A kormány szerint mi az átlagnál jobban állunk, béremelés pedig most nem lehetséges

Elég sokat tettünk annak érdekében az egészségügy területén, hogy a korábbi méltatlan bérhelyzet méltóvá váljon, és a hálapénz is megszűnjön – mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. A kormánynak az a célja, hogy folytatódjon a béremelés, de ameddig háború van a szomszédban, és napról napra nőnek az energiaárak Európában, tévedés lenne a miniszter szerint béremelésről beszélni. “Most ebben a nehéz gazdasági helyzetben azt próbáljuk megvédeni, amit korábban elértünk. Ha jobb idők jönnek, véget ér a háború, kedvezőbb energiaárak lesznek, akkor ugyanazt a fizetésemelés-ütemet szeretnénk fenntartani, amit az…

Tovább olvasom

Gulyás kénytelen volt elnézést kérni a „pontatlanságáért”

A pénteki Kormányinfón állított valótlanságot a miniszter a forint árfolyamával kapcsolatban. Az RTL Híradó kérdésére Gulyás Gergely elnézést kért két, a pénteki Kormányinfón tett kijelentéséért – írja a 444.hu. A miniszter azt mondta, hogy a Bajnai-kormány idején 310 forint fölé ugrott az euró árfolyama, illetve hogy a háború óta a forint a régió devizáival együtt értékelődik le. Ahogy utána a Telex rámutatott, egyik sem volt igaz. Az RTL rákérdezett a kormánynál Gulyás állításaira. Míg a devizás kérdésre nem reagált a Miniszterelnökség, a Bajnai-kormány euróárfolyamára azt írták, állításainak lényege az vollt,…

Tovább olvasom

Gulyás Gergely szerint nem a kormány miatt keresnek vérlázítóan keveset a tanárok, ez az ellenzék hibája

„Hazai forrásból meglátjuk, hogy mi biztosítható” – mondta Gulyás Gergely miniszter a pedagógusok béremeléséről a pénteki kormányinfón. A kormány az uniós helyreállítási alapból adna háromszor 10 százalékos béremelést, de ez a pénz a jogállamisági problémák miatt továbbra sem érkezett meg Brüsszelből. Gulyás az ellenzéki pártokat okolta a béremelés elmaradása miatt, szerinte ugyanis azért küzdenek, hogy az uniós pénzt továbbra se fizessék ki Magyarországnak.Egy másik válaszában pedig a helyreállítási alap problémáját állította be úgy, mint amit Brüsszel és az ellenzék okozott, szerinte ehhez viszonyul konstruktívan a kormány, mert szeretne fizetésemelést adni…

Tovább olvasom

Így változhatnak a katás adózás szabályai

Januártól nyúlhat hozzá a kormány az adónemhez, de konkrét döntés még nincs, árulta el Gulyás Gergely a Kormányinfón. Milyen elvek mentén szigorítanák a katás adózást és mikortól? – kérdezte a hvg.hu újságírója a pénteki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető minisztert. Gulyás Gergely azt felelte, hogy január 1-jétől nyúlnának hozzá az adónemhez, havi 1,5 millió forintnál húznák meg a határát, vagyis évi 18 millió forint lenne a küszöbérték, amíg igénybe lehetne venni ezt a típusú adózást. A jelenlegi plafon évi 12 millió forint. Természetesen ezen kívül is sok dologról esett szó a Kormányinfón.…

Tovább olvasom

Nem lesz megszorítás, de valami azért mégis

Gulyás Gergely miniszterjelölti meghallgatásán kapott kérdéseket mindkét politikai oldal képviselőitől a bizottságban – számolt be a HVG. A fideszes Vitányi István például arra volt kíváncsi, hogy folytatódik-e a Magyar Falu program, mert az ő választókerületében például az sikertörténet volt, “a településekre 4 év alatt mintegy 9 milliárd forintnyi forrás érkezett”. Válaszában Gulyás megnyugtatta, hogy folytatódik a program, sőt: eddig mintegy 1000 milliárd forintot költöttek rá, és a jövőben talán még többet is tudnak, mint az elmúlt ciklusban. “Idén is jelentős források állnak itt rendelkezésre, de a kifizetések csak a választás…

Tovább olvasom

Újabb nyugdíjemelést jelentettek be a Kormányinfón az infláció miatt

Július elejétől további 3,9 százalékos emelés lesz, az év első hat hónapjára eső különbözetet egyben fizetik majd ki. Gulyás Gergely a Kormányinfó elején elmondta, amiről szerdán már Orbán Viktor miniszterelnök beszámolt: a kormány szerdai ülésén döntött róla, hogy július 1-ig meghosszabbítja a benzin- és élelmiszerárstopot – tudósított az Index.hu. A SZERDAI KORMÁNYÜLÉSEN DÖNTÖTTEK ARRÓL IS, HOGY TOVÁBBI 3,9 SZÁZALÉKKAL EMELIK A NYUGDÍJAKAT JÚLIUS ELSEJÉTŐL, AZAZ ÖSSZESEN 8,9 SZÁZALÉKKAL EMELKEDNEK A NYUGDÍJAK. Gulyás Gergely elmondta: a kormányon nagy a nyomás, hogy engedje az árak emelkedését, de amíg van rá mód – mivel…

Tovább olvasom

Alaptörvényt módosítana a kormány, hogy a háború miatt is lehessen veszélyhelyzetet hirdetni

Gulyás Gergely szerint a járványügyi veszélyhelyzet május végén megszűnik, de az orosz-ukrán konfliktus miatt is biztosítanák a kormány gyors cselekvőképességét. Az országgyűlési választás utáni első Kormányinfót tartotta csütörtökön Gulyás Gergely. Ezen elmondta, hogy a kormány a minap áttekintette a járványhelyzetet is – tudósított az Index.hu. A vírus intenzitása csökken, lényegesen alacsonyabb a súlyos megbetegedések aránya, a vírus viszont még nem tűnt el. A miniszter hozzátette: a megbetegedések számánál is azt látják, hogy a tesztek aránya csökken, ugyanakkor a megbetegedések száma erős kilengést mutat, „a koronavírus továbbra is velünk van”, illetve…

Tovább olvasom

Orbánék 15 milliárdot toltak át Gulyás Gergely hivatalának

15 milliárd forint átcsoportosításáról született egy kormányhatározat szerdán a Miniszterelnökség költségvetésében. A határozat értelmében az eredetileg “a Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásába tartozó gazdasági társaságok tőkeemelése” célra szánt összeget ezután közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány létesítéséhez, valamint részére pénzbeli vagyoni juttatás nyújtásához szükséges forrás biztosítására kell fordítania a Gulyás Gergely miniszter által vezetett hivatalnak – írja a HVG, Az nem derül ki a határozatból, hogy egy új közérdekű alapítványt kell-e majd létrehozni belőle, vagy esetleg egy már meglévő vagyonát kell növelni vele.

Tovább olvasom

Kormány: Az oltási igazolványok május 1-ig maradnak érvényesek két oltással, utána már nem

Korábban úgy határoztak Orbánék, hogy február közepéig legyenek érvényesek, ám ezt megváltoztatták az európai példák hatására. Kormányinfó: Gulyás Gergely miniszter szerint az ötödik hullám csúcsán vagyunk a koronavírus-járványban, ebben egyetértenek a kormány által megkérdezett virológusok is. Korábbi döntésüket megváltoztatták, és a védettségi igazolványok mégis érvényesek maradnak 3. oltás nélkül is május 1-ig. Gulyás szerint az európai példa is, ez a 2. oltás után 270 napig érvényesek a nyugat-európai védettségi igazolványok, és a magyar kormány sem akarja, hogy a magyarokra hátrányosabb szabályok vonatkozzanak. Korábban arról döntött a kormány, hogy a védettségi…

Tovább olvasom

Gulyás: Semmi gond nincs azzal, hogy Varga Judit meg sem szólalt a korrupció gyanújába keveredett helyetteséről

Ilyenkor különösen viccesnek tűnik az IGAZSÁGÜGYI minisztert emlegetni. Gulyás azonban úgy véli, Varga Judit mindent megtett, amit lehetett, azt pedig ne feledjük, hogy Völner Pál azóta is képviselő a Fideszben. Kell még az a kétharmad. Varga Judit igazságügyi miniszter hónapok óta egyszer sem szólalt meg Völner Pál ügyében, aki az ügyészség szerint éveken át, rendszeresen rakott el kenőpénzeket Varga helyetteseként és államtitkárként. Völner ugyan lemondott a kormányzati posztjáról, miután nyilvánosságra került a gyanúsítás, de továbbra is képviselő. A 444.hu megkérdezte a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely minisztert, szerinte rendben van-e, hogy…

Tovább olvasom