A tavaszi tűzeset után nyolc hónappal, karácsony első napján újranyitott, így a környéken élőknek nem is kellett több, szinte azonnal megtöltötték a helyi gyógyfürdőt Tiszaújvárosban. Az előrejelzések szerint a hétvége és a szilveszter miatt a következő napokban is komoly érdeklődés várható a komplexumban.
Tovább olvasomCímke: fürdő
Bezár a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő – de csak ideiglenesen
Szükség van a karbantartási munkálatokra, így a város remek gyógyfürdője ideiglenesen bezárja kapuit a vendégek előtt. De szerencsére nem kell túl hosszú ideig nélkülöznünk a fürdő szolgáltatásait.
Tovább olvasomVilágszenzációt élesztenek újjá a kácsi fürdőben – 610 millió forintból mentik a ritka csigákat
Európai uniós forrásból indul el az a fejlesztés, amely a világon egyedül Kácson előforduló kácsi patakcsiga természetes élőhelyének állapotát javítja. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település egykori fürdőjének területén fedezték fel az ország legértékesebb vízicsiga-élőhelyét, amely mára a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tulajdonába került.
Tovább olvasomSzaunázók Hétvégéje: 35 fürdő várja a kikapcsolódni vágyókat
Október 4-5. között országszerte különleges programokkal készülnek a magyar fürdők.
Tovább olvasomTűz és víz éjszakája: Különleges nyári program a sárospataki fürdőben
Felejthetetlen nyári estére hívja a látogatókat a sárospataki Végardó Fürdő július 26-án, szombaton. A „Tűz és víz éjszakája” elnevezésű rendezvény során hajnal 2 óráig várják az éjszakai fürdőzés szerelmeseit színes programkínálattal.
Tovább olvasomFontos fejlesztés történt a bogácsi strandfürdőben
Ebben a kirívóan forró időjárásban különösen jó, ha úgy tudunk a medencében hűsölni, hogy közben árnyék van a fejünk felett. Ezt oldották most meg részlegesen Bogácson.
Tovább olvasomÚjra megnyitja kapuit a tűzkár sújtotta tiszaújvárosi fürdő
Áprilisban tűz ütött ki a tiszaújvárosi fürdő egyik épületében, mostanra pedig a vizsgálatok is lezárultak: úgy tűnik, egy cigarettacsikk miatt gyulladt ki a tetőszerkezet. A javítások előkészítése elindult, a fürdő pedig hamarosan újranyit. Dr. Fülöp György, a város polgármestere hivatalos közleményben tájékoztatta a lakosságot az eset részleteiről, valamint az eddig lezajlott vizsgálatok eredményeiről.
Tovább olvasomA Selyemréti Strandfürdő és az Ellipsum válasza a hétvégi problémás eseményekre
A Miskolci Fürdők Kft. igyekezett magyarázatot adni a hétvégi kellemetlen fiaskóra, ami egyrészt a Selyemréti, másrészt az Ellipsum Fürdőt érintette.
Tovább olvasomRövidesen nyitnak a miskolci strandok, igaz, az időjárás még nem idézi május végét
Már kiderültek a belépőárak is. Egyelőre hűvös és csapadékos időre készüljünk, a hétvégére ráadásul az átmeneti melegedést egy újabb markáns hidegfront zavarja meg. A strandok viszont napokon belül kinyitnak. Talán a következő hétvége már a nyitott medencék kedvelőié lesz.
Tovább olvasomUniós fejlesztések emelték új szintre a mezőkövesdi Zsóry-fürdőt
Mezőkövesd egyik legnagyobb vonzereje a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, amely az elmúlt egy évtizedben új lendületet kapott – európai uniós támogatással. A komplex fejlesztés nemcsak a fürdő szolgáltatásait bővítette, hanem a környező térséget is még élhetőbbé és vonzóbbá tette a turisták, a sportolni vágyók és a helyiek számára egyaránt.
Tovább olvasom