Bevitte és a kassza futószalagjára tette halott kisfiának testét egy magyar nő egy olaszországi Lidlben – írta a Telex az olasz Repubblicára hivatkozva. Az eset pénteken történt a Città della Pieve nevű faluban. A 44 éves nő azért ment be a boltba, hogy segítséget kérjen, de mire az orvos megérkezett, a kétéves kisfiú már nem élt. A holttesten több szúrt seb is volt, főleg a mellkasán és a nyaka körül. A zavarodott állapotban lévő nő ellentmondásos verziókat adott elő az eseményekről, egyelőre őrizetben tartják. Később a rendőrség is közleményt adott ki az…
Tovább olvasomCímke: gyilkosság
Egy borsodi férfi megölte az édesapját, aztán mindezt balesetnek próbálta beállítani
Elsőre azt vallotta, apja leesett a lépcsőn, de a gyanús körülmények miatt a rendőrség alaposan kivizsgálta, mi is történt, Hát nem baleset. Egy kazincbarcikai lakásból érkezett bejelentés 2021. március 16-án 21 óra előtt néhány perccel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába a mentőszolgálattól. A társszerv munkatársa elmondta, hogy egy 68 éves férfihoz hívták őket, aki a részükre történt bejelentés szerint leesett egy társasház lépcsőjén, megsérült, amelyet követően a fia bevitte a lakásába. Ezek után a sérült állapota rosszabbodott, és az orvosi segítség kiérkezéskor már csak a halál beálltát tudták megállapítani.…
Tovább olvasomElőrelépés várható a Fenyő Gyilkosság ügyében
Komoly előrelépés várható a Fenyő-gyilkosság ügyének mai tárgyalásán – értesült a Magyar Nemzet. A nyelvész-szakértő szerint ugyanis a rendőrség birtokába jutott hangfelvételek, amelyeken Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetései hallhatók, alátámasztják a volt televíziós bűnösségét. Fenyő Jánost még 1998. február 11-én ölték meg. Fenyő éppen várakozott egy piros lámpánál, amikor a budapesti Margit körút sarkán, egy ismeretlen férfi fegyverrel kiugrott egy autóból és az anyósülési felőli ablakon keresztül brutális kegyetlenséggel megölte. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. A vádirat szerint Gyárfás Tamás először Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa megöletésével, aki ezt…
Tovább olvasomLetartóztatták a monoki emberöléssel vádolt fiatalokat
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a két fiatalkorúnak a letartóztatását, akiket a 2021. szeptember 14. napján Monok határában elhunyt férfi megölésével gyanúsítanak. A rendelkezésre álló adatok szerint a két fiatal a Monok melletti horgásztónál alkalmi munkát végzett. Napközben engedély nélkül magukhoz vették a gátőrként dolgozó sértett autóját és azzal egy nádas-füves területen elakadtak. Amikor ezt a sértett észlelte, ingerült lett és közölte a gyanúsítottakkal, hogy feljelentést fog tenni az esetről. Szóváltásuk tettlegességig fajult: a két terhelt puszta kézzel, illetve a helyszínen talált fahasábokkal ütlegelte a sértettet, leginkább annak…
Tovább olvasomTinédzser-terror Borsodban: másokat is megfenyegethettek a gyilkos monoki fiatalok – videó
Kedden verték halálra az idős gátőrt, de úgy tűnik, jó ideje garázdálkodhattak már Monokon és környékén. Korábban másokat is megfenyegethettek azok a tinédzserek, akik a gyanú szerint kedden halálra vertek egy 77 éves férfit a monoki halastónál. Erről a településen élő egyik férfi beszélt az RTL Klub Híradójának. Az áldozat gátőrként dolgozott, a gyanú szerint a két fiatal elvitte az autóját, amit ő szóvá tett, ezért verhették meg. Az RTL Klub úgy tudja, hogy a fiúk a kihallgatáskor mindent beismertek, letartóztatásukról pénteken döntenek. (Hvg.hu)
Tovább olvasomEmberölés miatt vettek őrizetbe egy 14 és egy 16 éves borsodi fiatalt
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 14 éves, és egy 16 éves monoki fiatalkorú fiúval szemben – írja a rendőrség honlapja. A gyanúsítottak 2021. szeptember 14-én 13 óra körül engedély nélkül elvitték egy 77 éves szerencsi férfi autóját, aki a Monok mellett lévő tó partján parkolt le. A sértett – miután a fiatalok elakadtak az autóval – kérdőre vonta őket, akik ezt követően oly mértékben bántalmazták a férfit, hogy sérüléseibe a helyszínen belehalt. A két fiatal áldozatuk holttestét a közelben elrejtették. A Borsod-Abaúj-Zemplén…
Tovább olvasomMegdöbbentő részletek a dunakeszi családirtásról: „Apu, te lelőtted anyuékat?”
Hideg fejjel, előre megtervezve végzett sorban áldozataival az elkövető, majd miután saját kisfiát is lelőtte, maga ellen fordította fegyverét. Semmiféle hirtelen felindulás, előre megfontolt volt a szándék. Nem hirtelen felindulásból indulnak mészárlásra a dunakeszi családi tragédiához hasonló tömeggyilkosság elkövetői – mondta Bolyky Orsolya, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezető-helyettese az InfoRádiónak az egész Magyarországot megrázó vasárnapi hármas gyilkosságról. Mint ismert, Dunakeszin a Kisfaludy utcában egy 54 éves férfi lelőtte volt feleségét és anyósát, illetve volt feleségétől született gyermekét, aztán magával is végzett, Bolyky Orsolya pedig emlékeztetett, hogy azok, akik ilyen ámokfutásra indulnak, általában…
Tovább olvasomTragédia: borzalmas családirtás Dunakeszin, az elkövető önmagával is végzett
Vasárnap késő este történt az eset, egy férfi három családtagját, majd önmagát is meggyilkolta. Vasárnap este 9 és 10 óra között lövöldözés volt Dunakeszin, a Kisfaludy utcában. A történtekről először az ott élők Facebook-posztjaiból (főként a Dunakeszin élünk Facebook-csoportban) lehetett értesülni, de 11-re befutott a hivatalos rendőrségi közlemény is. Eszerint egy férfi lőfegyverrel lelőtte volt anyósát, párját és közös gyermeküket. Mindannyian életüket vesztették. A bejelentést követően a Pest megyei rendőrök és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei nagy erőkkel a helyszínre vonultak, azonban az 54 éves elkövető még a rendőrök kiérkezése előtt magával is végzett.…
Tovább olvasomIskolai horror: 13 éves diák lőtte le szintén 13 éves társát, akin már nem lehetett segíteni
Elképesztő eset egy amerikai iskolában. Lelőttek egy 13 éves diákot egy iskolában az új-mexikói Albuquerque-ben, pénteken, a gyanúsítottat, egy másik 13 éves tanulót, már őrizetbe vették – írja az NBC News Kyle Hartsockra, az albuquerque-i rendőrség parancsnokhelyettesére hivatkozva. A lövöldözés délben, ebédidőben történt, a lövést meghallva próbáltak segíteni az áldozaton, de nem tudták megmenteni az életét. Az iskolába 450 diák jár, más nem sérült meg. Az esetet követően lezárták az iskolát, a tanulókat pedig hazaküldték. A rendőrség még vizsgálja a tragédia okait. (Index.hu)
Tovább olvasomBrutális: megölte, majd megette áldozata testének darabjait
Berlinben bíróság elé állítottak egy 41 éves tanárt, akit azzal vádolnak, hogy megölt egy másik férfit, és megette az áldozat testének darabjait – írja a 444.hu. Az ügyészek szerint a tárgyaláson lévő férfi pár órával a tavaly szeptember 5-i gyilkosság előtt találkozott egy online társkereső oldalon megismert áldozatával, egy 43 éves szerelővel – közölte a DPA német hírügynökség. Azt mondták, nincs arra utaló jel, hogy az áldozat beleegyezett volna, hogy megöljék. A DPA azt írja, a gyanúsított állítólag feldarabolta a férfi holttestét a berlini lakásában, majd egyes részeit szétszórva rejtette…
Tovább olvasom