Szorosabbra fűzi a kapcsolatát négy borsodi település: megalakultak a B4-ek

November 3-án négy Borsod megyei település vezetője találkozott – Tiszaújváros, Ózd, Encs és Kazincbarcika polgármesterei. Fülöp György, Janiczak Dávid, Mikola Gergely és Szitka Péter egyetértettek abban, hogy az előttünk álló időszakban kiemelten fontos az, hogy a hasonló kaliberű települések hasonlóan gondolkodó polgármesterei szorosabbra fűzzék a kapcsolatukat és együttműködjenek egymással – olvasható Szitka Péter Facebook-bejegyzésében. A találkozó során beszélgettek az önkormányzatok jelenéről és jövőjéről, a településüzemeltetéssel kapcsolatos tapasztalatokról, a jól bevált gyakorlatokról, valamint a koronavírus-járvány okozta nehézségek és feladatok menedzseléséről. „Úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára hasznos volt az egyeztetés, melyet a jövőben szeretnénk…

Tovább olvasom

Két borsodi településen is romlott a járványhelyzet

Encsen megjelent, Tiszaújvárosban pedig tovább romlott a koronavírus-probléma. A két érintett település polgármestere közölte ezt. A hivatalos információk alapján újabb 3 fővel emelkedett a bizonyítottan új típusú koronavírussal fertőzött városlakók száma – közölte szeptember 22-én közösségi oldalán Fülöp György Tiszaújváros polgármestere. Így összesen 16 tiszaújvárosi pozitív esetről van tudomása a városvezetőnek, aki azt is hozzátette: ezzel párhuzamosan egyre többen kerülnek hatósági házi karanténba a városban.  Ahogyan várható volt, Encsen is megjelent a koronavírus, jelenleg négy fertőzött van – tudatta szeptember 22-i Facebook-bejegyzésében Encs polgármestere, Mikola Gergely. A városvezető arra kérte a…

Tovább olvasom