Elkészült az elemzés, tényleg támadás érte az ellenzéki előválasztást – főleg Brazíliából és Kínából

Elkészült Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő vizsgálati eredménye az előválasztást érintő támadások kapcsán – közölte az aHang, az online előválasztási felület és az informatikai háttér biztosításáért felelős civil szervezet hétfőn. A civilek szerint a vizsgálat legfontosabb hozadéka, hogy kétséget kizáróan bizonyítja, támadássorozat valósult meg az előválasztást is kiszolgáló infrastruktúra ellen. Szerintük az is nyilvánvaló, hogy ezek a támadások a legfontosabb pillanatokra voltak időzítve – írja a HVG. Az elemzés szerint a rendszer a nem tervezett hálózati terhelés miatt nem tudott kiszolgálni. Támadási minták tapasztalhatóak a forgalomban, de ezek egyike sem hálózati…

Tovább olvasom

Vasárnap már jócskán átlépték a félmilliót, akik az előválasztáson szavaztak

Jól sikerült a mozgósítás, vasárnap is több, mint hetvenötezren adták le szavazatukat az ellenzéki előválasztáson hazánkban. Sátorban megjelent: 55 527 szavazó (73,5%). Interneten keresztül adta le szavazatát (26,5%): 20 020 szavazó (az interneten keresztül szavazók a nap folyamán vagy azt megelőzően regisztráltak). Összesen tehát a nap folyamán 75 547 fő adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire, mindösszesen pedig már 517 397 fő szavazott az előválasztáson. A múlt hét összes napján erős volt a szavazási kedv, a szombati napon pedig rekordot döntött a résztvevők száma. A voksolás még…

Tovább olvasom

Szombaton még tovább nőtt és csúcsot döntött az előválasztáson résztvevők száma

Tegnap közel kilencvenezren adták le voksukat az ellenzéki előválasztáson hazánkban. Sátorban megjelent: 70 122 szavazó. Interneten keresztül adta le szavazatát: 19 080 szavazó (az interneten keresztül szavazók a nap folyamán vagy azt megelőzően regisztráltak). Összesen tehát a nap folyamán 89 202 fő adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire, mindösszesen pedig már 448 787 fő szavazott az előválasztáson. A hétfői, a keddi, a szerdai, valamint a csütörtöki napon is erős volt a részvétel az előválasztáson, pénteken pedig rekordot döntött a szavazók száma, ezt sikerült jelentősen túlszárnyalni a szombati napon. A voksolás még szeptember…

Tovább olvasom

Pénteken rekordot döntött az előválasztáson részt vevők száma

Mégis rendszerváltó hangulat lehet? Közel 75 ezren adták le voksukat az előválasztáson a pénteki napon. Sátorban megjelent: 60 289 szavazó. Interneten keresztül adta le szavazatát: 14 423 szavazó (az interneten keresztül szavazók a nap folyamán vagy azt megelőzően regisztráltak). Összesen tehát a nap folyamán 74 721 fő adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire, mindösszesen pedig már 359 585 fő szavazott az előválasztáson. A hétfői, a keddi, a szerdai, valamint a csütörtöki napon is erős volt a részvétel az előválasztáson, ami még szeptember 28-áig folytatódik. A pénteki nap azonban minden…

Tovább olvasom

Az átlagosnál is többen szavaztak csütörtökön az előválasztáson

A hetvenezret is átlépte a helyszínen és az interneten szavazók együttes száma. Sátorban megjelent: 63.006 szavazó. Interneten keresztül adta le szavazatát: 8.315 szavazó (az interneten keresztül szavazók a nap folyamán vagy azt megelőzően regisztráltak). Összesen tehát a nap folyamán 71,321 fő adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire, mindösszesen pedig már több mint 270 ezren szavaztak. A hétfői és a keddi napon, valamint tegnap is igen erős volt a részvétel az előválasztáson, ami még szeptember 28-áig folytatódik.

Tovább olvasom

Élőben követhetjük Hegedűs és Varga előválasztási vitáját szombaton

Az ellenzéki előválasztás során a Partizán szeptember 25-én, szombaton Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. számú választókerületében tart vitát az ellenzéki jelöltek között. A 19:00-kor kezdődő eseményen mindkét fél megjelenik, így Hegedüs Andrea és Varga László fog vitázni. A vita élő közönség előtt zajlik, a részvétel azonban regisztrációhoz között, amit itt tud kitölteni. Helyszín: Tudomány és Technika Háza; 3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 5. A vitát természetesen a Partizán csatornáján is követhezik majd. További információt az esemény hivatalos Facebook oldalán talál. A jelöltekről itt írtunk részletesen.

Tovább olvasom

Erről lesz szó a pénteki, második miniszterelnök-jelölti vitán

Pénteken rendezik a második miniszterelnök-jelölti vitát, amelyet 18 óra 30 perctől az RTL Klub közvetít élőben. A másfél órás vitát az RTL Most+ online-platformján is lehet majd követni. A műsor moderátora Rábai Balázs lesz – írja a Telex. A vita tervezett témái között szerepel a járványkezelés, a rezsicsökkentés, a szociális rendszer, valamint a kisebbségek jogai is szóba fognak kerülni. A nettó 85 perces adásidőből 70 percet egyenlő arányban (fejenként 14 perc) osztanak el az öt miniszterelnök-jelölt között. Mindenki idejét folyamatosan mérni fogják, amit a jelöltek, a műsorvezetők és a nézők…

Tovább olvasom

Szépen alakulnak a számok, ismét rengetegen szavaztak az előválasztás harmadik teljes napján

Bár a hétvégén késedelmet szenvedett el az ellenzéki előválasztás egy sajnálatos technikai nehézség miatt, úgy tűnik, a szavazók belehúztak a héten. A nemhivatalos információk szerint 2021. szeptember 22-én, szerdán az alábbiak szerint alakult a részvétel: Sátorban megjelent: 57.806 szavazó.Interneten keresztül adta le szavazatát: 3.902 szavazó (az interneten keresztül szavazók a nap folyamán vagy azt megelőzően regisztráltak).Összesen tehát a nap folyamán 61.708 fő adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire, mindösszesen pedig már több mint 200 ezren szavaztak. A hétfői és a keddi napon is igen erős volt…

Tovább olvasom

Karácsony Gergely is szavazott, nem is titkolja, hogy kire

„Ma reggel én is leadtam a szavazatom, és az sem titok, hogy kire: Tordai Bencere, aki az egyik legfelkészültebb és legelszántabb politikus ma hazánkban.Az első napok részvételi adatai minden várakozást felülmúltak, és minden egyes szavazattal egyre közelebb kerülünk Orbán Viktor hatalmának lebontásához. Úgyhogy éljetek demokratikus jogotokkal, vegyetek részt az előválasztáson, és szavazzatok rám!” – írta közösségi oldalán a miniszterelnök-jelölt.

Tovább olvasom

Térképen, hogy pontosan hol lehet szavazni az előválasztáson

Az előválasztás hivatalos oldalán, az elovalasztas2021.hu-n megtalálható a sátrak pontos helye, ahol le lehet adni a szavazatot. Fel is sorolták őket, de térképen is meg lehet nézni, hol érdemes leadni a szavazatot azoknak, akik személyesen szeretnék megtenni azt. Sárgával az utazó sátrakat jelezték, ezek jellemzően egy-egy napot töltenek egy-egy helyen. A falvakban nagy jelentősége lehet annak, hogy mikor vannak ott az urnák. Míg zölddel az állandó szavazóhelyeket jelölték. A térkép ezen a linken tekinthető meg, míg a felsorolás ide kattintva elérhető!

Tovább olvasom