Vasárnap délben zárhatnak a boltok?

Néhány éve teljes vasárnapi boltzár volt érvényben, most rövidített nyitva tartást javasol a szakszervezet a munkaerőhiány miatt. A csúcson pörgő hazai munkaerőhiány egyik ellenszereként vetette föl a rövidített vasárnapi nyitvatartást a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). A szakszervezet konkrét javaslata, hogy az üzletek vasárnaponként legfeljebb 12 óráig legyenek nyitva – írta meg az Index.hu. Így a javaslat csak részben hozná vissza a KDNP 2014-es törvénymódosítását, amely megtiltotta a bevásárlóközpontoknak, valamint a 400 négyzetméternél nagyobb területű üzleteknek, hogy vasárnap is fogadják a vásárlókat. Annak idején ez néhány hónapig érvényben is volt. “Ezúttal…

Tovább olvasom

Szombaton a legtöbb bolt zárva lesz, mutatjuk, hogy mi mikor nyit

Október 23. nemzeti ünnep, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja. Ebben az évben ez a nap szombatra esik, ennek megfelelően változnak a boltok nyitvatartásai. Az üzletek, ezen belül az élelmiszer-boltok nagy része zárva lesz, emiatt pénteken várhatóan nagyobb forgalom lesz a boltokban. Nyitva lesznek még a benzinkutak, az ügyeletes gyógyszertárak, a virágboltok és némely vendéglátóhelyek is – írja a penzcentrum.hu. SPAROktóber 23-án, szombaton a legtöbb áruházuk zárva tart. 2021. október 22-én, pénteken a szokásos pénteki nyitvatartással működnek, mely 06:30-20:00, 06:00-21:00, 06:00-21:30,…

Tovább olvasom

Magyarországon 18 ezer üzlet szűnt meg öt év alatt

Jelentősen csökkent a dohányboltokat is magában foglaló kiskereskedelmi üzletek száma az elmúlt években – írja a Napi.hu a Központi statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. 2020 végén 116 ezer boltból állt a komplett magyarországi kiskereskedelmi hálózat. Ez 18 ezerrel elmarad a 2015 végi szinttől és 4 ezres csökkenést jelent 2019 végéhez képest. A boltszámcsökkenés elsősorban a nem élelmiszereket árusító üzletek eltűnésével magyarázható, de kisebb mértékben visszaesett az élelmiszerüzletek száma is. 2015 óra rengeteg ruhaüzlet szűnt meg, több mint 3600 bolttal csökkent a számuk. Emellett több mint ezer használtruha-üzlet, több száz virágos, pékség, hentes…

Tovább olvasom

Ha ilyen jégkrémekből vásárolt a Sparban, nehogy megegye

A Spar üzletlánc három jégkrémet is visszavont etilén-oxid szennyezettség miatt – közölte a Spar Magyarország a saját honlapján. Ezekről a termékekről van szó: SNICKERS JÉGKRÉM Multipack 6*53MLminőségmegőrzési idő: 2023.01.31.tételazonosítók:105E3DOE02, 105F1DOE02, 107G1DOE02 TWIX JÉGKRÉM Multipack 6*43MLminőségmegőrzési idő: 2022.10.31.tételazonosítók: 047C1DOE01, 047C2DOE01 BOUNTY JÉGKRÉM Multipack 6*50MLminőségmegőrzési idő: 2022.02.28.,tételazonosító: 010E1DOE02minőségmegőrzési idő: 2023.02.28.,tételazonosítók: 113A1DOE01, 113A2DOE01

Tovább olvasom

Egyre több magyar terméket vásárlunk

Egy friss kutatásból kiderült, hogy a vásárlók több mint egyharmada 10 százalékkal többet is hajlandó fizetni egy termékért, ha az Magyarországon készült. A járvány ideje alatt megugrott azoknak a száma, akik több magyar árut vesznek. A fogyasztókat a hazai áruk kiválasztásában leginkább a védjegyek segítik. Ezek közül a Magyar Terméket tanúsító védjegyet nevezte meg a legtöbb megkérdezett a magyar eredetet mutató jelölések közül. Segítenek a védjegyek Az idén év elején készült, reprezentatív online felmérés szerint a válaszadók 32,2 százaléka több magyar terméket vásárolt a járvány alatt, mint korábban. Emellett pozitív…

Tovább olvasom

Egy bolti tableten órákon át keresett gyermekpornót, végül lebukott

Az úr indoklása az igencsak különös ügyre szintén figyelemre méltó. Pláne úgy, hogy már büntetett előéletű. A 38 éves Nathan Wood négy órán keresztül ácsorgott egy mobilboltban, és az egyik eladó tableten gyerekpornót keresett. Zárás előtt aztán egyik eladó megnézte a tablet keresési előzményeket, ÉS AKKOR KIDERÜLT, MILYEN OLDALAKON JÁRKÁLT A KEDVES VENDÉG.Wood németül keresett rá meztelen gyerekekre. Az eladó aztán hívta a rendőröket, és elmagyarázta nekik, hogy a keresési előzményeket minden este törlik, és Wood előtt senki nem használta a tabletet, szóval csak ő érdeklődhetett a gyermekpornó után. A…

Tovább olvasom

A szakszervezet arra kéri az üzleteket, hogy december 24-én ne nyissanak ki

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének az elnöke a hvg.hu-nak azt nyilatkozta, hogy az idősek sávja tarthatatlan a karácsonyi időszakban. Elmondása szerint a szűk nyitvatartás az anyagiak mellett járványügyi szempontból is aggályos, hiszen így egyszerre többen akarnak vásárolni. Ebből a szempontból az idei december 24-e lehet nagyon rizikós, mert akkor egyébként is korábban zárnak az üzletek és az idősek sávja miatt (9-től 11-ig) kiesik még két óra. Attól tartanak, hogy komoly tumultus lesz. Éppen ezért felvették több áruházlánccal is a kapcsolatot és arra kérték őket, inkább ne nyissanak ki. Eddig az Auchan és a…

Tovább olvasom

A vártnál is jobban csökkent a boltok forgalma

Az egy évvel korábbihoz képest 1,9 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom. A műszaki cikkeket és a használt cikkeket árusító üzletekben, a ruhaboltokban, valamint a benzinkutakon mértek óriási zuhanást, de az élelmiszerüzleteken kívül sehol nem volt növekedés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az élelmiszerüzletek forgalma 2,4 százalékkal nőtt októberben. Ez a szokásosnál kisebb növekedést jelent – a szakértők az elmúlt hónapokban azzal magyarázták ezt a trendet, hogy megérzi a szektor a turisták hiányát, de azért mégis pozitív tartományban marad a mutató, hiszen enni a járvány alatt is kell. Az…

Tovább olvasom

A magyar üzletek közel felében nem tartják az előírt távolságot

A magyarok az európai átlagnál jobban ügyelnek a maszkviselésre, viszont rengeteg üzletben a vevők és az eladók sem tartják be a kötelező távolságot – tette közzé a 168óra az MSPA Europe/Africa felmérése alapján. Az európai szintű kutatás keretén belül októberben és novemberben több mint 5.800 üzletet, köztük 103 magyar helyszínt mértek fel összesen 15 országban. Az üzletekbe betérő próbavásárlók az országokban aktuálisan hatályban lévő korlátozásokat szem előtt tartva figyelték a kézfertőtlenítők számát, a figyelmeztető jelzéseket, a védőfelszereléseket és maszkokat, valamint a távolságtartás gyakorlati megvalósulását. A kutatásban résztvevőknek ezek után nyilatkozniuk…

Tovább olvasom

Nem minden boltra vonatkozik az időseknek fenntartott idősáv

Megjelentek a részletei a koronavírusjárvány elleni védekezés miatt elrendelt idősek vásárlási idősávjának a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében és a Magyar Közlönyben is kihirdették a rendeletet. A rendelet szerint keddtől minden hétköznap (hétfőtől péntekig) 09.00 óra és 11.00 óra között, illetve hétvégén (szombaton és vasárnap) 08.00 óra és 10.00 óra között lesz az idősek vásárlási sávja. Ebben az időszakban csak 65 év felettiek léphetnek be az élelmiszerüzletekbe, a drogériákba (illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító üzlet) és a gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletbe (gyógyszertár). Az idősek a védett vásárlási idősávon…

Tovább olvasom