Jótékonysági futás Miskolcon, Panna gyógyulásáért

Megosztás

A Panna Gyógyulásáért Alapítvány jótékonysági futást szervez Miskolcon, a népkerti rekortán futópályán, március 26-án 10 órától. Az esemény fővédnökei Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ – és Európa-bajnok úszó és Repka Attila, olimpiai- és Európa-bajnok birkózó.

Panna egészségesen született, szépen fejlődött 4 éves koráig, mint a saját kortársai. Szeretett bölcsődébe járni, szaladgálni, homokozni, motorozni, vízben lubickolni. 2 és 3 évesen is elindult a miskolci Barátság Marathon gyermekfutamán. Mire betöltötte a 4. életévét, megtanult magabiztosan, önállóan úszni a mélyvízben. Még azon a nyáron nagyon várta, hogy szeptemberben elkezdje az óvodát, mikor egyszer csak minden megváltozott.

Egy hosszan elhúzódó lázgörccsel az intenzív osztályra került, amit 3 hét kóma követett. Ez alatt a 3 hét alatt minden izma szinte teljesen felszívódott és az összes addigi tudást és funkciót, mint a fogás, a beszéd, a járás mindent teljesen elvesztett.

Egy nulla hónapos csecsemő lett 4 évesen. Agyának azt a részét érte ez a trauma, ami felelős a beszédért és a mozgásért.
Az eset utáni első évben folyamatosan kellett mozgatni, hogy ne legyen felfekvése. Amíg a Covid-járvány nem jelent meg, a szülők folyamatosan fejlesztésre vitték. A Covid időszakban édesanyja kezdte el vele a talpra állást, hiszen akár a csecsemőknek, még Pannának is aktív volt a talpreflexe. Barcelonában műtéten esett át és később idehaza is.

Panna jelenleg segítséggel jár

Jelenleg segítséggel jár. Az eddigi fejlesztéseknek köszönhetően, Panna már képes egy percig falnak támaszkodva megállni, kezeit csak támaszkodásra használja, de tudatosan valamit elvenni, megfogni, sajnos még nem tud.

A kislánynak folyamatos és intenzív komplex, kognitív és mozgásfejlesztő terápiára van szüksége, ezért a Panna Gyógyulásáért Jótékonysági futás célja, hogy a fejlesztés költségeire adományt gyűjtsenek és mielőbb újra láthassák őt is felszabadultan sétálni és szaladni.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek