújított Szeder utcai épületben súlyos kivitelezési hibákat tártak fel, az „határozatlan ideig” nem használható – tájékoztatta Bajusz Gábor önkormányzati képviselő, Matiscsák Éva alpolgármester és Csizmárné Gede Erika, a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) igazgatója a szülőket a héten a József úti intézményben, ahová szeptembertől 108 gyermeket kell majd minden nap eljuttatni a komlóstetői, öt kilométerre eső városrészből.
Tovább olvasomBorzalmas állapotban van a komlóstetői kerékpárút egy része
Bár több megkeresés is érkezett az illetékesek felé a komlóstetői kerékpárút ügyében, eddig semmilyen érdemi reakció nem született – olvasható egy miskolci lakos közösségi oldalán megjelent bejegyzésében. „Nem hibáztatni akarom, de vegye a fáradságot és a feltett kérdésekre reagáljon. Ez a lapítás nem célravezető” – fogalmazott bejegyzésében Bajusz Gábor Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselőnek címezve a kerékpárutat rendszeresen használó egyik érintett.
Tovább olvasom„Itt kell élned ahhoz, hogy elhidd” – már az országos sajtó is a miskolci padon nevet
Miskolc jelenlegi városvezetésének intézkedései sok esetben megosztják a helyieket. Sokszor hallani a „látványtakarítás” és „politikai marketingfogás” fogalmakat a helyiek közbeszédében, hiszen a valódi problémák megnyugtató rendezése gyakorta elmarad. Bár a város kormánypárti politikusai hangzatos ígéretekkel kecsegtetik a lakosságot (barlangfürdő, MVK menetrend visszaállítása, újraaszfaltozás), a legszembetűnőbb eredménynek mégis inkább a közösségi médiában tapasztalt folyamatos jelenlét és büszkélkedés tűnik a részükről. Ennek eredményeképp pedig megtudhattuk, a miskolciaknak ezúttal újabb okuk akadt az ünneplésre: a komlóstetői városrészbe kihelyeztek egy (!) padot (!!!).
Tovább olvasomNem csak vaddisznók járnak be Miskolcra a Bükkből
A napokban még minden hír arról szólt, hogy egyre gyakrabban vaddisznók foglalják el Avasi lakótelepet, most veszélytelenebb négylábú vadak érkeztek Komlóstetőre. A helyiek szerint igen gyakori a jelenség.
Tovább olvasomSenkinek nem fontos a városvezetésben az orbitális méretű miskolci kátyú?
Egyrészt rendkívül balesetveszélyes, másrészt teljesen jármű- és gumigyilkos, már inkább gödörnek nevezhetnénk. Komlóstető elfelejtve? Egy éve már, hogy először jelezték a problémát az illetékeseknél, de azóta csak romlott a kátyúnak álcázott gödör kinézete.
Tovább olvasomMegújul a komlóstetői játszótér, egyelőre nem nagyon haladnak a munkával
A játszótéri szülők árgus szemmel figyelik, hogy megfelelő minőségben készüljön el a közösségi tér felújítása.
Tovább olvasomSzerdán nem lesz víz az egyik komlóstetői utcában
A karbantartás ideje alatt szünetel majd a szolgáltatás a Szeder utcában, az ivóvizet lajtkocsival biztosítják.
Tovább olvasomMiskolcon is bringával: népszerűek az erdei kerékpárutak – videó
Új kerékpárút épült uniós támogatással Komlóstető városrész és Miskolc belvárosa között, amely biztonságosabbá tette a közlekedést és erősíti a fenntartható városi mobilitást.
Tovább olvasomHolttestet találtak Komlóstetőn
Egy, a harmincas éveiben járó férfi holttestét találták meg kedden Komlóstetőn. A férfit a rendőrség és a mentőcsapatok keresték, de későn találtak rá, és így már nem tudtak rajta segíteni.
Tovább olvasom