Nőtt a fizetési hajlandóság a miskolci bliccelők körében

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, hogy volt olyan bliccelő, akinek 1 879 391 forintot kellett befizetnie 2021-ben. A másodiknak kicsit több mint egymilliót, a harmadiknak pedig mintegy 900 ezret kellett leszurkolnia, a tízes lista utolsó helyén pedig az a bliccelő áll, aki 661 ezer forintot fizetett. A legmagasabb összegű pótdíjbefizetés hat végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján jött össze, de jócskán elmarad a 2020-ban beszedett legborsosabb pótdíj összegétől, amely 2 797 400 forintra rúgott. A korábbi évtizedek enyhébb pótdíjazási gyakorlatát felülvizsgálva a BKK 2015 óta szigorúbban lép fel…

Tovább olvasom

Rekordközeli teljesítmény: 1,8 millió forintos tartozást hozott össze egyetlen bliccelő

Csak és kizárólag lógásokból összehozni ilyen összeget, nem kis teljesítmény. Az előző év rekordbliccelőjének 1 879 391 forintot kellett fizetnie, a másodiknak kicsit több mint egymilliót, a harmadiknak pedig mintegy 900 ezer forintot, a tízes lista utolsó helyén pedig az a bliccelő áll, aki 661 ezer forintot fizetett – közölte szerdán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A legmagasabb összegű pótdíjbefizetés hat végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján jött össze, de jócskán elmarad a 2020-ban beszedett 2 797 400 forintos pótdíj összegétől. A negatív rekorderek ellen a befizetések elmulasztása miatt…

Tovább olvasom

Rekorder bliccelő – több, mint hétmillióval tartozik a MÁV-nak

Az elmúlt években a kiszabott bírságoknak csak a töredékét sikerült behajtania a vasúttársaságnak, így most komoly lépésre szánta el magát. Mintegy hárommilliárd forint értékű követelésállomány értékesítését tervezi a MÁV-Start Zrt. a közeljövőben. A MÁV október 10-i közleménye szerint az értékesítésre szánt tartozások többségét a bliccelés miatt kiszabott 2013-2014-es bírságok teszik ki. A csomagban 52 ezer utazáshoz kapcsolódó 192 ezer büntetés szerepel. A követelések döntő hányada 10 ezer és 50 ezer forint közötti. A rekorder bliccelő 7,2 millió forintnyi bírsággal adósa a MÁV-Startnak, amelyet majd a tenderen nyertes követelésbehajtó cégnek kell…

Tovább olvasom

Bliccelő vert ellenőrt Miskolcon

Az eset még régebben történt. A hölgy jegy nélkül utazott, ez világosan ki is derült az ellenőr számára, ám a bliccelő a büntetés kifizetése helyett a támadás mellett döntött. Tegyük a szívünkre a kezünket és valljuk be, hogy életünkben legalább egyszer blicceltünk már, amikor közösségi közlekedést használtunk Magyarország bármely pontján. Ezt tette egy 53 éves nő is Miskolcon, akit rajta is kapott az ellenőr a csaláson, ám ő a bírság kifizetése helyett megtámadta lebuktatóját. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 53 éves nővel…

Tovább olvasom