Magyar: Előbb kiadta a kormány a jelentést, minthogy az igazságügyi miniszter megkezdhette volna a vizsgálatot

A Tisza Párt vezére szerint elképesztő a fejetlenség és a kapkodás a kormányban a Szőlő utcai óriási botrány miatt. A keddi nap úgy tűnik, még inkább betette a kaput, a sebtében összehozott kormányrendelet hemzseg a helyesírási hibáktól és a „végleges jelentés” megelőzte azt az időpontot, amikor a miniszter egyáltalán elkezdhetett volna vizsgálódni.

Tovább olvasom

Technikai hiba a bankoknál: duplán vonták le egyes vásárlások árát

Csütörtök délelőtt jelentős technikai probléma lépett fel az OTP Bank rendszerében, amely miatt számos ügyfél számláját érintő egyenlegeltérések keletkeztek. A pénzintézet hivatalos közleménye szerint egy külső szolgáltató hibája miatt előfordult, hogy bizonyos korábbi vásárlások összegét a rendszer duplán terhelte egyes ügyfelek számláján. Később kiderült, hogy nemcsak az OTP volt érintett, a hiba ugyanis az OFSZ (Országos Fizetési Szolgáltató Zrt.) rendszerében lépett fel. 

Tovább olvasom

Száguldozott, majd balesetet okozott a BMW-s BAZ megyében – videó

Úgy tűnik, hogy sem a technika, sem a vezetéstechnika nem volt éppen a legnagyobb rendben. A BMW sofőrje nagy sebességgel száguldott Arló belterületén, amikor nem tudott bevenni egy kanyart. Rosszul reagált a forrósodó helyzetre, így nem tudta elkerülni a becsapódást sem.

Tovább olvasom

Miskolci közlekedés: 125 éve lejárt MVK-bérlet, illetve járműhiba miatt el sem induló vonat

A 2025-ös év is jól kezdődik. Az MVK automatáját megzavarhatta az újév, mivel olyan bérletet bocsátott ki vásárlójának, ami 125 éve lejárt. Akik pedig reggel szerettek volna vonattal Miskolcról Szerencsre utazni, azoknak megint a bosszankodás maradt.

Tovább olvasom

Érdekes: a HungaroMet rendszere éppen a tűzijáték napján nem működött órákon át, a vihar pedig megérkezett

A tavalyelőtti eseménysorozat mindenkiben élénk emlékként maradt meg, amikor is az Országos Meteorológiai Szolgálatot gyakorlatilag lefejezték amiatt, mert nagy eséllyel vihart jósolt az augusztus 20-i tűzijáték idejére, az azonban elkerülte a fővárost. Most egy különleges véletlenként éppen huszadikán történt súlyos informatikai leállás az utódoknál. Vihar pedig jött és le is csapott a várakozó tömegre.

Tovább olvasom