Valóban csalt a francia maratonfutó? Úgy tűnik, az egész olimpia legbotrányosabb, legrosszindulatúbb jelenete – videó

Megoszlanak a vélemények, de az esetet látó emberek jóval nagyobb százaléka szerint szándékosan verte le a kezével a frissítő palackokat, hogy neki jusson, a mögötte jövőknek viszont nehézségekbe ütközzön hozzájutni a vízhez a hatalmas kánikulában. Japánban az olimpia megrendezésében nagy gondot okozott a hőség: a férfi maratonfutást reggel 7-kor kezdték el Szapporóban, de már a rajtnál is 26 fokos volt a hőség, így aztán sokan görcsöt kaptak vagy összeestek. Végül Eliud Kipchoge lett a harmadik férfi, aki meg tudta védeni az olimpiai címét maratonfutásban. A mezőnyben jóval hátrébb viszont volt egy…

Tovább olvasom

A dohányzástól a futásig – avagy mit kellene kerülnünk a járvány idején

Dr. Várdi Katalin tüdőgyógyász az Indexnek nyilatkozva szedte össze, mit lenne célszerű elkerülnünk, amíg tart a koronavírus-járvány. A szakértő többek között úgy véli, hogy a dohányosoknak most változtatniuk kell a korábbi szokásaikon. Mint mondja, nem kellene dohányozni az utcán, már csak azért sem, mert a hagyományos légzéshez képest cigarettázáskor a kifújt füst – és esetleg abban a vírus – mélyebbről jön a tüdőből, és nagyobb területen szóródik. Vagyis ha egy dohányos Covid-fertőzött, akkor fokozottan fertőzőképes. A másik fő problémaforrás a sorban állás lehet. Az új vírusvédelmi szabályok értelmében a boltok…

Tovább olvasom