Ez igencsak meglepő, mivel nem esett annyira sok eső a hétvégén, mégis kiöntött a folyó a medréből és már az útra is ömlik.
Tovább olvasomCímke: folyó
Célba ért egy hatéves kislány Tiszafüreden feladott palackpostája, megtalálója igencsak meghatódott
Másfél hónapig csak hánykolódott a Tiszában a rendkívüli kedvességgel megáldott kislány üzenete és apró ajándéka. Most, augusztus közepén pedig célba ért Lívia postája. Különleges történet Tiszaújvárosból.
Tovább olvasomEgy nyugdíjas polgárőr húzta ki a Zagyvából a kisfiút, ezzel megmentve az életét
A 13 éves fiú addigra már eszméletlenül lebegett a víz felszínén és csak János gyors helyzetfelismerésén és azonnali egyéni mentőakcióján múlott, hogy Noel nem halt meg a folyóban.
Tovább olvasomKiszáradt a Tarna, így mentették a halakat – videó
„Ökológiai katasztrófa, amihez fogható kevés van” – fogalmazott Bóday Pál, a folyó partján lévő kápolnai Macskaárvaház vezetője. Teljesen kiszáradt a Zagyva egyik mellékfolyója, a Tarna – írta meg az Index. Először az Eger Hírek közölte, hogy szerdára az utolsó csepp víz is eltűnt a folyóból.A helyiek szerint egy vállalkozás szivattyúzta ki a megmaradt kevés vizet a folyóból. „Ökológiai katasztrófa, amihez fogható kevés van. Szívszorító látni a tanácstalanul álló gólyákat, gémeket, más madarakat, vadállatokat, nézik, hova tűnt az utolsó korty vizük” – mondta a portálnak a folyó partján lévő kápolnai Macskaárvaház…
Tovább olvasom„A Sajó most egy halott folyó” – a mérgezés miatt rendkívül állapotot vezetnek be Szlovákiában
A folyó súlyos szennyezése miatt hónapok óta óriási katasztrófát szenved el a Sajó élővilága, már legalábbis ami maradt belőle. Rendkívüli állapotot vezet be a szlovák kormány a Sajó folyón bekövetkezett, az Alsósajó település kataszteri területén lévő bányából kiáramló szennyezett víz következtében kialakult környezeti katasztrófa miatt, írja az Újszó. A döntés azután született, hogy köztársasági elnök kedden a térségbe látogatott. Zuzana Čaputová arról beszélt, hogy „a Sajó most egy halott folyó. Szó szerint megöli azt a potenciált, ami ebben a gyönyörű tájban van.” A környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint a „rendkívüli helyzet…
Tovább olvasomSajó-szennyezés: megemelkedett a fémek jelenléte, de ez a borsodi lakosságnak nem okoz jelenleg gondot
Miskolcon és egész Borsod megyében is aggodalommal figyelik az emberek a Sajó vízmérgezésével kapcsolatos híreket, de jelenleg nincs okunk félni. A szennyezés hatására már érezhetőek az adatok romlása, ami a fémek jelenlétét illeti, de közel sincs akkora probléma, mint a folyó felső szakaszán. Az állami hatóság, Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) részéről azt lehetett tudni, hogy az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság II. fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el a Sajó magyarországi szakaszán. Rendszeresen vízmintákat vesznek a folyóból és figyelőszolgálatot tartanak fenn – írja a Minap.hu. Nem sokkal később amikor az Észak-Magyarországi Horgász…
Tovább olvasomNincs minden veszve, így fog megmenekülni és újjászületni a Sajó
Szerencsére azért nem csernobili állapotok uralkodnak, hogy ne lenne visszaút. Az agyonmérgezett folyó élővilága egy hosszú szakaszon gyakorlatilag kipusztult, de a természet ezt is meg fogja oldani idővel, ahogy eddig mindig. Igaz, akár egy év is eltelhet addig és már fontos lenne, hogy ne folytatódjon a további súlyos szennyezés. Megállapítását a szennyeződés megszüntetése esetén a folyóvizek öngyógyító képességére alapozza a Miskolci Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Szűcs Péter hidrogeológiával, vízminőség-védelemmel, vízkészletekkel kapcsolatos problémakörökkel foglalkozik, jártas tehát az olyan esetek szakértői megítélésében, mint amilyen a Sajó ügye. A részletekről a Minap.hu adott hírt. Ismert,…
Tovább olvasomA Sajó vízmérgezése közvetlen közelből látva, Rozsnyó közelében ilyen a folyó – videó
A közösségi médiában dr. Keresztes László Lóránt tette közzé a siralmas helyzetet. A Sajó élővilága gyakorlatilag megszűnt. A képviselő saját szemével győződött meg az egész kontinens egyik legsúlyosabb természeti katasztrófájáról, ami kormányunkat nem nagyon mozgatta meg eddig. Talán nem is véletlenül nem beszélnek róla. Itt valaki nagyon sáros. Dr. Keresztes László Lóránt képviselő egyik legfőbb problémája a jelenlegi helyzettel, hogy senki nincs, aki egyáltalán foglalkozna vele, háborítatlanul jut be naponta a több tonna szennyező- és mérgező anyag a folyóba, aminek élővilágát teljesen elpusztította. Ez senkit nem zavar rajtunk kívül? Íme…
Tovább olvasomIjesztő, hogy mennyire szennyezett ez a folyó, a szél mérgező habbal teríti be a környéket – videó
Sajnos az utóbbi évtizedekben egyre-másra ilyen hírek érkeznek, hogy a világ legkülönbözőbb tájain a folyóvíz, illetve az óceánok szennyezése minden eddiginél nagyobb méreteket ölt. A mostani képsorok Kolumbiából érkeztek. Hatalmas habréteg hömpölygött egy szennyezett folyóból a Bogotától 22 km-re fekvő Mosquera város házai előtt – számolt be az Euronews. A helyieket egyre jobban elkeseríti ez a jelenség, amely bár nem új keletű, most az esős évszakban felerősödött. Arról számoltak be a lakók, hogy elképesztően büdös van a környéken, ráadásul a habot a szél gyorsan szétteríti, ami aztán vastagon az utakon és a…
Tovább olvasomNem semmi: végre kiderült, miért találtak a Dunában egy autót
Sokáig nem volt érthető senkinek, mit keresett egy gépkocsi a folyóban. Most fény derült a titokra, a sofőr szándékosan vezette a Dunába az autót, mivel nem az övé volt. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a 24 éves férfit, aki Romhány településről tulajdonította el az autót. A Rétsági Rendőrkapitányság lopás bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 24 éves tereskei lakossal szemben. A férfi 2021. augusztus 29-ére virradó éjjel egy romhányi családi ház mellett parkoló személygépkocsit a benne hagyott kulccsal beindított és azzal Rétságra…
Tovább olvasom