Harminc napig biztosan őrizetben marad az emberkereskedelemmel gyanúsított Andrew Tate

Megosztás

A közösségi médiában terjedő hírekkel ellentétben nem engedték ki az őrizetből Andrew Tate influenszert, még 30 napig benn tartják, írja a BBC. A férfit emberkereskedelem és nemi erőszak vádjával tartóztatták le december 29-én.

Tate-nek jelentős követőbázisa volt a közösségi médiában addig, amíg kirekesztő, rasszista, nőgyűlölő megnyilvánulásai miatt ki nem tiltották szinte mindenhonnan. Twitterre azután mehetett vissza, hogy Elon Musk megvette a platformot.

Az Egyesült Királyságból azért költözött Romániába testvérével együtt, mert ott lazábbnak érezte a törvényeket, és több kiskaput talált. „Szeretek olyan társadalomban élni, ahol a pénzem, a befolyásom és a hatalmam azt jelenti, hogy nem maradok alul ezekkel a balfasz törvényekkel szemben” – nyilatkozta.

Áprilisban már bevitték egyszer testvérével, Tristannal együtt, és házkutatást is tartottak közös házukban, de akkor nem emeltek vádat ellenük, és kiengedték őket. Most azonban 30 napig őrizetben kell maradniuk. A kúriában egyébként 6 olyan személyt találtak, akiket akaratuk ellenére tartottak fogva, és pornográf tartalmak készítésére kényszerítettek. A Tate testvéreken kívül még két román állampolgárt tartóztattak le az üggyel kapcsolatban.

A kickbox-bajnok influenszer portréját ide kattintva tudja elolvasni.

Forrás: Telex.hu

Kapcsolódó cikkek