Felismeri? Egy miskolci bolti lopás miatt keresnek egy 70 év körüli férfit

Megosztás

Egy másik vásárló által elejtett táskáról gondolta úgy, hogy az innentől az övé és megtartotta magának. A kamerák azonban rögzítették a jelenetet.

Keresik azt a feltételezett elkövetőt, aki 2021. március 30-án 12 óra 30 perc körül egy miskolci élelmiszerüzletben az egyik vásárló elejtett táskáját (a benne lévő értékeivel együtt) eltulajdonította – tudatta a rendőrség.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben. Az elkövető 70 év körüli, átlagos testalkatú, ősz hajú férfi volt, aki fekete színű kabátot, világos, kötött pulóvert és fekete nadrágot, cipőt, sapkát, illetve szájmaszkot viselt.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó szám. (Minap.hu)

Kapcsolódó cikkek