Gyurcsány Orbánnak: Önök a rongy emberek táborába fognak tartozni

Gyurcsány Ferenc szerint megkínzott emberek tömegsírjai felett azt mondja a magyar kormány, hogy ne büntessük a gyilkost. Orbánék a háborús bűnökkel vádolt állam vezetőit védik, és a DK elnöke undorítónak tartja, hogy Orbánék kezet fognak a gyilkosokkal. Vannak rongy emberek, vannak rongyabb emberek, és van legrongyabb ember – folytatta Gyurcsány. „A világ Ukrajna népével van, önök pedig Putyinnal.” „Önök a rongy emberek táborába fognak tartozni” – tette hozzá. A DK elnöke nem tudja, hogy mivel fogja Orbánt Putyin, de amit a miniszterelnök tesz, az ésszerűtlen szerinte. „Azt gondolom, hogy fogják…

Tovább olvasom

Gyurcsány: Ébredjen fel, aki változást akar!

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, szeptember 21-én kihelyezett frakcióülést tartott a DK Miskolcon. Ennek keretében a DK országgyűlési képviselői a város több pontján tartottak fórumokat és utcafórumokat, illetve Gyurcsány Ferenc miskolci egyetemistákkal is szűkkörű beszélgetést folytatott. A rendezvények sorát az Avason tartott utcafórum zárta. A DK a következő hónapokban az ország legtöbb pontjára el kíván jutni, hogy megbeszéljék a helyieket érintő problémákat, ezzel is segítve az árnyékkormány programjának kidolgozását. Az országjárást Miskolcon kezdték. A pártelnök szerint ennek elsődleges oka az, hogy a városban vasárnap időközi önkormányzati választást tartanak és…

Tovább olvasom

Miskolcra látogat szerdán a DK teljes frakciója

Miskolcra látogat a Demokratikus Koalíció teljes országgyűlési képviselőcsoportja szeptember 21-én szerdán. A kihelyezett frakcióülés során a város minden területén DK-s országgyűlési képviselőkkel találkozhatunk majd. A rendezvények során lehetőség lesz megvitatni hazánk aktuális problémáit és kihívásait. Programok 14:00-14:45: Népkerti Vigadó Beszélgetés Kálmán Olgával és Sebe-Gazdig Judittal Avasi Söröző (Miskolc Testvérvárosok útja 16.)Varju László és Varga Zoltán országgyűlési képviselők Martinkertvárosi Nyugdíjas KlubArató Gergely és Dr. Komáromi Zoltán országgyűlési képviselők Martini Bisztró – MartinkertvárosGy. Németh Erzsébet és Gréczy Zsolt országgyűlési képviselők Miskolci Vigadó – NépkertDr. Dávid Ferenc és Kordás László országgyűlési képviselők Kitelepülések…

Tovább olvasom

Márki-Zay szerint Orbán és Gyurcsány egy követ fúj

Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje a közösségi oldalán a LEX POLT felkiáltással hivatkozik Gyurcsány Ferenc és a Fidesz együttműködésére. “Az MMM vasárnapi közös kiállását a DK csak fideszes érdekekkel magyarázható viselkedése indokolta – ezért nem támogatunk egyetlen DK-s jelöltet sem a mostani időközi választásokon. A DK-val ellentétben ez nálunk nem jelenti azt, hogy ellenjelölteket indítanánk velük szemben, sőt, a helyi Kossuth Körök is szabadon részt vehetnek bármilyen kampányban, amelyet a tagjaik fontosnak tartanak” – írta a posztban. “A bejelentést komoly sajtóérdeklődés és DK-s közösségi aktivitás kísérte, sőt még a kormánypárti sajtó…

Tovább olvasom

Gyurcsány: Az öregúr bajban van

Orbán Viktor helyzetéről posztolt Gyurcsány Ferenc: a Demokratikus Koalíció elnöke szerint a magyar miniszterelnök egyedül maradt és itthon, valamint külföldön is bukásra áll. “Az öregúr bajban van. Aki úgy hirtelen előránt tíz nemzetmentő pontot, az nem a nemzetet menti, hanem önmagát. Érzi, hogy elment mellette a valóság. Egyedül maradt. Szövege áporodott, könnyű, mégis mérgező, cselekedni már nem tud. Mert egyedül maradt. Nem kell zseninek lenni, hogy megértsük” – írta közösségi oldalán Gyurcsány. “Van itt egy történelmi szövetség. Európai Uniónak hívják. Közösen keresi négyszázmillió ember, hogy miként élhet jobb életet. Sok…

Tovább olvasom

Gyurcsányék eltörölnék az ÁFÁ-t és százezer forintot adnának rengeteg embernek

A Demokratikus Koalíció átfogó javaslatcsomagot nyújt be a kormánynak az infláció ellensúlyozására egy országgyűlési határozat formájában – közölte az ellenzéki párt. A DK szerint mára nincs olyan ember az országban, aki ne szörnyülködne az infláción és az élelmiszerárakon. „A törvénytelen Orbán-kormány elvesztette az irányítást a forint és az árak felett, erre reagál most a megszorító intézkedésekkel és új adókkal.” A DK szerint nem újabb megszorításokra van szükség, hanem ellenkezőleg, pluszjuttatásokra és kedvezményekre. Ezért javasolják, hogy: A kormány juttasson egyszeri, minimum 100 000 forint támogatást a gyereket nevelő családoknak, az átlagnál…

Tovább olvasom

Gyurcsány: Törvénytelennek tartjuk a megalakuló kormányt

“A miniszterelnök ma leteszi az esküt. Szeretném előtte tisztázni a Demokratikus Koalíció viszonyát a leendő kormányhoz” – írta közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke így folytatta: “A megalakuló kormányt törvénytelennek tekintjük. Miért? Mert a törvényesség nem a jogszerűség látszata, hanem a törvényben rögzített népakaratnak való megfelelés. Márpedig ez a kormány megtörte a népakaratot, amikor megszállta és szétzilálta a köztársaságot. A nép nem adott felhatalmazást arra, hogy a kormány alkotmányellenesen az államhatalom kizárólagos megszerzésére törekedjen, márpedig Önök ezt teszik. Önök persze mondhatják, hogy dehát megnyerték a választást. Ez igaz.…

Tovább olvasom

Az ellenzéki szavazók háromnegyede szerint Gyurcsány nélkül könnyebb lenne a kormányváltás

Az újabb súlyos választási vereség felelőseiről készült kutatás: a leggyakrabban Márki-Zay és Gyurcsány neve került elő. Több esély lenne a kormányváltásra, ha Gyurcsány Ferenc visszavonulna a politikától az ellenzékiek háromnegyede szerint – ez derül ki az Iránytű Intézet friss közvélemény-kutatásából, amelyet a 24.hu közölt. A felmérésben, amikor a válaszadóknak az ellenzéki vereség személyi felelőseit kellett megnevezni, 26 százalék nyilatkozott úgy, hogy mindenkit egyformán terhel a felelősség. A leggyakrabban (20, illetve 19 százaléknál) Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc neve jött elő, Jakab Pétert viszont csupán a válaszadók három százaléka mondta felelősnek. Gyurcsány Ferenc…

Tovább olvasom

Gyurcsány Ferenc szerint Dobrev Klárával győzött volna az ellenzék

A korábbi miniszterelnök ismét nem túl burkoltan kritizálta Márki-Zay Pétert – még ha a nevét egyszer sem mondta ki. „Olyan a Földön nincsen, hogy egy alapvetően baloldali politikai centrumú közösség magának jobboldali jelöltet választ. Ez az önazonosságnak a megtagadása, az identitás eladása. Ez választók lelkének, álmának elárulása. Ilyen nincs” – mondta szombaton Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció politikai tanácskozásán, amelyen elhangzottakat a 444.hu szemlézte. „Ha egy leendő miniszterelnök-jelölt azt az ambíciót tűzi ki, hogy ő leváltja azt az ellenzéket, amelynek élén győzni kellene, majd kormányozni, akkor ezt öngyilkosságnak hívják” –…

Tovább olvasom