Ismét meg lehetett úszni: Polt Péterék megvédték Borkai Zsoltot, nem jutott el a vádemelésig a feljelentés, az ügyészség elkaszálta

Megosztás

Igazából lehetett rá számítani, hogy saját egykori emberüket nem hagyják a vádlottak padjára kerülni, Borkai Zsoltot is megvédte az Orbánhoz évtizedek óta hű Polt Péter és az általa vezetett Legfőbb Ügyészség.

Nem jutott el vádemelésig az a feljelentés, amit Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője tett Borkai Zsolt, korábbi győri polgármester ellen, amiért földeket adott el az Audinak.

A földek eladásával kapcsolatban tavaly több feljelentés is érkezett, és 2019 novemberében el is kezdett nyomozni a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. Borkai ellen azért tették a feljelentést hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt, mert a szexbotrányba belebukott expolgármester úgy adhatta és vehette a telkeket az Audi Logisztikai Központjának megépítéséhez, hogy azzal anyagi kárt okozott az önkormányzatnak. 

Polt Péter, legfőbb ügyész levelében azt írta, hogy bűncselekmény hiánya miatt elutasította Szabó Tímea feljelentését, ugyanakkor hozzátette, hogy az Audi-gyár bővítésének ügyében még nyomoz a rendőrség.

444.hu

Kapcsolódó cikkek