Ezért kellett annyira átvenni a hatalmat és a teljes irányítást az egykor szebb napokat látott internetes oldal felett. Valami különös véletlen folytán tökéletesen a kormánymédia álláspontját harsogja az immáron a NER által tulajdonolt és irányított Index is. A téma természetesen ismét a homofób törvénnyel kapcsolatos szexuális felvilágosítás, ahol a legkülönbözőbb „szakértőket” megszólaltatva mind egytől egyig azt bizonyítják, hogy a nyugati országokban minden teljesen félrement és csak a szemét maradt, de természetesen Orbán Viktor és kormányának fantasztikus kiállása éppen ennek ellenkezője, maga a tökéletesség. Teljesen kizártnak tarthatjuk, hogy 13-14 hónappal ezelőtt…
Tovább olvasomCímke: kampány
Ne lepődjön meg, ha becsenget egy kirendelt orvostanhallgató és próbál meggyőzni arról, hogy oltassa be magát
Teljesen megakadt az oltási program, hegyekben állnak felhalmozva a senkinek nem kellő vakcinák, leginkább a Sinopharm. Az élmezőnyből a gyenge középmezőnybe zuhantunk vissza, pedig Orbánék erre építették propagandájuk egy nagy részét. Nyilván ezért is az ellenzék és Brüsszel lesz a hibás. Egészségügyi hallgatók keresik majd fel azokat a 60 évnél idősebb embereket, akik eddig még nem oltatták be magukat. Ezek a hallgatók próbálják majd meggyőzni őket arról, hogy kérjék a vakcinát, és aki már legalább tíz féléve tanul az egyetemen, az be is adhatja ezeknek az embereknek az oltást. Mindez…
Tovább olvasomMiskolcon járt a Munkáspárt elnöke, 250 ezer forintos minimálbért ígért
Dübörög a kampány, mindenki ígér mindent, de eddig Thürmer Gyulán senki nem tett túl, ami a minimálbér-emelés ígéretét illeti. A minimálbér nettó 250 ezer forintra emeléséért gyűjt aláírásokat országszerte a Munkáspárt. Elnökük pénteken Miskolcon járt. Jelenleg 170 ezer forint alatt van a minimálbér összege, a kormánypárt ezt emelné meg 200 ezerre – legalábbis ez az összeg szerepel újabb nemzeti konzultációjukban. De az MSZP-Párbeszéd és az LMP által támogatott előválasztási miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely is nettó 200 ezer forintot ígér, miután kormányra került. A Munkáspárt továbbmegy: ők nettó 250 ezer forintot akarnak a magyar…
Tovább olvasomCsöbör Katalin videójában Csöbör Katalint dicsérik igen látványosan – videó
2022-ben ismét választások, a kampány pedig már kőkeményen zajlik. Fideszes országgyűlési képviselőnk jövőre szeretné megtartani parlamenti székét, ennek érdekében fantasztikus dicséreteket kapott. Kocsis Máté jött, látott és már-már a rendszerváltás előtti időket idézve dicsérgeti agyon Csöbör Katalint, aki maga tette ezt közzé saját Facebook-oldalán. „Kati mindig minden lehetőséget megragad, hogy elmondhassa azoknak a problémáját, akiket ő képvisel.” Mi hogy vélekedünk Csöbör Katalinról?
Tovább olvasomÍgy kell felhívni a figyelmet: Azt üzeni a közegészségügyi plakátkampány, hogy „ha beoltatod magad, többet szeretkezhetsz”
Talán mondanunk sem kell, hogy a francia kampány ezen eleme miatt villámgyorsan óriási ismertségre tett szert. A delta variáns érkezésével a legtöbb országban igyekeznek fokozni a lakosság oltási kedvét növelő kampányokat. A dél-franciaországi Provence-Alpes-Côte d’Azur régió egészségügyi hatósága friss plakátsorozattal próbál kedvet csinálni a vakcinához. Az Igen, az oltásnak lehetnek kívánatos mellékhatásai is szlogennel futó kampány négy posztere azt mutatja be, hogy milyen remek dolgokat hozhat magával, ha védettekké válunk. Elmehetünk koncertre: Vagy háromgenerációs családi kirándulásra a nagyszülőkkel: Újra találkozhatunk azzal, akivel járunk: És újra „dughatunk autóban”: Utóbbi elem miatt…
Tovább olvasomA figyelemfelhívó kampányfilm főszerepében Miskolc és környékének szépségei – videó
A turisztika fellendítésének céljából létrejött rövidfilmben Lillafüredről több fontos bevágást is láthatunk. Nagyszabású belföldi forgalomélénkítő kampányt indított június közepén a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az akció különlegessége, hogy tizenkét különböző kampányfilm, valamint ennél is több különböző közterületi plakát, online hirdetés és újsághirdetés fut az ország különböző pontjain, célzottan az ott élőknek szóló üzenetekkel – írja honlapján az MTÜ. – A tervezés alapja a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatbázisa volt, amely 2020 óta gyűjti a statisztikai adatokat többek között azzal kapcsolatban is, hogy a különböző városokban és megyékben élők számára mely…
Tovább olvasomEgy egész kampánybeszédet sűrített szűk egy percbe a fideszes képviselő, amikor közölte, elindult a 26-os főút elkerülőjének építése – videó
A sajószentpéteriek kicsit már örülhetnek, évtizedes ígérgetés után végre megindult a települést elkerülő útszakasz építése. A Sajómente is hírt adott az eseményről: „Majd félévszázados igérgetés után elindul Sajószentpétert elkerülő útszakasz megépítése tájékoztatott a térség Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, Demeter Zoltán.” A videó ugyan nincs egy perces, de semmiképpen nem maradhatott ki ebből sem egy egész pofás kampánybeszéd a jelenlegi kormány mellett és a végén természetesen a szintén kötelező elemek, az Orbánék által sűrűn hangoztatott, a kormányt dicsérő szlogenek. Hiába no, ez a politika jelenleg Magyarországon. Mi borsodiak pedig alig várjuk, hogy…
Tovább olvasomÉpül az Y-híd, de rengeteg a megválaszolatlan kérdés
Csöbör Katalin megjelentetett egy videót az eddigi munkálatokról, de néhány egészen sarkalatos kérdésről elfelejtett beszélni. A hivatalos poszt a képviselő asszonytól: Hírek, érdekességek az Y-hídrólMikor született meg az Y-híd gondolata? Mennyi anyagot használnak fel az építkezéshez? Milyen funkciót szánnak neki? Többi közt ezekre a kérdésekre is választ kap videós összeállításunkból! Rengeteg maradt így is a megválaszolatlan kérdés: a 2022-es országgyűlési választások előtt kampánytémának használja az építkezést, azt sugallja, mintha az ő személyes érdeme lenne az Y-híd felújítása elegánsan kerüli azt a témát, miért volt ennyire átgondolatlan, előkészítetlen a projekt, miért…
Tovább olvasom„Már pénzzel ösztönöznék a háziorvosokat, hogy kínai vakcinával oltsanak”
A Telex.hu több jelzést is kapott, amikor a háziorvosok arról számoltak be, a kormány új oltókampánya során maguk az orvosok kapnának plusz pénzt, ha eloltják a kínai vakcinákat, a Pfizernél ilyen jellegű jutalomról szó sincs. Kedd reggel több budapesti háziorvostól érkezett jelzés a Telexhez, hogy oltási kampányt indítana a kormány a kínai Sinopharm-vakcinával. Hétfő délután kapták a levelet, amely szerint keddig fel kell mérniük, hány embert tudnak a praxisukban beoltani vagy oltópontra irányítani. A Sinopharm-oltásért már pénzt is felajánlottak ebben a hétfői levélben – a nem sokkal később érkezett, Pfizer-vakcinás…
Tovább olvasomA Jobbik feljelenti Hollik Istvánt, a Fidesz szócsövét rémhírterjesztésért
Nemrég derült ki, hogy Orbán Viktor és kormánya országos méretű telefonos lejáratókampányt kezd az ellenzéki pártok ellen, ahol azok „oltásellenességére” hívják majd fel a figyelmet. Az ellenzék azonban többször is kiemelte már, hogy a kormány hazudik és ezt a hazugságot kívánja mindenki fejébe beültetni. A Jobbik szerint ez már régen rémhírterjesztés. A párt szerint az Orbán-kormány zaklató hazugságkampányt folytat, hogy elterelje a figyelmet a halálozási adatokról. A Jobbik feljelentést tesz a kormánypártok telefonos tájékoztató kampánya miatt, mert azt úgy értékeli: „zaklató gyűlöletkampányban terjesztenek rémhíreket Orbánék”. Az ellenzéki párt közleményében azt írta:…
Tovább olvasom