Letartóztatták a kisavasi késelő gyilkost – videó

Teljesen eltérő változatokat hallottunk már arról, hogyan is történt pontosan a 16 éves fiú halálra szúrása a Kisavason. Az viszont tény, hogy magához vett egy 24 cm pengehosszúságú kést és azzal egyetlen döféssel halálra sebezte Csanádot. Ennek pontos körülményeiről viszont annyi variációt hallhattunk már, ahányan csak megszólaltak.

Tovább olvasom

Új színt és idézetet is kapott a kisavasi lépcsősor

Zajlanak az események Miskolc műemléki jelentőségű területén álló kisavasi lépcsősor környékén: a Városgazda munkatársai felújították azt, lefestették a korlátot és a Kálváriával összekötő mulcsborítású sétány is elkészült. A munkálatokba besegítettek civilek, akiknek a közelben van pincéje. A lépcsősor általuk új színezetet és egy autentikus idézetet kapott.

Tovább olvasom

A Kisavason szedték a szemetet

Szombat reggel a Dűlő étterem mögötti lépcsősor tetején gyülekeztek a résztvevők, hogy aztán egész délelőtt szemetet szedjenek a Kisavas második sorának végén és annak környékén – számolt be az eseményről a Minap.hu A helyenként bokros, gazos területen járva több nagyobb hulladékhalmot is feltártak. Serbán Zsolt Bükk-tisztasági nagykövet elmondása szerint legutóbb hét köbméter szemét gyűlt össze, most legalább ennyi elhordását vállalták.  Bár érzelmileg nagyon kötődnek a miskolciak a pincesorukhoz, sajnálattal láttam, hogy ezúttal kevesebben jöttek el, mint más alkalmainkra. Pedig sok szemét csúfítja a környéket, de megoldjuk így is – nyugtatott meg mindenkit.…

Tovább olvasom

Megszépült a Kisavas egy része

Közösségi összefogásnak köszönhetően szombaton megszépítették a Kisavas egy részét a pincék környékén. Rendhagyó közösségi programot szerveztek október 15-én a Kisavasra – a régi pincékről, borházakról ismert városrészen a tulajdonosok fogtak össze és szépítették meg ingatlanjaik környezetét. A kezdeményezés egyik ötletgazdája az Expert Társaságok tulajdonosa volt. Hajdú László a Miskolc Televíziónak elmondta, az ötlet tulajdonképpen a Technika Háza park megszépítéséből indult ki.  – Sokan gondoltuk úgy itt az első soron, hogy ez a terület jobb sorsra érdemes, ennek ellenére az állapota az elmúlt években folyamatosan romlott. A mostani beruházással az volt a célunk,…

Tovább olvasom