A BorsodChem Kolorfutás egy éves rendszerességgel megrendezett városi sporteseménye Kazincbarcikának, amelyet idén szeptember 21-én, szombaton rendeznek meg. Az esemény különlegessége, hogy egybeesik Kazincbarcika 70. évfordulójával, így a szlogen szerint „Kazincbarcika 70 évesen is fitten futni készül”.
Tovább olvasomCímke: futás
Tömeges sportesemények a nyár végi Borsodban
Mozgalmas hétvégét tudhatnak maguk mögött a borsodiak, hiszen ekkor startoltak el a Jabil Tisza Tour amatőr kerékpáros versenyzői, ugyanezen a napon futással búcsúztatták a miskolci nyarat a tömegsport kedvelői, míg szombaton a Bükkben a Ring teljesítménytúra biciklisei vágtak neki a különböző távoknak.
Tovább olvasomJótékonysági futást szerveznek a Népkertben Bence gyógyulásáért
A miskolci VeloRunCoffee Sportegyesület november 5-én, vasárnap 9 órától jótékonysági futást rendez a népkerti futókörön.
Tovább olvasomSzenzációs teljesítményének köszönhetően a DVTK futónője, Tóth Anna részt vehet az atlétikai világbajnokságon
Már az országos bajnokságon is megcsodálhattuk a diósgyőri klub sprinterének csodálatos ezüstérmét, augusztus második felében pedig a budapesti világbajnokságon is láthatjuk, hiszen eddigi teljesítményének köszönhetően kvalifikálta magát. Már a pontos napját is tudhatjuk, mikor látjuk futni Tóth Annát.
Tovább olvasomFutás a gazdátlan miskolci állatokért
Május 21-én, vasárnap 9:00 órától a Futókörök napján mindenki tehet egy kicsit a gazdátlan állatokért. Mindenki olyan távot vállal, amit kényelmesnek érez és ami jólesik, a kilométerek az esemény végén összeadódnak. Mutassuk meg Miskolc erejét, vedd ki Te is a részed a győzelemből! Legyen Miskolc a legsportosabb város! – írja felhívásában a város önkormányzata. Az induláshoz szükséges kauciós díjjal a Miskolci Állategészségügyi Telep gazdátlan kutyáit és cicát támogathatjuk, ezzel pedig egy esélyt kapnak arra, hogy a rácsok mögül ők is végre szerető gazdira és igazi otthonra találhassanak. Ha szeretne tájékozott…
Tovább olvasomLillafüredig futott és közben megtanult egy verset
Az internetes kihívások korát éljük. A legtöbb online akciónak nem sok értelme van, de ez a jobbik eset, hiszen számos olyan „challenge” létezik, amelyik kifejezetten veszélyes. Ilyen volt a hazánkban is megjelenő Fahéj-kihívás, amely során a résztvevők nagy mennyiségű fahéj elfogyasztására vállalkoztak. A fahéj belélegzése tüdőgyulladást okozhat, valamint a légutak hámsérülésével és hegesedésével járhat. Ezért is jelent valódi felüdülést egy olyan kihívással találkozni, amiben megjelenik a sport és a kultúra. Vidó Dániel úgy döntött, hogy kipróbálja, lehet-e futás közben verset tanulni. Április 11-én, a Magyar Költészet Napján József Attila születésnapját…
Tovább olvasomSzületésnapján rendeztek jótékonysági futást Pannáért a Népkertben
A vasárnap kilencéves kislány beszélni és járni sem tud. Veres Pál szerint bebizonyosodott, hogy Miskolc képes megmozdulni a jó ügyért.
Tovább olvasomJótékonysági futás Miskolcon, Panna gyógyulásáért
A Panna Gyógyulásáért Alapítvány jótékonysági futást szervez Miskolcon, a népkerti rekortán futópályán, március 26-án 10 órától. Az esemény fővédnökei Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ – és Európa-bajnok úszó és Repka Attila, olimpiai- és Európa-bajnok birkózó.
Tovább olvasomEgy X-box Series S konzolért futhatunk Miskolc digitális kalandjátékában
Virtuális futásban vehetnek részt azok a játékoskedvű lakosok, akik október 20. és november 17. között hétfőtől vasárnapig 14 órától 16 óráig felkeresik a Virágóránál található LED falat. Ha csak a Szent István téren várakozva, unalom űzés céljából kapcsolódunk is be a játékba, remek szórakozásban lehet részünk a Miskolc Run-nak köszönhetően. Az élményt fokozza a tény, hogy a legjobban teljesítők, azaz a ranglistán első három helyet elérő játékosok egy X-boksz-ért küzdhetnek meg majd a verseny végén. A Miskolc Run igazi Miskolcikum a javából, hiszen helyi ikonikus karakterek (egy diósgyőri focista, valamint…
Tovább olvasomJótékonysági futás Miskolcon
Miskolc városa idén ismét csatlakozik ahhoz az európai kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a közlekedés okozta környezeti-, egészségi hatásokra, az ésszerű autóhasználatra, a közösségi és alternatív közlekedési eszközök előnyeire. Az idei mobilitás hetéhez kapcsolódó autómentes nap egyik kiemelkedő kísérő rendezvénye egy közösségi futás, amelyet az idén jótékonysági céllal rendeznek meg, hogy Takács Annának segítsenek. Takács Norbert törzsőrmester, a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred miskolci, 10. Területvédelmi Zászlóaljánál szolgálatot teljesítő altiszt kislánya születési rendellenességből adódóan súlyosan látássérült. A Vakok és Gyengénlátók Budapesti Intézete abban az esetben…
Tovább olvasom