Újabb nagy ígéret a miskolci vasútvonalon – 880 milliárd forintból álmodnak szép jövőt a rozsdás síneken

A MÁV végre komolyan venné a vasútfelújítást, és ebben BAZ megye kiemelt helyet kaphatna. A Budapest-Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely vonal ugyanis az első helyen szerepel abban a projektlistában, amelyet Pósalaki László, a MÁV pályaműködtetési és beruházási vezérigazgató-helyettese mutatott be még áprilisban egy bükfürdői konferencián. Az ott elhangzottak szerint idén megkezdődhet a miskolci fővonal felújítása – legalábbis ha sikerül az Európai Beruházási Bankkal megállapodni a finanszírozásról. Mindez a VG.hu cikkéből derült ki, de az igazán nagy fejlesztésekről a keddi Közlekedésinfón nem esett szó.

Tovább olvasom

Új lendületet kapott a szerencsi ipari park – uniós forrásból épül a jövő

Szerencs neve sokáig a cukorgyárhoz és a csokoládéhoz kötődött – ma viszont az ipari park fejlődése mutatja, milyen gazdasági tartalékok rejlenek a városban. Európai uniós támogatással újult meg az infrastruktúra, a Nestlé napelemparkot létesített, a város pedig új befektetőket vár. Az élelmiszeripari hagyományokra építve egy korszerű, versenyképes ipari környezet jött létre.

Tovább olvasom

Boldva közössége is megerősödött az uniós támogatású helyi identitásprogramban

Több mint 300 millió forintnyi európai uniós forrásból valósult meg a „Helyi identitás és kohézió erősítése Edelény és térségében” című program, amelynek egyik hangsúlyos helyszíne Boldva volt. A kezdeményezés célja a hátrányos helyzetű térségek társadalmi leszakadásának mérséklése és a közösségi kapcsolatok megerősítése volt – különösen ott, ahol ezek a folyamatok már generációkon át öröklődnek.

Tovább olvasom

Folytatódik a csere, újabb csőtöréses szakaszt újítanak fel Sajóbábonyban

Sajóbábonyban tovább folytatódik az ivóvíz-hálózat felújítása: ezúttal a Vörösmarty út és az 1848/49-es emlékmű közötti szakaszon kezdődtek meg a munkálatok. A korábbi gyakori csőtörések miatt vált szükségessé a teljes szakasz cseréje.

Tovább olvasom

Uniós fejlesztések emelték új szintre a mezőkövesdi Zsóry-fürdőt

Mezőkövesd egyik legnagyobb vonzereje a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, amely az elmúlt egy évtizedben új lendületet kapott – európai uniós támogatással. A komplex fejlesztés nemcsak a fürdő szolgáltatásait bővítette, hanem a környező térséget is még élhetőbbé és vonzóbbá tette a turisták, a sportolni vágyók és a helyiek számára egyaránt.

Tovább olvasom

Uniós lendülettel: megújul a szociális ellátás Encsen

Encs Város Önkormányzata újabb lépést tett a helyi szociális szolgáltatások színvonalának emeléséért: az Európai Unió és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásában megvalósuló projekt részeként 60,32 millió forint vissza nem térítendő támogatással fejlesztik az encsi PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központot.

Tovább olvasom

Szerencsen átadták a Nestlé napelemparkját

Kedden ünnepélyes keretek között adták át a Nestlé szerencsi üzemében azt a napelemparkot, amely az élelmiszeripari óriás zöld átállási törekvéseinek fontos mérföldköve. A 700 millió forintos beruházás révén a gyár éves villamosenergia-igényének közel 30 százalékát immár megújuló forrásból fedezhetik – hangzott el az eseményen.

Tovább olvasom