Hatalmas lángokkal ég egy épület a párizsi Operaház szomszédságában – számolt be a Reuters, amit itthon a HVG szemlézett először. A Palais de Garnier melletti épületből sűrű fekete füst száll, a helyszínre több mint száz tűzoltó vonult ki. A helyi rendőrség figyelmeztetést adott ki, hogy mindenki kerülje a környéket. A tűz oka egyelőre ismeretlen, esetleges sérültekről vagy áldozatokról nem tudni.
Tovább olvasomCímke: katasztrófa
Kongatják a vészharangokat a világszervezetnél, közeledik a klímakatasztrófa
Nagyon nem mutatnak jól a számok és a tapasztalatok is ezt támasztják alá, rohanunk a végzetünk felé. Soha nem volt még olyan magas a globális felmelegedésért felelős üvegházhatású gázok koncentrációja, mint 2020-ban – még úgy is, hogy az év nagy részében a koronavírus-járvány miatt mind az ipar, mind a közlekedés csökkentett kapacitásokkal üzemelt – közölte a Meteorológiai Világszervezet. A testület katasztrófafilmekbe illő forgatókönyvet ír le: ha a trend így folytatódik, már semmit sem tehetünk, hogy elkerüljük a közeledő szerencsétlenséget. 2020-ban magasabb volt a szén-dioxid, a metán és a dinitrogén-oxid szintje,…
Tovább olvasomSúlyosan megsérültek a vörösiszap-katasztrófában, most mégis elvesztették a kártérítési pert a MAL Zrt. ellen
Tizenegy évvel ezelőtt történt a katasztrófa, a két idős asszony maradandó sérüléseket szenvedett, mégis el tudták veszíteni a pert. A magyar jogrendszer ismét bizonyított. Két idős asszony, akik súlyosan megsérültek a 11 évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa alatt, nemrég elveszítette a MAL Zrt. vezetői ellen indított kártérítési pert – tudta meg az RTL Híradója. Egyikük elvesztette a lábát, a másikuk csak kerettel tud járni, és úgy is alig. A tragédia miatt összesen 15 ember ellen emeltek vádat, és hárman kaptak letöltendő börtönbüntetést, ezek közül a cég egykori vezetője négy évet. (444.hu)
Tovább olvasomÚj atombalesettel fenyeget az a veszélyes reakció, ami elindult Csernobilban
Harmincöt évvel az atomkatasztrófát követően olyan maghasadási eseményeket észleltek a reaktorcsarnokban, ami nem sok jóval kecsegtet. Harmincöt évvel azután, hogy az ukrajnai csernobili atomerőmű a világ legnagyobb nukleáris katasztrófáját okozva felrobbant, újra beindultak a hasadási reakciók a reaktorcsarnokban. Több elmélet létezik, hogy mi erősítette fel a folyamatot, de még keresik a pontos magyarázatokat. Néhány éven belül megoldást kell találni a problémára, mert a folyamat vége olyan robbanás lehet, amely kárt tesz a szétolvadt erőművet körülvevő betonszarkofágban. Olyan ez, mint a parázs egy grillgödörben – kommentálta a Science tudományos lapnak Neil Hyatt, a…
Tovább olvasom„A félelem légkörét jelentette” – 35 éves a csernobili atomkatasztrófa – videó
35 éve ezen a napon történt a csernobili atomkatasztrófa. A Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű balesete – az 1957-es majaki Kistim-tragédia után – a legsúlyosabb katasztrófa volt. A baleset következtében radioaktív felhő lepte el Európát Dr. Kóbor József Biofizikus és sugárvédelmi szakértő a csernobili atomkatasztrófa 35-ik évfordulójának alkalmából adott interjút a JövőTV adásában vasárnap. Szó esett a katasztrófa mai napra gyakorolt hatásairó, illetve felvetődött a koronavírus járvánnyal való összehasonlítás kérdéséről is.
Tovább olvasomHalálos áldozata is van a keddi horvátországi földrengésnek
Egy halálos áldozata, és legkevesebb húsz sérültje van annak a földrengésnek, amely kedden dél körül rázta meg a Horvátország középső részén fekvő Petrinja környékét – derült ki a Euronews értesüléseiből. A Richter-skála szerinti 6,3-6,4 erősségű földmozgás alig több mint 24 óra leforgása alatt már a második jelentős rengés volt abban a régióban. Hétfőn egy 5,2 erősségű földrengés okozott károkat. A keddi földrengés mintegy 20 másodpercig tartott, epicentruma 5 kilométeres mélységben, és az egész országban érezni lehetett, sőt a környező országokban érzékelték, például Magyarország egy részén is. Petrinjában több ház is…
Tovább olvasomAz árvíz miatt két családnak el kellett hagynia otthonát Sajószentpéteren
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt napok esőzései miatt a rendőrök visszatérően ellenőrzik a vagyon és közbiztonságot. A Sajó áradása kapcsán Sajószentpéteren két családnak kellett elhagyni az ingatlanját. A családok rokonaiknál kerültek elhelyezésre. A rendőrség folyamatosan ellenőrzi a települést, hogy időben segíthessenek a további esetleges károsultakon.
Tovább olvasomTíz éve volt a vörösiszap-katasztrófa… ennyi idő sem volt elég a jogerős ítélethez
Vasárnap lesz pontosan tíz éve, hogy Magyarország történetének egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája megtörtént Ajka mellett. A politikusok már néhány nappal később megneveztek felelősöket, a bíróság azonban még mindig nem hozott jogerős ítéletet. A leginkább felelősnek tűnő vállalat azóta már nem is létezik, félő, hogy a legvégén egyetlen felelőse sem lesz az ügynek. 2010. október 4-én dél után tíz perccel átszakadt a Mal Zrt. Ajkai Timföldgyára 10-es zagytározójának északnyugati sarkánál a gát. A következő negyedórában több, mint egymillió köbméternyi, 7-8 százalék vörösiszapot tartalmazó lúg borította el Kolontár felét és Devecser nagyjából harmadát. Tíz…
Tovább olvasom